Aksel Lund Svindal (Lørenskog, 1982. december 26. –) olimpiai- és világbajnok norvég alpesisíző.
Pályafutása során két olimpiai-, öt világbajnoki- és két összetett világkupa-győzelmet szerzett. Emellett további két-két olimpiai és világbajnoki dobogós helyezés, és négy szakági világkupa-győzelem is eredménylistáján szerepel. Összesen 14 világkupa-futamot nyert, ezek közül ötöt szuperóriás-műlesiklásban, négyet lesiklásban, négyet óriás-műlesiklásban, egyet pedig szuperkombinációban szerzett. Svindal is azon kevés síző egyike, akik valamennyi szakágban szereztek pontokat pályafutásuk során.
Első nagy sikereként 23 évesen meglepetésre vb-ezüstérmes lett kombinációban. Első világkupa-győzelmét 2005 novemberében szerezte szuperóriás-műlesiklásban, az idény végén a szakági világkupát is megnyerte. A 2007-es szezonban összesen öt világkupaversenyt nyert, a márciusi világkupa-finálén Lenzerheidében három különböző szakágban is. Két szakági összesített győzelem mellett az összetettet is megnyerte. Ugyanebben az évben kétszeres világbajnok lett. A 2007. november 27-én Beaver Creekben egy edzésen súlyos sérüléseket szenvedett, többszörös arccsonttörésével, lágyéki- és hasi sérüléseivel csaknem egyéves pihenőre kényszerült. 2008 októberében versenyzett újra, és az idény végén újabb szakági és összetett világkupa-győzelmet szerzett, valamint egy világbajnoki arany- és egy bronzérmet is. Visszatérését követő első két vk-győzelmét sérülése helyszínén, Beaver Creekben szerezte.
A 2010-es olimpián a lesiklásban ezüstérmet szerzett: a nagyon szoros versenysen a svájci Didier Défago 7 másodperccel előzte meg, az amerikai Bode Miller 2 másodperccel végzett mögötte. Svindal szerezte ezzel Norvégia 100. téli olimpiai ezüstérmét. Négy nappal később Svindal megnyerte a Super-G versenyt, majd az óriás-műlesiklás bronzérmével tette teljessé éremgyűjteményét. A 2011-es alpesisí-világbajnokságon, Garmisch-Partenkirchenben aranyérmet szerzett szuperkombinációban (egy lesiklás + egy műlesiklás).
Menyasszonya az amerikai alpesisíző Julia Mancuso.
Világkupa-győzelmei Összetett Szezon Szakág 2006 Szuperóriás-műlesiklás 2007 Összetett 2007 Óriás-műlesiklás 2007 Kombináció 2009 Összetett 2009 Szuperóriás-műlesiklás 2012 Szuperóriás-műlesiklás 2013 Szuperóriás-műlesiklás 2013 Lesiklás 2014 Szuperóriás-műlesiklás 2014 Lesiklás
Versenygyőzelmek Összesen 36 győzelem Dátum Helyszín Szakág 2005. november 27. Lake Louise Szuperóriás-műlesiklás 2006. március 15. Åre Lesiklás 2006. november 30. Beaver Creek Szuperkombináció 2006. december 21. Hinterstoder Óriás-műlesiklás 2007. március 14. Lenzerheide Lesiklás 2007. március 15. Lenzerheide Szuperóriás-műlesiklás 2007. március 17. Lenzerheide Óriás-műlesiklás 2007. október 28. Sölden Óriás-műlesiklás 2007. november 25. Lake Louise Szuperóriás-műlesiklás 2008. december 5. Beaver Creek Lesiklás 2008. december 6. Beaver Creek Szuperóriás-műlesiklás 2009. március 11. Åre Lesiklás 2009. december 18. Val Gardena Szuperóriás-műlesiklás 2011. január 8. Adelboden Óriás-műlesiklás 2011. november 27. Lake Louise Szuperóriás-műlesiklás 2012. március 14. Schladming Lesiklás 2012. november 24. Lake Louise Lesiklás 2012. november 25. Lake Louise Szuperóriás-műlesiklás 2012. december 14. Val Gardena Szuperóriás-műlesiklás 2013. január 25. Kitzbühel Szuperóriás-műlesiklás 2013. március 3. Kvitfjell Szuperóriás-műlesiklás 2013. december 1. Lake Louise Szuperóriás-műlesiklás 2013. december 6. Beaver Creek Lesiklás 2013. december 20. Val Gardena Szuperóriás-műlesiklás 2013. december 29. Bormio Lesiklás 2015. november 28. Lake Louise Lesiklás 2015. november 29. Lake Louise Szuperóriás-műlesiklás 2015. december 4. Beaver Creek Lesiklás 2015. december 18. Val Gardena Szuperóriás-műlesiklás 2015. december 19. Val Gardena Lesiklás 2016. január 6. Wengen Lesiklás 2016. január 22. Kitzbühel Szuperóriás-műlesiklás 2017. december 2. Beaver Creek Lesiklás 2017. december 16. Val Gardena Lesiklás 2018. január 19. Kitzbühel Szuperóriás-műlesiklás 2018. december 14. Val Gardena Szuperóriás-műlesiklás
Jegyzetek
További információk Aksel Lund Svindal hivatalos honlapja
Kategória:Norvég alpesisízők Kategória:Norvég olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2010) Kategória:Olimpiai bajnokok (alpesisí) Kategória:Norvég olimpiai ezüstérmesek Kategória:Norvég olimpiai bronzérmesek Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek