Az Apáczai-díj az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) díja, amelyet 2004 óta kétévente osztanak ki. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése, serkentése. Ennek érdekében folyamatosan nyilvántartásba veszi mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, lehetőségei szerint népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, esetleg közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács további célja, hogy méltó emléket állítson Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozza a róla elnevezett díjat, és kétévente odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben vagy elismert tudományos szakirányú lapban közzétett munkák szerzőinek. A díjnak van ezüst, arany és gyémánt fokozata is.
Díjazottak 2024 Nagy Örs: Problémaorientált betekintés a matematikai fogalmak történetébe Balla Lóránt, Szmutku Melinda:Pro Deo et Maria, Rege et Patria, Populo et Salute - Alkalom, műfaj és beszédmód a 16−18. századi vallásos tárgyú irodalomban Arany fokozat Dr. Antalka Ágota:Úton önmagadhoz-pszichopedagógia kategóriában Olosz Ferenc:A síkmértan varázsa-természettudományok kategóriában Ambrus Tünde:A falvak látogatógazdasága-humántudományok kategóriában Ezüst fokozat Tódor Imre, Tódor Erika-Mária, Tankó Enikő:Romániai magyar középiskolások másodnyelvű szocializációja-pszichopedagógia kategóriában 2022 László János: A Nagyhídon – Geges társadalomnéprajzi leírás Frigy Szabolcs: Társadalmi diskurzusok Szatmárban Gyémánt fokozat Muhi Sándor: Művészettörténet, rajztanítás Apáczai-díj arany fokozat András Ignác: Kászonszék népi gyógyászata Dr. Borsos Szabolcs: A lélekrajzolás újdonsága – perszonálfilozófia és mentálhigiéné Orbán Zsolt: Magyarnak maradni Erdélyben Ezüst fokozat Dr. Antalka Ágota: Párkapcsolati konfliktuskezelés Dr. Kormányos László: Kegyelet és diplomácia. Középkori királyaink Váradon (1077-1526) Piroska István, Piroska Katalin Gertrúd: Pesty Frigyes helynévgyűjteménye; Arad és Zaránd megyék 1864-1865 2020 Kormányos László: Nagyvárad krónikája dr. Antalka Ágota: Modern világunk népbetegsége a kiégés dr. Tódor Imre: Az iskolaválasztás döntésmechanizmusai. Székelyföldi középiskolások szektorközi metszetben Arany fokozat Török Árpád: Sepsiszentgyörgy városkalauz Ezüst fokozat dr. Borsos Szabolcs: Alkalmazott logika és filozófia Bolyai János gondolatvilágában 2018 György V. Imola: Bernády György és kultusza Marosvásárhelyen. A lokális történelem mint narratív identítás; Piroska Katalin, Piroska István : Az aradi magyar színjátszás 130 éve 1818–1948. II. kötet; Tibád Sándor: Templom és történelem. Lemhény az évszázadok szorításában;Apáczai-díj gyémánt fokozat: Gyémánt fokozat Balázs Lajos: Nyergestető. A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője; Gaal György Elemér: Kolozsvár a századok sodrában; Ezüst fokozat Ambrus Tünde: Székely falutízes a Márton Áron-i lét mérlegén; András Ignác: Krisztus Király tiszteletére; A Szentlélek oltalmában; Fazekas Lóránd: Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban; Orbán Zsolt: Csillagösvény és göröngyös út. Mítosz és történelem a székelység tudatában; Török Árpád: Emléktöredékek útikönyve;
2016 Arany fokozat Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál III. Menj ki én lelkem a testből; Muhi Sándor: Mezei József 2014 Erdély Judit: Fatikus beszéd Kiss Kálmán: Túrterebes földrajzi neveinek története Török Árpád: Észak-Erdély–Bukovina útikalauz – Természettudományok területén; Vincze Zoltán: A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919)
Gyémánt fokozat: Bencze Mihály: Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities
Arany fokozat: József Álmos: Mire a falevelek lehullanak…
Ezüst fokozat: Balázs Lajos: Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából Nagydobai Kiss Sándor: Nemzetközi matematikai szakfolyóiratokban megjelent cikkek gyűjteménye
2012 Bencze Mihály: Selected Chapters of Mathematical Analysis, Octogon magazin, Tudományos dolgozatok, Mathematical education in the current european context 2010, Mathematical education in the current european context 2011; Gaal György: Kolozsvár – Történelmi városkalauz
Ezüst fokozat József Álmos: Sepsiszentgyörgy képes története Olosz Ferenc: Egyenletek − I. Megoldási módszerek, II. Feladatgyűjtemény
2010 Brassai László: Válasz a kockázati társadalomra Lakatos István: Csíkszentmiklós, a megtartó falu
Ezüst fokozat Bencze Mihály: Erdélyi és nemzetközi magyar matematika versenyek 1+2 dr. Fazakas István: Tanügyi rendszerek Erdélyben a XIX-XX. században Muhi Sándor: Építészet Szatmáron
2008 Honismeret, helytörténeti monográfia Dicséret: Farkas Aladár (A borszéki ásványvíz-palackozás története) Fazekas Lóránd (Hit és hagyomány Kökényesd vallási életében, Tanári életutak) Király László (A romániai magyarság története munkafüzet)
Humán tudományok Apáczai-díj: Dr. Péter Sándor (Térszínformanevek és vízrajzi köznevek felső-háromszéki helynevekben)
Természettudományok Apáczai-díj: Kiss Sándor (Analitikus geometriai módszerek komparatív vizsgálata) Dicséret: Bencze Mihály (A mathematical problem book) Bakó Botond Béla (A Fenichel-hagyaték története)
Neveléstudomány módszertan pszichológia Apáczai-díj: Szabó K. Attila (Az erdélyi tanító- és óvóképzés története) Dicséret: Fazakas István (Erdély nagy pedagógusai)
Óvodai és elemi oktatás Dicséret: Szabó Imola (Az iskolai alkalmasság mérése az I. osztály előkészítő időszakában
2006 Természettudományok Óvodai-, alsó tagozatos (I-IV.) kategória
Dicséret: Csegzi Mária Judit Szorzótábla, Hoppá Kiadó, Kolozsvár, 2005 Törtek, Hoppá kiadó, Kolozsvár, 2005
Általános iskolák és középiskolák (V-XII.) kategória Apáczai díj: Bencze Mihály Octogon 2005/2006, Fulgur Kiadó, Brassó, 2005/2006
Elismerés: Piros Emese Erzsébet: Tudom-e – összefoglaló feladatlap matematikából
Neveléstudomány módszertan pszichológia Általános iskolák és középiskolák (V-XII.) kategória
Apáczai díj: dr. Fazakas István Tanügyi rendszerek Erdélyben a XVIII. század végéig, Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2006
Dicséret: Lőrincz József A kultúraváltás sikeréért, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Csíkszereda, 2006
Elismerés: Simó Ildikó - Bartha Márta: Osztálynevelői kézikönyv tanítóknak
2004 Humántudományok Apáczai-díj: dr. Gaál György, a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium, és Muhi Sándor, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára. Dicséret: dr. Fazakas István kolozsvári tanár Dicséret: Kovács István csíkvacsárcsi tanár Dicséret: Péter Sándor sepsiszentgyörgyi tanár Dicséret: Szőcs Mária csíkvacsárcsi tanár
Reáltudományok Apáczai-díj: Olosz Ferenc, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium matematikatanára. Dicséret: Fazekas Loránd szatmárnémeti tanár Dicséret: Kovács Barna marosvásárhelyi tanár Dicséret: Simon József csíkszeredai tanár
Források RMPSZ Díjak Apáczai-díj (2016, 2016, 2020, 2022, 2024) Apáczai-díj 2014 Apáczai-díj 2012 Apáczai-díj 2010 Apáczai-díj 2008 Apáczai-díj 2006 Apáczai-díj 2004
Kategória:Magyar pedagógiai díjak Kategória:Romániai magyar kisebbség Kategória:Apáczai Csere János