A kozmológiai istenérv vagy kozmológiai érv az istenérvek egyik nagy családja. Olyan metafizikai és vallásfilozófiai érveket jelöl, amelyek a világ, a változás, az okság, az esetlegesség, a létezők függése vagy a valóság magyarázatra szorultsága felől következtetnek valamely első okra, első mozgatóra, szükségszerű létezőre vagy végső magyarázó alapra.Bruce Reichenbach: „Cosmological Argument”, Stanford Encyclopedia of Philosophy. A kozmológiai érvek nem azonosak a természettudományos kozmológia modelljeivel: nem közvetlenül a világegyetem fizikai leírását adják, hanem azt kérdezik, hogy a változó, keletkező, összetett vagy esetleges valóságnak van-e végső ontológiai magyarázata.
A kozmológiai érvek több történeti formában léteznek. Az Arisztotelészhez és Aquinói Szent Tamáshoz kapcsolódó változatok elsősorban a változás, a létesítő okok és az esetleges létezők jelenbeli függéséből indulnak ki. A Leibniz nevéhez kötött változat az elégséges alap elvére épít, és azt kérdezi, miért van valami inkább, mint semmi. A kalám kozmológiai érv ezzel szemben a világegyetem időbeli kezdetét és az aktuális végtelen problémáját állítja középpontba.
A klasszikus természetes teológiában a kozmológiai érv nem a kinyilatkoztatott vallás egészének bizonyítása. Önmagában nem bizonyítja például a Szentháromságot, a megtestesülést vagy a keresztény üdvtörténet állításait. A katolikus és tomista hagyományban inkább a preambula fidei, vagyis a hit előfeltételei közé tartozik: annak filozófiai vizsgálata, hogy az emberi értelem eljuthat-e Isten létének felismeréséig.Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest, 1978.
Fogalma
A kozmológiai érvek közös kiindulópontja nem egyetlen fizikai tény, hanem valamely átfogó metafizikai tapasztalat: a világban változás van; létezők keletkeznek és elmúlnak; a dolgok nem maguktól értetődően léteznek; sok létező mástól függ; és a véges dolgok nem hordják önmagukban létük teljes magyarázatát. Az érvek ebből nem pusztán egy korábbi eseményre, hanem végső magyarázó alapra következtetnek.
A kozmológiai érv egyik legegyszerűbb alakja így foglalható össze:
A világban léteznek változó, okozott vagy esetleges létezők. Ami ilyen módon függő vagy esetleges, annak magyarázatra, okra vagy létalapra van szüksége. A függő okok vagy esetleges létezők sora nem lehet végső magyarázat önmagában. Ezért léteznie kell valamely első, nem függő vagy szükségszerű alapnak. Ezt a klasszikus természetes teológia Istennel azonosítja, vagy legalábbis Isten fogalma felé vezető metafizikai következtetésnek tekinti.
A különböző változatok abban térnek el egymástól, hogy pontosan milyen függésből indulnak ki, milyen elvet használnak, hogyan értik a végtelen regresszust, és milyen erős következtetést vonnak le. Egyes változatok deduktív bizonyításnak tekintik magukat, mások valószínűségi, magyarázati vagy kumulatív érvelés részeként kezelik a világ létezésének tényét.
Alapfogalmak
Okság
Az okság a kozmológiai érvek egyik központi fogalma. A klasszikus metafizikai értelemben vett okság nem mindig azonos a természettudományos oksági törvényszerűséggel. A fizikai okság konkrét folyamatok közötti szabályszerű kapcsolatokat vizsgál; a metafizikai okság azt kérdezi, hogy egy létező vagy változás miért van egyáltalán, és mi alapozza meg létét vagy működését.
A tomista hagyomány az okság több formáját különbözteti meg: anyagi, formai, létesítő és célokot. A kozmológiai érvekben elsősorban a létesítő ok és a létalap kérdése jelenik meg. Aquinói Tamás második útja például nem azt állítja, hogy minden dolognak időben korábbi oka van, hanem azt, hogy a létesítő okok rendjében nem lehet csupa köztes okkal magyarázni a tényleges okozást.Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, I, q. 2, a. 3.
Esetlegesség és szükségszerűség
Az esetleges létező olyan létező, amely van, de nem szükségszerűen van: elgondolható volna, hogy ne legyen, és léte nem következik pusztán saját lényegéből. A szükségszerű létező ezzel szemben nem pusztán ténylegesen létezik, hanem létét nem mástól kapja. A kozmológiai érvek kontingencia-változatai szerint az esetleges létezők végső magyarázata nem lehet maga is esetleges ugyanabban az értelemben, mert akkor a magyarázat nem jutna el végső alaphoz.
A katolikus és tomista hagyományban ez a gondolat összekapcsolódik Isten mint ipsum esse subsistens, vagyis önmagában fennálló lét fogalmával. A szükségszerű létező nem egyszerűen egy nagyon régi vagy nagyon nagy létező, hanem olyan valóság, amelynek lényege és léte nem válik szét úgy, mint a teremtményekben.Schütz Antal: A bölcselet elemei. Szent István-Társulat, Budapest, 1940.
Elégséges alap elve
Az elégséges alap elve szerint annak, ami létezik vagy igaz, van elegendő oka, alapja vagy magyarázata. A legegyszerűbb megfogalmazás szerint semmi sem van vagy történik teljesen alap nélkül. Leibniz ezt az elvet a valóság átfogó intelligibilitásának kulcsaként használta, és ebből következtetett arra, hogy a kontingens világ végső magyarázata nem lehet maga is pusztán kontingens.Yitzhak Y. Melamed és Martin Lin: „Principle of Sufficient Reason”, Stanford Encyclopedia of Philosophy.
Az elégséges alap elve vitatott. Erős változata szerint minden ténynek teljes magyarázata van; gyengébb változatai csak bizonyos tényekre vagy létezőkre alkalmazzák. A kozmológiai érvek leibnizi és kortárs kontingencia-változatai gyakran attól függnek, milyen erős formában fogadják el ezt az elvet.
Végtelen regresszus
A kozmológiai érvekben gyakori kérdés, hogy lehetséges-e a magyarázatok, okok vagy függések végtelen sora. A klasszikus érvek nem feltétlenül minden végtelen sor lehetetlenségét állítják. Különbséget kell tenni a múltbeli események időbeli sora és a jelenben fennálló, lényegileg rendezett oksági sor között.
A tomista érvelésben a lényegileg rendezett oksági sor olyan függési rend, amelyben az alsóbb ok éppen most csak a felsőbb ok működése által okoz. Ilyen sorban a csupa köztes okból álló végtelen regresszus nem ad végső magyarázatot. A kérdés nem az, hogy lehetett-e végtelen sok múltbeli esemény, hanem az, hogy a jelenben működő függő okoknak van-e nem függő alapjuk.Ross Cameron: „Infinite Regress Arguments”, Stanford Encyclopedia of Philosophy.
Fő változatai
Arisztotelészi és tomista változatok
Arisztotelész a Fizika és a Metafizika több helyén a változásból, a mozgásból és az aktualitás–potencialitás viszonyából következtetett az első mozgatóra. Az első mozgató nem a világ időbeli kezdetének eseményeként, hanem a változás végső magyarázataként jelenik meg. Aquinói Szent Tamás ezt a hagyományt keresztény természetes teológiai keretben dolgozta tovább.
Tamás legismertebb megfogalmazása a Summa Theologiae első részének második kérdésében található. Az ott szereplő öt út közül az első három szoros értelemben kozmológiai jellegű:
Út Kiindulópont Következtetés Első út változás vagy mozgás mozdulatlan első mozgató Második út létesítő okok rendje első létesítő ok Harmadik út esetleges és szükségszerű létezők önmagában szükségszerű létező
Az első út a változásból indul ki. Ami változik, az valamilyen szempontból képességből ténylegességbe jut; de semmi sem lehet ugyanazon szempontból egyszerre pusztán képességben és ténylegesen. A változás végső magyarázatához ezért olyan első mozgató szükséges, amely maga nem szorul más mozgatóra.
A második út a létesítő okok rendjéből indul ki. Tamás szerint egy létesítő ok nem lehet önmaga létesítő oka, mert akkor valamilyen módon létében megelőzné önmagát. A létesítő okok rendjében a csupa köztes ok nem elegendő magyarázat; ezért szükséges egy első létesítő ok.
A harmadik út az esetleges és szükségszerű létezők viszonyából indul ki. A tapasztalati világban vannak olyan dolgok, amelyek keletkeznek és elmúlnak, tehát lehetnek és nem lehetnek. Ha minden létező ilyen volna, nem volna végső alapja annak, hogy bármi ténylegesen létezik. Ezért Tamás szerint el kell jutni egy önmagában szükségszerű létezőhöz.
Tamás öt útja nem modern természettudományos bizonyítás, hanem metafizikai érvelés. Nem a fizikai kozmológia aktuális modelljeiből indul ki, hanem abból, hogy a változó és függő létezők nem lehetnek önmaguk végső magyarázatai. Ezért Tamás érvei akkor sem azonosak a világegyetem időbeli kezdetére építő érvekkel, ha a keresztény hit szerint a világ időben kezdődött. Tamás külön is megkülönböztette a világ időbeli kezdetének kinyilatkoztatott tanát attól a filozófiai kérdéstől, hogy a világ létében Istentől függ-e.
A kontingencia-érv
A kontingencia-érv az esetleges létezőkből indul ki. A tapasztalati dolgok nem szükségszerűek: létrejönnek, elmúlnak, összetettek, változékonyak, és nem magyarázzák teljesen saját létüket. Az érv szerint az ilyen létezők összessége sem válik pusztán attól szükségszerűvé, hogy sok esetleges létezőből áll. A kontingens valóság végső magyarázatához szükségszerű létezőre van szükség.
A kontingencia-érv többféleképpen fogalmazható meg. Tamás harmadik útja a keletkező és elmúló dolgokból indul ki. Leibniz és több kortárs szerző inkább a világ mint kontingens egész magyarázatát keresi. A viták egyik központi pontja, hogy a világ egészének létezése igényel-e magyarázatot, vagy elfogadható-e „nyers tényként” (*brute fact*).
Leibnizi érv az elégséges alap elvéből
Leibniz híres kérdése: miért van valami inkább, mint semmi? Válasza szerint minden ténynek van elégséges oka vagy alapja, és a kontingens dolgok sorozatának elégséges alapja nem lehet pusztán a sorozaton belül. A világ kontingens tényeinek végső magyarázata ezért egy szükségszerű létezőben keresendő.
Leibniz megközelítése más hangsúlyt ad a kozmológiai érvnek, mint az arisztotelészi–tomista változat. Nem elsősorban a változásból vagy a létesítő okok működéséből indul ki, hanem abból, hogy a kontingens igazságok és létezők megmagyarázhatóságot követelnek. Emiatt az érv központi kérdése az elégséges alap elvének ereje és hatóköre.
Kalám kozmológiai érv
A kalám kozmológiai érv a középkori iszlám teológiai-filozófiai vitákhoz kapcsolódik, és modern formájában különösen William Lane Craig munkássága nyomán vált ismertté. Alapformája:
Ami elkezd létezni, annak oka van. A világegyetem elkezdett létezni. Ezért a világegyetemnek oka van.
A kalám érv hangsúlyosan foglalkozik az aktuális végtelen lehetőségével, a múltbeli események végtelen sorával és a modern fizikai kozmológia egyes értelmezéseivel. A vitában gyakran előkerül az ősrobbanás-elmélet, a kozmikus kezdet kérdése, a kvantumkozmológia és a téridő eredetének problémája. Fontos azonban, hogy a kalám érv filozófiai érvelés, nem pedig a fizika egyik tétele. A modern kozmológiai modellek értelmezése önmagában nem dönti el véglegesen a metafizikai kérdést.
Induktív és kumulatív változatok
Egyes kortárs szerzők nem deduktív bizonyításként, hanem valószínűségi vagy kumulatív érvként kezelik a kozmológiai gondolatot. Richard Swinburne például több érv együttállásából épít kumulatív esetet Isten léte mellett, amelyben a világ létezése és rendje magyarázati szerepet kap.Richard Swinburne: The Existence of God. 2. kiadás. Clarendon Press, Oxford, 2004.
Más kortárs szerzők, például Alexander Pruss, Robert Koons vagy Joshua Rasmussen modális, mereológiai vagy elégségesalap-elvű változatokat dolgoztak ki. Kritikus oldalon Graham Oppy, J. L. Mackie, Quentin Smith és mások vitatták, hogy az érvek premisszái igazoltak, illetve hogy a következtetés valóban teista Istenhez vezet-e.Graham Oppy: Arguing About Gods. Cambridge University Press, Cambridge, 2006.
Történeti áttekintés
A kozmológiai érvek előzményei már az ókori görög filozófiában megjelennek. Platón a Törvényekben a mozgás és lélek viszonyából következtet isteni elvre, Arisztotelész pedig az első mozdulatlan mozgató fogalmát dolgozta ki. A késő antik és középkori filozófiában a témát új összefüggésbe helyezte a teremtés, az isteni egyszerűség és a világ függésének kérdése.