A Hengdian World Studios a világ legnagyobb filmstúdiója. egyik településén, tartományban található.

Építése

A stúdió a , farmerből lett milliomos által alapított Hengdian Group tulajdona. hatalmas mezőgazdasági területek helyén hozta létre Ázsia legnagyobb stúdióját, a Hollywood mintájára időnként Chinawoodként emlegetett Hengdian World Stúdiót. Az építési munkálatok az 1990-es évek közepén kezdődtek, és folyamatosan zajlanak. Legújabb része a régi nyári palota másolata.

Területe

A stúdió teljes 330 hektáros területén tizenhárom forgatási helyszín van, közel 500 ezer négyzetméter beépítve. A stúdió méretén kívül számos tárgyban egyedülálló. A helyszínen található Kína legnagyobb beltéri Buddha-szobra, a legnagyobb méretű beltéri stúdió (1944 négyzetméter), illetve 2005-ös adat szerint a legtöbb film és televíziós műsor felvételei készültek a területen.

A stúdió egyik legnagyobb épülete a császári palota, amit napjainkban is használnak. A nemzetközileg elismert itt forgatta 2002-es Hős című filmjének egyes jeleneteit. Egy hongkongi televíziós drámasorozathoz (A Step into the Past), mely az első császár történetét dolgozza fel, szintén ezt a helyszínt használták a készítők, valamint a Jackie Chan és Jet Li főszereplésével készült A tiltott királyság felvételeihez is. Számos televíziós sorozatot forgatnak itt, például a Nirvana in Fire is részben itt készült.

A stúdióban forgatott filmekben rendszeresen alkalmazzák a helybéli lakosságot a tömegjelenetekhez. Napjainkban a Hengdian World Studios területén vidámpark is működik, olyan látnivalókkal, mint Kanton és Hongkong utcái, a császári palota, a templom és a Ming és palotája.

Galéria

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldal

Kategória:Kínai filmművészet Kategória:Filmstúdiók