Az 1920-as magyarországi nemzetgyűlési választásokat 1920. január 25-26-án tartották meg azokban a választókerületekben, illetve választókerület-csonkokban, amelyek nem álltak idegen megszállás alatt. A választás adatainak teljes feldolgozására még nem került sor. Ennek következtében 22 választókerületben nem ismert sem az érvénytelen szavazatok száma, és legtöbbjükben a választásra jogosultaké sem, csak az érvényes szavazatoké. További 22 kerületben kizárólag a győztes jelölt neve és pártállása ismert. 39 kerületben egyhangú választás történt. A maradék 80 kerületben a részvételi arány 88,52% volt. Érdekes, hogy a leadott szavazatok 10,38%-a érvénytelen volt. Ezt a rutintalansággal, valamint a szociáldemokrata bojkottal lehet magyarázni.
Választási eredmények Szervezet Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe Nemzeti Középpárt (NKP)23 2111,67%0,00%―0,00%―nem jutott be Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP)564 32940,70%7646,34% kormánypártKeresztény Szociális és Gazdasági Párt (KSZGP)6 0400,44%10,61% ellenzék Keresztény Nemzeti Párt (KNP)4 7560,34%0,00%―0,00%―nem jutottak beOrszágos Kisgazda- és Földműves Párt (OKGFP)648 01946,73%7847,56% kormánypártFüggetlenségi 48-as és Kossuth Párt (F48P)9 2940,67%0,00%―0,00%―nem jutott beNemzeti Demokrata Polgári Párt (NDP)69 2675,00%63,66% ellenzékKeresztény Nemzeti 48-as Párt (KN48P)1 0870,08%0,00%―0,00%―nem jutott beMagyar Közérdek Pártja (MKÉP)7 1420,52%0,00%―0,00%―nem jutott beMagyar Munkások Országos Pártja (MMOP)2 1190,15%0,00%―0,00%―nem jutott bePártonkívüli44 8193,23%31,83%függetlenPártonkívüli kisgazda2 2940,17%0,00%―0,00%―nem jutott bePártonkívüli 48-as1 4700,11%0,00%―0,00%―nem jutott beIsmeretlen pártállású jelölt2 8360,27%0,00%―0,00%―nem jutott be Összesen 1 386 683 100% 164 100% ― A KNEP és az OKGFP koalíciójával alakult kormány. A szerb és román megszálló csapatok kivonulásával pótválasztásokat tartottak.
A felszabadult Tiszántúlon 1920 júniusában és júliusában 5 hétvégén át tartották a választásokat. Ezek eredményeiről adatok még kisebb arányban állnak rendelkezésre, mint a januári fordulókéról. A 44 választókerületből mindössze 13-ról vannak pontos adatok. 3-ban egyhangú választásra került sor, 16-ból csak a győztes ismert. 12 helyen részben ismertek az eredmények. A maradékban a részvételi arány 88,2% volt. Az érvénytelen szavazatok aránya 2,69% volt, ami a gyenge szociáldemokrata befolyással magyarázható. Szervezet Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP)48 96814,85%818,18% kormánypárt Keresztény Nemzeti Párt (KNP)13 0643,96%24,55% ellenzékOrszágos Kisgazda- és Földműves Párt (OKGFP)7 4062,25%――nem jutott beKeresztény Kisgazda Földmíves és Polgári Párt (KKGFPP)191 90758,18%2761,36% kormánypártKeresztény Nemzeti Kisgazda Földmíves és Polgári Párt16 0994,88%24,55% kormánypártMagyar Nemzeti Munkáspárt10 5503,20%12,27% ellenzékMagyar Munkások Országos Pártja (MMOP)1 6520,50%――nem jutott bePártonkívüli39 41811,95%46,82%3 független1 kormánypárti Összesen 329 836 100% 44 100% ―
A felszabadult Baranyában 1921. október 30-31-én tartották a választásokat. 1 körzetben egyhangú volt. 4 helyen az adatok részlegesen ismertek, 7-ben teljesen. Itt a részvételi arány 93,01%.
Szervezet Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP)2078522,09%19,09% kormánypárt Keresztény Nemzeti Párt (KNP)5070,56%―― nem jutott beKeresztény Szocialista Párt (KSZP)19312,14%―― nem jutott be Keresztény Demokrata Polgári Párt (KDPP)25222,79%――nem jutott beKeresztény Kisgazda és Földmíves Párt (KKGFP)3179235,17%327,27% kormánypártKisgazda Párt (KGP)65467,24%218,18% kormánypártHonvédelmi Párt (HVP)32703,62%―― nem jutott beMagyar Munkások Országos Pártja (MMOP)1040,12%――nem jutott bepártonkívüli2017922,32%545,45%függetlenismeretlen pártállású27600,15%――nem jutott be Összesen 90 395 100% 11 100% ―
A kiegészítő választások lezajlása után az időközi választások eredményeit figyelembe véve a következőképpen alakult a parlament.
Szervezet Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP)8438,36%kormánypárt Keresztény Szociális és Gazdasági Párt (KSZGP)10,46% ellenzékKeresztény Nemzeti Párt (KNP)20,91% ellenzék Országos Kisgazda- és Földműves Párt (OKGP)7534,25%kormánypártKeresztény Kisgazda Földmíves és Polgári Párt (KKGFpP)2913,24% kormánypártKeresztény Nemzeti Kisgazda Párt (KNKGP)41,83%kormánypártKisgazda Párt (KGP)20,91% kormánypártFüggetlen 48-as Kisgazdapárt10,46% kormánypártNemzeti Demokrata Polgári Párt (NDP)62,74%ellenzékMagyar Nemzeti Munkáspárt (MNMP)10,46%ellenzékMagyarországi Munkáspárt (MMP)10,46%ellenzékPártonkívüli115,02%függetlenKormánytámogató pártonkívüli10,46%kormánypártEllenzéki pártonkívüli10,46%ellenzék Összesen 219 100% ― Oldal Mandátumok száma Mandátumok aránya kormánypárti19689,50%ellenzék125,48%független115,04% Összesen 219 100% Nézet Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe keresztény8739,73%kormánypárti 84, 3 ellenzéki kisgazda11251,14% kormánypártiliberális73,20% ellenzéki szociáldemokrata20,91%ellenzékipártonkívüli115,02% független Összesen 219 100% ―
Kormányoldal megoszlása Mandátumok száma Mandátumok aránya keresztény8442,86% kisgazda11257,14% Összesen 196 100%
Ellenzék megoszlása Mandátumok száma Mandátumok aránya keresztény325%liberális758,33% szociáldemokrata216,67% Összesen 12 100%
Források www.vokscentrum.hu
Kategória:A Horthy-korszak eseményei Kategória:Magyarországi országgyűlési választások