Elizabeth Gutiérrez (Los Angeles, Kalifornia, 1979. április 1., –) mexikói származású amerikai színész, modell.
Élete
Kezdetben Los Angelesben titkárnőként dolgozott, majd 2003-ban jelentkezett a Protagonistas de novela nevű valóságshow második szériájába, melyet nálunk Tévésztár kerestetik címen vetített a Zone Romantica. A műsorban sokan megkedvelték az eltökélt és mindig vidám lányt, így a legjobb ötben foglalt helyet. Elizabeth itt ismerkedett meg, William Levyvel, aki Erick Elíasszal harcolt a nő szerelméért, s végül ő szerezte meg szívét. A párnak két gyermeke született, 2006 márciusában született Christopher Alexander és 2010-ben Kailey Alexandra.
William Levyvel való kapcsolata igencsak viharosnak mondható, a színész állítólag többször is megcsalta őt és a mexikói pletykalapok szerint több kolléganőjével is hevesen flörtölt. 2009-ben már a szakítást is hivatalossá tették, mikor kiderült, hogy Ely újból gyermeket vár, s emiatt úgy döntöttek, megpróbálják felmelegíteni kapcsolatukat. A színészt legutóbb azzal vádolták, hogy egy rajongóját hotelszobájába csábította és megerőszakolta, amiért pert is indítottak ellene. A vádakat tagadta és visszaperelte a lányt és édesanyját, de Elizabeth mindezek ellenére kitartott mellette. Ám boldogságuk nem tartott sokáig, Elizabeth 2011. május 9-én hivatalos közleményében tudatta a világgal, hogy nyolc év után elhagyta Williamet. Az okok tisztázatlanok, a színésznő csak annyit mondott, gyermekei lelki egészségének védelmében tett pontot a kapcsolat végére.
Munkássága
A 2003-as Protagonistas de novela után Elizabeth 2006-ban megkapta a Venevision Olvidarte jamás című telenovellájának egyik kisebb negatív szerepét. Ezt a következő évben az Acorralada követte, amelyben már egy fontosabb karaktert kelthetett életre, Paola személyében. A tehetséges színésznő 2007-ben a Venevision internetre szánt mininovellájának, az Isla paraísónak főszerepét alakította, Julián Gil mellett. A történet néhány hajótörött fiatalról szólt.
2008-ban hatalmas lehetőséget kapott a venezuelai telenovella-társaságtól. Élete első főszerepét játszhatta el az Amor Compradóban, José Ángel Llamas partnereként. Ezt egy film követte, mely csak DVD-n jelent meg, ez pedig a Fotonovela volt, mely középpontjában egy fiatal művész (Rafael Amaya) áll, aki munkahelyén nehezen tud beilleszkedni és a szerelemért is küzdenie kell.
2008-ban második főszerepét játszhatta el, ezúttal az amerikai székhelyű Telemundónál. Az El rostro de Analía nemzetközi hírnevet hozott neki, világszerte sikeres novella volt. Elizabeth két különböző személyiséget keltett életre. 2009-ben a Televisához szegődött, Salvador Mejía Corazón salvaje remake-jében. Ekkor váratlanul teherbe esett, ám a gyermekáldást beleszőtték a történetbe. Kislánya születése után nem sokkal újra munkába állt, hogy eljátszhassa az El fantasma de Elena főszerepét. 2012-ben szerepet kapott az El rostro de la venganza című sorozatban, de két héttel a premier után otthagyta a sorozat forgatásait.
Filmográfia Elizabeth 2003 óta, vagyis a Protagonista de novelában való szereplése óta aktívan dolgozik. Legutóbb az amerikai székhelyű Telemundónál forgatta harmadik főszerepét.
Év Cím Szerepnév Magyar hang TV stúdió 2003 Tévésztár kerestetikProtagonistas de novela Önmaga Telemundo2004Legends Cup (LFL)Legends Cup (LFL)Önmaga2005The Price Is RightThe Price Is RightÖnmaga 2006 Sosem feledlekOlvidarte jamás Isabella Neira Solecki Janka Venevision 2007 Sarokba szorítvaAcorralada Paola Irazábal Németh Borbála Venevision 2008 Amor CompradoAmor Comprado Mariana Gómez Venevision 2008 FotonovelaFotonovela Melanie Maya Entertainment 2008–2009 A bosszú álarcaEl rostro de Analía Ana Lucía "Analía" MoncadaMariana Andrade de Montiel Solecki Janka Telemundo 2009–2010 Vad szívCorazón salvaje Rosenda Frutos de Fonteak Bánfalvi Eszter Televisa 2010–2011 El fantasma de ElenaEl fantasma de Elena Elena Lafé Telemundo 2011Mira quién bailaMira quién bailaÖnmaga 2012 Utolsó vérigEl Rostro de la venganza Mariana San Lucas Solecki Janka Telemundo 2017Milagros de NavidadMilagros de NavidadLolita Martínez2018El fantasma de mi noviaEl fantasma de mi noviaElena2025 Velvet: El nuevo imperioVelvet: El nuevo imperio
Jegyzetek
További információk
Hivatalos honlap
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai modellek Kategória:Mexikói-amerikaiak Kategória:Mexikói nők Kategória:Los Angeles-iek