A transzeurópai közlekedési hálózat, vagy röviden csak TEN-T, egy közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési hálózat, melynek célja, hogy szolgálja az egész európai kontinens közlekedését. A TEN-T hálózat része egy tágabb rendszernek, a transzeurópai hálózatoknak (TEN), mely tartalmazza a közlekedésen kívül még a távközlési hálózatot (eTEN), az energetikai hálózatot (TEN-E). Az Európai Bizottság 1990-ben fogadta el az első cselekvési tervet a transzeurópai hálózatokról (közlekedés, energia és távközlés).Trans-European Transport Network: TEN-T priority axes and projects 2005 , az Európai Bizottság kiadványa

Az Európai Parlament és a Tanács 1996 júliusában elfogadta a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló 1692/96/EK határozatot,Az Európai Parlament és a Tanács 1692/96/EK határozata (1996. július 23.) a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról amelyben az európai közlekedési infrastruktúra legjelentősebb elemeit transzeurópai közlekedési hálózatként definiálta. Ezt 2010 nyarán a 661/2010/EU határozat váltotta fel.Az Európai Parlament és a Tanács 661/2010/EU határozata (2010. július 7.) a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatásokról

A transzeurópai közlekedési hálózatok listája A transzeurópai közlekedési hálózat az alábbi elemekből áll: közúthálózat vasúthálózat, mely tartalmazza a nagysebességű vasút-hálózatot és a transzeurópai hagyományos vasúthálózatot belvízi hajóúthálózat és belvízi kikötők tengeri kikötők, amely tartalmazza az ún. tengeri autópályákat is repülőterek kombinált árufuvarozási hálózat hajózásirányítási és információs hálózat légi forgalomirányítási szolgálat, amely magában foglalja az egységes európai égboltot és a SESAR programot helymeghatározási és navigációs hálózat, amely magában foglalja a Galileo programot

TEN-T kiemelt fontosságú projektek thumb|right|A Rotterdam–Zevenaar-vasútvonal 1994-ben Essenben az Európai Tanács jóváhagyott egy listát a 14 TEN-T "különleges" projektről, és létrehozott egy csoportot, melynek elnöke, akkor a bizottság alelnöke, Henning Christophersen volt.

Az ajánlásokat követve 2003-tól a Karel Van Miert vezette magas szintű csoport összeállított egy új listát, és 30 kiemelt fontosságú projektet indított 2010-ig.Az Európai Bizottság weboldala, linkek a teljes Van-Miert jelentéshez, a mellékletekhez és a térképekhez – A link nem működik

Az alábbi 30 kiemelt fontosságú projektet a 661/2010/EU határozat III. melléklete tartalmazza; a térképek a PDF-változatban is megtekinthetők.

A Berlin–Verona / Milánó–Bologna–Nápoly–Messina–Palermo vasúti tengely (térkép) A Párizs–Brüsszel–Köln–Amszterdam–London nagysebességű vasúti tengely (térkép) A délnyugat-európai nagysebességű vasúti tengely (térkép) A keleti nagysebességű vasúti tengely (térkép) A Rotterdam–Zevenaar-vasútvonal (térkép) A Lyon–Trieszt–Divača / Koper–Divača–Ljubljana–Budapest–Ukrán határ vasúti tengely (térkép) Az Igumeníca / Patras–Athén–Szófia–Budapest autópálya tengely (térkép) A Portugália/Spanyolország-Európa többi része multimodális tengely között (térkép) A Cork–Dublin–Belfast–Stranraer vasúti tengely (térkép) A Milánó-Malpensai repülőtér (térkép) Az Øresund híd (térkép) Az északi vasúti/közúti háromszög tengely (térkép) Az Egyesült Királyság / Írország / Benelux közúti tengely (térkép) A nyugati parti fővonal (térkép) A Galileo műholdas rendszer (térkép) A Sines/Algeciras–Madrid–Párizs teherszállító vasúti tengely (térkép) A Párizs–Strasbourg–Stuttgart–Bécs–Pozsony vasúti tengely (térkép) A Rajna / Mosel–Majna–Duna belvízi tengely (térkép) A nagysebességű vasúti vonalak kölcsönös átjárhatósága az Ibériai-félszigeten (térkép) A Femer-Bælt vasúti tengely (térkép) Tengeri gyorsforgalmi utak (térkép) Az Athén–Szófia–Budapest–Bécs–Prága– Nürnberg / Drezda vasúti tengely (térkép) A Gdansk–Varsó–Brno / Pozsony-Bécs vasúti tengely (térkép) A Lyon / Genova–Basle–Duisburg–Rotterdam / Antwerpen vasúti tengely (térkép) A Gdansk–Brno / Pozsony-Bécs közúti tengely (térkép) Az Írország/Egyesült Királyság/kontinentális Európa vasúti/közúti tengely (térkép) A „Rail Baltica”: a Varsó–Kaunas–Riga–Tallinn–Helsinki tengely (térkép) Az „Eurocaprail”: a Brüsszel–Luxembourg–Strasbourg vasúti tengely (térkép) A Jón/Adria intermodális folyosó vasúti tengelye (térkép) A Szajna–Schelde belvízi út (térkép)

Finanszírozás A transzeurópai hálózatok finanszírozására jelenleg az alábbi jogszabályok vonatkoznak: Az Európai Parlament és a Tanács 680/2007/EK rendelete (2007. június 20.) a transzeurópai közlekedési és energiahálózatok területén történő közösségi pénzügyi támogatás nyújtásának általános szabályairólAz Európai Parlament és a Tanács 680/2007/EK rendelete (2007. június 20.) a transzeurópai közlekedési és energiahálózatok területén történő közösségi pénzügyi támogatás nyújtásának általános szabályairól Az Európai Parlament és a Tanács 67/2010/EK rendelete (2009. november 30.) a közösségi pénzügyi támogatás a transzeurópai hálózatok területén történő nyújtásának általános szabályairólAz Európai Parlament és a Tanács 67/2010/EK rendelete (2009. november 30.) a közösségi pénzügyi támogatás a transzeurópai hálózatok területén történő nyújtásának általános szabályairól

A finanszírozás jelentős mértékben függ a beruházó országoktól. További finanszírozási források közé tartoznak a regionális alapok és a Kohéziós Alap, a TEN-T költségvetés, a hitelek a nemzetközi pénzügyi intézményektől (pl. az Európai Beruházási Bank), és a magánfinanszírozás.

Jegyzetek

További információk EUROPA > Summaries of EU legislation > Regional policy > Management of regional policy > Trans-european networks - a transzeurópai hálózatokra vonatkozó európai uniós jogszabályok összefoglalás Európai Bizottság > Közlekedés > TEN-T / közlekedési infrastruktúra A Transzeurópai Közlekedési Hálózat Végrehajtó Hivatala A 30 kiemelt fontosságú projekt térképe Maps Trans European Networks, The International Maglevboard e.V.

Kategória:Európa vasúti közlekedése Kategória:Európa közúti közlekedése Kategória:Európa vízi közlekedése Kategória:Európa légi közlekedése Kategória:Európai utak és hálózatok