Bauer Ervin (Lőcse, 1890. október 19. – Leningrád, 1938. január 11.) orvos, elméleti biológus. Bátyja Balázs Béla költő, filmrendező, nővére Bauer Hilda.
Életpályája Bauer Simon és Lévy Eugénia (Jenny) fiaként született zsidó családban. Szegeden, Budapesten, majd Göttingenben tanult. 1914-ben szerzett orvosi diplomát, 1916-ban Bécsben a Wagner Jauregg Klinikán dolgozott. 1918-ban hazatért, 1919-ben belépett a KMP-be, a Tanácsköztársaság idején politikai szerepet vállalt. A bukás után emigrált; Bécsbe, Göttingenbe, majd Prágába költözött, ahol egyetemi asszisztensként dolgozott. 1924-ben Berlinben rövid ideig egy rákkutató intézetben dolgozott. 1925-ben emigrált a Szovjetunióba, 1930-ban kinevezték a Leningrádi Egyetem professzorává. 1933-tól ott is élt. 1935-ben publikálta Elméleti biológia című könyvét, amelyben leírta az élő rendszerek termodinamikai jellemzőit. Dolgozatai nagy hatást gyakoroltak a szovjet természettudomány fejlődésére.
Bauert és második feleségét 1937. augusztus 4-én „idegen hatalmak számára végzett kémkedés” koholt vádjáv letartóztatta az NKVD, majd halálra ítélték, és 1938. január 11-én agyonlőtték őket.Müller M 2005. Ervin Bauer (1890-1938), a martyr of science. The Hungarian Quarterly 178: 123-131. al Családja Első felesége, Kaffka Margit 1918 decemberében spanyolnáthában meghalt első férjétől született fiával együtt. Második felesége Szilárd István Béla és Berger Ernesztin lánya, Szilárd Stefánia matematikus volt, akivel 1919. május 25-én lépett házasságra Budapesten.A házasságkötés bejegyezve a Bp. I. ker. állami házassági akv. 207/1919. folyószáma alatt. A két tanú Bauer sógornője és Seidler Ernő felesége volt.
Két fia a második házasságából: Bauer Mihail (1924–) és Bauer Karl (1934–).Bauer Ervin. Névpont. Hozzáférés ideje: 2016. január 31.
Művei Бауэр Э. С.: Физические основы в биологии. Изд. Мособлздравотдел, 1930. 103 с. Бауэр Э. С.: Теоретическая биология. Изд. ВИЭМ, 1935. 206 с. Elméleti biológia (Tyeoretyicseszkaja biologija); oroszból ford. Müller Miklós, szerk., bev., jegyz. Ákos Károly; függelék: A természettudományos biológia alapelvei és ezek alkalmazása a fiziológiában és a patológiában (Die Grundprinzipien der rein naturwissenschaftlichen Biologie). Akadémiai, Budapest, 1967 Bauer E. S.:Теоретическая биология = Theoretical Biology. Reprint of the 1935 Edition with a Preface, a Biographical and Critical Essay. [Kétnyelvű, orosz-angol kiadás, rövidített angol nyelvű szöveggel] Akadémiai, Budapest, 1982 Tyeoretyicseszkaja biologija; Rosztok, Szankt-Petyerburg, 2002 (Fundamentalʹnaja nauka) Grandpierre Attila, Müller Miklós, Elek Gábor: Bauer Ervin élete és munkássága. Főműve, az Elméleti biológia teljes szövegével. L'Harmattan, Budapest, 2022
Jegyzetek
További információk Bauer Ervin. Névpont. Hozzáférés ideje: 2016. január 31. Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001. Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1–5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993– Malý Slovenský Biografický Slovník. Hlavný redaktor Vladimír Mináč. Martin, Matica slovenská, 1982. Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Ferenc, Nagy Dénes. Budapest, MVSZ-MTA-BME-MTESZ-Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1986 Magyar tudóslexikon. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest, Better-MTESZ-OMIKK, 1997 Orvosi lexikon. Főszerk. Hollán Zsuzsa. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967–1973 Magyar prágaiak - prágai magyarok. Szerk. Gál Jenő. Praha, Pražská záklandí organizace Svazu Maďarů žijících zemích, 2002. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996– Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest, Magyar Könyvklub Ákos Károly: B. E. (Orvosi Hetilap, 1965. 40.) László Miklós: A világhírű ismeretlen. B. E. (Élet és Irodalom, 1965. 28.) Tokin, B. P.: Az elméleti biológia és B. E. munkássága. Ford. Müller Miklós. (Budapest, 1965) Forbáth Imre: Eszmék és arcok. (Pozsony, 1966) H. Varró Rózsa: B. E. elméleti filozófiája és a marxista filozófia. (Magyar Filozófiai Szemle, 1970/3-4) Zádor Erika: Nemcsak tisztelgés. (Magyarország, 1983. 8.) Bauer Hilda: Emlékeim. – Levelek Lukácshoz. Szerk., a képanyagot összeáll., az utószót és a jegyzeteket írta Lenkei Júlia. (Archívumi füzetek. Budapest, 1985) Lenkei Júlia: „Azután dolgoznánk szépen együtt“. Száz éve született B. E. (Liget, 1990) Müller Miklós: A Martyr of Science. (The Hungarian Quaterly, 2005) Müller Miklós: Új könyvek B. E.-ről, a tragikus sorsú orvosbiológusról. (Magyar Tudomány, 2005/10) A Te színed előtt. Kaffka Margit szerelmei. Szerk. Borgos Anna. (Budapest, 2006).
Kategória:Magyar biológusok Kategória:Magyar patológusok Kategória:A Tanácsköztársaság leverése miatt emigrált magyarok Kategória:A kommunizmus üldözöttei Magyarországon Kategória:Magyar emigránsok a Szovjetunióban Kategória:Lőcseiek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1938-ban elhunyt személyek Kategória:A sztálini tisztogatások magyar áldozatai Kategória:KMP-tagok