Marcel Hirscher (Hallein, 1989. március 2.) osztrák alpesi síelő, kétszeres olimpiai bajnok (2018), hétszeres világbajnok (2013, 2015, 2017, 2019), nyolcszoros összetett világkupa győztes (2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019). Az első és máig egyetlen alpesi síelő, aki 8 összetett világkupa győzelmet szerzett – ráadásul valamennyit egymást követő 8 évben (a második helyen, 6 összetett világkupa győzelemmel még a 70-es évekből Annemarie Pröll áll, aki ráadásul csak ötöt tudott zsinórban megszerezni).

Összesen 20 (12 szakági és 8 összetett) világkupa kristálygömbbel az örökranglista első helyén áll holtversenyben a 2019-ben visszavonult Lindsey Vonn-nal (neki 16 szakági és 4 összetett győzelme van). A svéd Ingemar Stenmark-ot előzik meg, aki 19 (16 szakági és 3 összetett) győzelmet szerzett.

Életrajza Néhány nappal 18. születésnapja után már világkupa-futamon indult. Eredményeit eddig leginkább óriás-műlesiklásban érte el, de eredményes műlesiklásban, kombinációban és szuperóriás-műlesiklásban is. 20 évesen többek között két versenygyőzelemmel az összetett világkupa 6. helyén végzett 2010-ben. A 2012-es alpesisí-világkupa győztese. A férfiak záró versenyén Schladmingban befejezett versenysorozatban az összetett listán a svájci Beat Feuzt megelőzve lett első. Sportsikerei azt is jelentették, hogy a 2011/2012-es szezonban a legjobban kereső férfi sízőként euróval (110,7 millió forint) gazdagodott.

2019 szeptember 4-én rendezett sajtótájékoztatóján bejelentette a visszavonulását.

Világkupa-győzelmei Összetett világkupák (8):

2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019

Szakági világkupák (12):

Óriás-műlesiklás (GS): 2012, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019 Műlesiklás (SL): 2013, 2014, 2015, 2017, 2018, 2019

Versenygyőzelmek 67 összesen (32 műlesiklás, 31 óriás-műlesiklás, 1 szuperóriás-műlesiklás, 3 párhuzamos műlesiklás) Dátum Helyszín Szakág 2009. december 13. Val-d’Isère Óriás-műlesiklás 2010. január 30. Kranjska Gora Óriás-műlesiklás 2010. december 12. Val-d’Isère Műlesiklás 2011. december 4. Beaver Creek Óriás-műlesiklás 2011. december 19. Alta Badia Műlesiklás 2012. január 5. Zágráb Műlesiklás 2012. január 7. Adelboden Óriás-műlesiklás 2012. január 8. Adelboden Műlesiklás 2012. január 24. Schladming Műlesiklás 2012. február 18. Bansko Óriás-műlesiklás 2012. február 19. Bansko Műlesiklás 2012. március 17. Schladming Óriás-műlesiklás 2012. december 9. Val-d’Isère Óriás-műlesiklás 2012. december 18. Madonna di Campiglio Műlesiklás 2013. január 6. Zágráb Műlesiklás 2013. január 13. Adelboden Műlesiklás 2013. január 27. Kitzbühel Műlesiklás 2013. január 29. Moszkva Párhuzamos műlesiklás 2013. november 17. Levi Műlesiklás 2013. december 14. Val-d’Isère Óriás-műlesiklás 2013. december 22. Alta Badia Óriás-műlesiklás 2014. január 12. Adelboden Műlesiklás 2014. március 16. Lenzerheide Műlesiklás 2014. október 26. Sölden Óriás-műlesiklás 2014. december 12. Åre Óriás-műlesiklás 2014. december 14. Åre Műlesiklás 2014. december 21. Alta Badia Óriás-műlesiklás 2015. január 6. Zágráb Műlesiklás 2015. január 10. Adelboden Óriás-műlesiklás 2015. március 1. Garmisch-Partenkirchen Óriás-műlesiklás 2015. március 21. Méribel Műlesiklás 2015. december 5. Beaver Creek Szuperóriás-műlesiklás 2015. december 6. Beaver Creek Óriás-műlesiklás 2015. december 12. Val-d’Isère Óriás-műlesiklás 2015. december 20. Alta Badia Óriás-műlesiklás 2016. január 6. Santa Caterina di Valfurva Műlesiklás 2016. február 23. Stockholm Párhuzamos műlesiklás 2016. március 5. Kranjska Gora Óriás-műlesiklás 2016. március 6. Kranjska Gora Műlesiklás 2016. november 13. Levi Műlesiklás 2016. december 18. Alta Badia Óriás-műlesiklás 2017. január 22. Kitzbühel Műlesiklás 2017. január 29. Garmisch-Partenkirchen Óriás-műlesiklás 2017. március 4. Kranjska Gora Óriás-műlesiklás 2017. március 18. Aspen Óriás-műlesiklás 2017. december 3. Beaver Creek Óriás-műlesiklás 2017. december 10. Val-d’Isère Műlesiklás 2017. december 17. Alta Badia Óriás-műlesiklás 2017. december 22. Madonna di Campiglio Műlesiklás 2018. január 4. Zágráb Műlesiklás 2018. január 6. Adelboden Óriás-műlesiklás 2018. január 7. Adelboden Műlesiklás 2018. január 14. Wengen Műlesiklás 2018. január 28. Garmisch-Partenkirchen Óriás-műlesiklás 2018. március 3. Kranjska Gora Óriás-műlesiklás 2018. március 4. Kranjska Gora Műlesiklás 2018. március 17. Åre Óriás-műlesiklás 2018. november 18. Levi Műlesiklás 2018. december 8. Val-d’Isère Óriás-műlesiklás 2018. december 16. Alta Badia Óriás-műlesiklás 2018. december 17. Alta Badia Párhuzamos műlesiklás 2018. december 20. Saalbach-Hinterglemm Műlesiklás 2019. január 6. Zágráb Műlesiklás 2019. január 12. Adelboden Óriás-műlesiklás 2019. január 13. Adelboden Műlesiklás 2019. január 29. Schladming Műlesiklás

Jegyzetek

További információk Marcel Hirscher hivatalos honlapja Profilja a FIS honlapján Profilja a SKI-DB oldalán

Kategória:Osztrák alpesisízők Kategória:Osztrák olimpiai ezüstérmesek Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Osztrák olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2018)