Komját Aladár (eredeti neve: Korach Aladár) (Kassa, 1891. február 11. – Párizs, 1937. január 3.) magyar költő, újságíró, szerkesztő, jogász. Testvére Korach Mór és Kenyeres Júlia volt.

Életpályája Korach Fülöp királyi adótiszt és Singer Berta fia.Testvérének, Kenyeres Júliának születési bejegyzése. Bejegyezve Letenye állami akv. 37/1895. folyószám alatt. Iskoláit Letenyén, Fiuméban és Budapesten végezte el. Húszévesen családjával Fiuméba költözött, ahol bírósági tisztviselőként dolgozott. Két évvel később a fővárosi ügyészségre került. 1914-ben a Tudor Akkumulátorgyárban volt bérelszámoló. Az első világháború alatt (1914–1918) az antimilitarista mozgalom, valamint a forradalmi szocialista csoport egyik vezető tagja volt. Először A Tett és a Ma adott helyet verseinek. 1917-ben megjelent a Kiáltás című első verseskötete. 1918-ban kommunista lett, szembefordult Kassák Lajossal; György Mátyás, Lengyel József és Révai József társaságában megjelentette az 1918. Szabadulás című antológiát. 1919-ben Hevesi Gyulával kiadta az Internacionálé című folyóiratot. Tagja volt az írói direktóriumnak. 1920-tól illegalitás, majd emigráció következett. 1921-ben kitoloncolták az országból. Egy évvel később Bécsben Uitz Bélával az Egység című kommunista folyóiratot szerkesztette. 1931-ben Moszkvában megjelent Mindent akarunk, 1937-ben Párizsban, posztumusz, Mozdul a föld című kötete.

Hamvait 1966-ban hozták haza, a Fiumei úti sírkertben nyugszik.

Művei Új költők könyve. György Mátyás, Kassák Lajos, Komját Aladár, Lengyel József lírai antológiája; Ma, Budapest, 1917 Kiáltás (versek, 1917) Új Internationale. Versek; s.n., Budapest, 1919 (Vörös könyvtár) Mindent akarunk. Versek; Centrizdát, Moszkva, 1931 (Sarló és Kalapács könyvtára. Szépirodalmi sor) Megindul a föld. Versek; Atelier de Paris, Paris, 1937 Válogatott versek; összeaáll., bev. Keszi Imre; Szikra, Budapest, 1949 Komját Aladár összegyűjtött művei; összegyűjt., sajtó alá rend., bibliográfia, repertórium, jegyz. Hegedüs Éva, bev. Komját Irén, idegen nyelvű szövegford. Gábor György; Szépirodalmi, Budapest, 1957 Versek; bev. Méliusz József; Irodalmi, Bukarest, 1962 Komját Aladár válogatott művei; sajtó alá rend., jegyz. Komját Irén, bev. Király István; Szépirodalmi, Budapest, 1962 (Magyar klasszikusok) Két világ mesgyéjén. Válogatott versek; vál., sajtó alá rend., utószó Waldapfel József, ill. Reich Károly; Magyar Helikon, Budapest, 1962 Életre köszöntő. Válogatott versek; vál., jegyz. Komját Irén; Magyar Helikon, Budapest, 1966

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999

További információk [ A magyar irodalom arcképcsarnoka]

Alpári Gyula: Komját Aladár: Megindul a föld. Versek; Hoffmann Ny., Praha, 1937 Szabó György: K. A. költészete (Budapest, 1958. 2–3. sz.) Szabó György: „Az új rend katonája mindhalálig” (Élet és Irodalom, 1959. 14. sz.) Waldapfel József: K. A. helye irodalmunk történetében (Az MTA I. Oszt. Közl. 1960) Király István: Az első kommunista költő (Társadalmi Szemle, 1960. 3 sz.) Mártonvölgyi László 1980: Komját Aladár nyomában. Irodalmi Szemle 1980/9 Komját Irén: Egy költői életmű gyökerei. Komját Aladár verseinek keletkezéstörténete; utószó Sőtér István; Szépirodalmi, Bp., 1981

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar jogászok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Kassaiak Kategória:Letenyeiek Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:Forradalmi szocialisták Kategória:Újratemetett magyarok Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:A Munkásmozgalmi Panteonban eltemetett személyek