Bozsik Yvette (teljes nevén Bozsik Yvette Vivina) (Szolnok, 1968. augusztus 11. –) Kossuth-díjas magyar balettművész, koreográfus, rendező, érdemes művész, egyetemi tanár. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája 16 éves balettnövendékként elkezdett független avantgárd produkciókat készíteni. 1984-ben Árvai György képzőművésszel megalakították a Természetes Vészek Kollektívát, számos olyan szólóelőadást hozva létre, amely akkoriban újszerűnek és döbbenetesnek hatott. Nemzetközi viszonylatban nagy felfedezésnek számítottak, és beutazták a világot.

1988-ban az Állami Balettintézetben balettművész-diplomát szerzett, 1992-ig a Budapesti Operettszínház táncművésze volt. 1992-ben önálló alkotói útra lépett, Imre Zoltán hívására számos koreográfiát készített a Szegedi Balett számára, majd 1993-ban leszerződött a Katona József Színházhoz koreográfusként, azóta számos előadást rendezett is.

1993-ban hozta létre saját társulatát a kortárs tánc elfogadtatására, népszerűsítésére és új utak keresésére. Az elmúlt közel 30 év alatt a társulat rendszeres tréningeken és a műhelymunkákban folyamatosan fejlesztette a táncosok technikai és szakmabeli jártasságát, sokféle tánc- és színházi stílusban. Így a markáns arculat mellett kialakított egy sajátságos profilt és repertoárt. Előadásaik több generációhoz szólnak, jellemzőjük a műfaji sokszínűség és innováció igénye. A humor, az önirónia és társadalomkritika szervesen kapcsolódik a rendezések és koreográfiák játékosságához és nyitottságához.

A Bozsik Yvette Társulat szem előtt tartja azt a brooki gondolatot, hogy a kortárs tánc és a kortárs színház nem csak egy bizonyos rétegnek szól, egyféleképpen előadva. A műfaji sokszínűség és mobilitás a társulat állandó szakmai célkitűzése. Programjaik közül kiemelten fontosnak tartják a gyerekeknek szóló táncszínházat, valamint a hátrányos helyzetben élő alkotók integrálását a művészet által. Repertoárjuk a látványos táncszínházi produkcióktól kezdve az önéletrajzi ihletettségű komédián, a mozgássérültekkel és vakokkal készített közös táncelőadásokon át a gyermek- és csecsemőszínházig terjed.

Rendszeresen fellépnek Budapesten a Nemzeti Táncszínházban, a MÜPÁban és az Operettszínházban.

Jelen vannak a fontosabb tánc- és színházi fesztiválokon, gyakran tesznek eleget meghívásoknak az ország vidéki városaiban, településein is. Csecsemőszínházi- és gyerekelőadásaikkal rendszeresen fellépnek fővárosi és vidéki művelődési házakban, óvodákban. Külföldi vendégszerepléseik során megközelítőleg húsz országban léptek fel Hong Kongtól New Yorkig, Párizstól Londonig.

Bozsik Yvette számos szakmai díjat és elismerést kapott, többek között Kossuth-díjat, és Érdemes Művész kitüntetést. A Bozsik Yvette Társulat mára hazánk egyik kiemelt táncszínházi társulata, 2023-ban ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját.

Bozsik Yvette 2000-től a Magyar Táncművészeti Főiskola meghívott tanára, 2003–2007 között a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán oktatott, majd 2008 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola docense és koreográfiai tanszékvezetője.

A köztársasági elnök 450/2015. (XI. 6.) KE határozatával Bozsik Yvette Vivinát 2015. november 15. napjával egyetemi tanárrá nevezte ki. 2016–2018 között a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti tanácsadója volt. 2009-től a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfusképző Tanszék vezetője, egyetemi tanára.

1998-ban Hevesi Sándor-díjat, 2001-ben érdemes művész címet kapott, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2006-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat.

Családja Édesanyja Cseh Éva rádiótudósító és szerkesztő (†2025).

Koreográfiák

Rendezések

Külföldi vendégrendezések 2006. Dulceamar – Constanta-i Nemzeti Színház, Románia 2007. Bál, avagy táncos mulatság – Bukaresti ”Ion Dacian” Operettszínház, Románia 2009. Játszótér – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Románia 2010. Bál, avagy táncos mulatság – Iasi Állami Operaház, Románia 2010. Dulceamar – Bukaresti Nottara Színház, Románia 2011. Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról – Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós, Románia

Filmek 1983. Tizenhat város tizenhat leánya 1984. Én táncolnék veled 1994. Caligula (női főszerep) 2000. Vakvagányok (főszerep és koreográfia) 2000. A csodálatos mandarin (főszerep és koreográfia) 2000-2005. Eksztázis (rendező) 2003. Bozsik Yvette (dokumentum-portré) 2007. Nutcracker (koreográfus asszisztens) 2019. A papucsszaggató királykisasszonyok (rendező, koreográfus) 2014. Lélektáncosok, avagy 30 éves a Bozsik Yvette Társulat - portréfilm (főszereplő, író, producer)

Közös munkák más alkotókkal

Fontosabb külföldi fellépések a Bozsik Yvette Társulattal

Díjak, elismerések Nemzetközi Kritikusok Díja, Edinburgh Festival – Az estély (1993) Legjobb Táncprodukció Díja – Scotland on Sunday című újság (1993) Színházi Különdíj – The Independent című újság (1993) Harangozó Gyula-díj (1994) Nemzetközi Kritikusok Díja, Edinburgh Festival – Várakozás (1995) Angel Award for Excellence Díj – The Herald című újság (1995) Nemzetközi Kritikusok Díja, Edinburgh Festival – Várakozás (1996) Toruni Színházi Fesztivál különdíja, Sárga Tapéta (1996) Legjobb Látvány Díja, Edinburgh Festival – Hommage á Mary Wigman (1997) Hevesi Sándor-díj (1998) Cosmopolitan-díj – Az év legjobb táncosa (2000) Érdemes művész (2001) Budapestért díj (2001) Imre Zoltán-díj (2002) Legjobb Előadás Díja, Veszprémi Fesztivál – Egy faun délutánja (2002) Legjobb Női Alakítás Díja – Vakvagányok című filmben / Filmfesztivál, Bulgária (2002) Fringe First Díj, Edinburgh Fesztivál – Holtodiglan (2002) Vastaps Alapítvány különdíja, Dadaisták (2002) Művészeti és Irodalmi Lovagrend Tagja – Francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium (2003) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005) Capitano-díj a legjobb rendezésért – Nyíregyháza/Vidor Fesztivál (2005) Kossuth-díj (2006) Pro Meritis – Veszprém város díja (2006) Lábán Rudolf-díj (2009) IX. Nemzetiségi színházi kollokvium, Gyergyószentmiklós – a zsűri különdíja (Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról) (2011) Színikritikusok díja A legjobb zenés szórakoztató előadás (Cabaret, Centrál Színház) (2011) 19. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál – a legjobb koreográfus, és a zsűri különdíja (2011) Vámos László-díj (2011) A békéscsabai XVIII. Magyar Drámaíró Verseny legjobb rendezője (Donorszívek, avagy ilyen ez a popszakma) (2013) Színikritikusok díja – A legjobb zenés szórakoztató előadás (Chicago) (2014) A TÁNC Fesztiválja Díj Bozsik Yvette-nek Stravinsky Tavaszi áldozatának újrafogalmazásáért (2015) Magyar Táncművészek Szövetsége "Az évad legjobb alkotója" díja (2015) Az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány "A nagy alakításért" díja (2015) A Tánc Fesztiválja Összművészeti fődíja az Oidipusz c. előadásért (2016) Magyar Táncművészek Szövetsége – „Az évad legjobb alkotója” díj (2018) XXII. kerület – A hónap művésze (2020) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2022) Szolnok Város Díszpolgára (2025)

Jegyzetek

További információk

A Bozsik Yvette Társulat hivatalos weboldala A Bozsik Yvette Társulat hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó szócikk Táncterápia

Kategória:Magyar balett-táncosok Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Szolnokiak Kategória:Magyar nők Kategória:Harangozó Gyula-díjasok Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Hevesi Sándor-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar táncpedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei