Levanto (ligur nyelven Lievànto) község (olaszul comune) Olaszországban, Liguria régióban, La Spezia megyében.
Fekvése A Ligur-tenger keleti partján fekszik, a Mesco-foktól valamint Monterosso al Maretól északra. A vele határos települések Bonassola, Borghetto di Vara, Carrodano, Framura, Monterosso al Mare és Pignone.
Története Levanto eredete a rómaiak idejére nyúlik vissza, amikor területén egy Ceula nevű kis település létezett. Fekvésének köszönhetően fontos közlekedési csomópont volt Ligurián belül. Temploma a 9. században épült fel. Ez egyben őrtoronyként is szolgált a tengeren garázdálkodó kalózok elleni védelemben. 1229-ben a Genovai Köztársaság szerezte meg, s ezt követően stratégiai jelentősége hanyatlani kezdett. A genovaiaknak köszönhetően kiépült kereskedelmi kikötője, ami új lendületet adott a kis település gazdasági életének. 1818-ban a Szárd Királyság, majd 1861-ben az Olasz Királyság része lett.
Demográfia A népesség számának alakulása:
Fő látnivalók a középkori erőd a 13. századi gótikus stílusban megépült Sant’Andrea-templom (Szent András-templom) a 20. század elején épült Villa Agnelli és angolkerje a 13. századi loggia
Jegyzetek
Irodalom
További információk Levantói turisztikai hivatal www.levanto.com www.levanto.it
Kategória:La Spezia megye települései