Mary D. Salter Ainsworth (Glendale, Kanada, 1913. december 1. – Charlottewville, 1999. március 21.) kanadai fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológus volt, aki a korai érzelmi kötődésről szóló munkájáról ismert “Idegen helyzetben”, illetve a Kötődés elmélet fejlődésében kifejtett munkájáról.
Élete
Mary D. Salter Ainsworth 1913-ban született az Ohio állambeli Glendaleben, legidősebbként három lánygyermek közül. Szülei mindketten a Dickson College-on végeztek. Édesapja történelemből szerezte mester diplomáját, és egy kanadai gyári vállalatba került át, amikor Ainsworth ötéves volt. Bár szülei mindig is erős hangsúlyt fektettek az oktatásra, William McDougall Character and the Conduct of Life című könyve inspirálta pszichológia iránti érdeklődését.
Ainsworth-t 1929 őszén a University of Torontóra pszichológiai tiszteletprogrammal vették fel. Alapfokú diplomáját 1935-ben, mester diplomáját 1936-ban, Ph.D-jét pedig 1939-ben szerezte, mindet a University of Torontón. Néhány évig maradt tanítani, mielőtt a kanadai női hadsereg testületéhez csatlakozott volna 1942-ben, a második világháborúban, ahol elérte az őrnagyi rangot 1945-ben.
Később visszatért Torontóba, hogy folytassa a személyiséglélektan tanítást és kutatásokat vezessen. 1950-ben hozzáment Leonard Ainsworth-hoz, és Londonba költöztek, hogy férje befejezhesse diplomáját a University Collegeben.
Sok más akadémiai pozíció betöltése után, a University of Virginia mellett telepedett le 1975-ben, ahol akadémiai karrierje végéig maradt. Ainsworth több tiszteletdíjat kapott, beleértve a Kiváló Hozzájárulás a Fejlődéslélektanhoz Díjat 1985-ben és a Kiváló Tudományos Hozzájárulói Díjat az APA-tól 1989-ben.
Korai munkássága
Angliában tartózkodása alatt Ainsworth csatlakozott a Tavistock Clinic kutató csoportjához, mely az anyai szeparáció hatása iránt érdeklődött a gyermeki fejlődésben. A megbomlott anya-gyerek kötelékek és a természetes anya-gyerek kapcsolat összehasonlítása rámutatott, hogy a gyermekben az anya figura hiánya “ártalmas fejlődési hatásokhoz” vezet. 1954-ben elhagyta a Tavistock Clinic-et, hogy Afrikában kutasson, ahol kivitelezte az anya-csecsemő interakcióról szóló longitudinális terep-tanulmányát.
Ő és munkatársai dolgozták ki az Idegen helyzet eljárást, mely egy széles körben használt, alaposan kutatott és érvényesített módszer, hogy megállapíthassák egy csecsemő vislekedési mintáját és a gondozóhoz való kötődésének módját.
Idegen helyzet
Az 1970-es években Ainsworth kidolgozott egy eljárást, az úgynevezett Idegen helyzetet, hogy megfigyelje a kötődési kapcsolatokat a gondozó és a gyermek között. Az idegen helyzet eme eljárásában megfigyelik a játszó gyermeket 20 percen keresztül, amíg a gondozók és idegenek belépnek a szobába, illetve elhagyják azt, így újjáteremtve az ismerős és ismeretlen jelenlétének élményét, amely szituációval a legtöbb gyermek szembesül élete folyamán. A helyzetek eltérnek abban, hogy mennyire stresszesek, és a gyermek válaszait megfigyelik. A gyermek a következő helyzeteket éli meg:
A szülőt és a csecsemőt bevezetik a kísérleti szobába. A szülő és a csecsemő egyedül vannak. A szülő nem csinál semmit, amíg a gyermek felfedezi a helyet. Belép az idegen, párbeszédet folytat a szülővel, majd megközelíti a csecsemőt. A szülő elhagyja a szobát feltűnés nélkül. Első szeparációs esemény: az idegen a viselkedését a csecsemőéhez igazítja. Első újraegyesülési esemény: a szülő köszönti és vigasztalja a csecsemőt, majd újra kimegy. Második szeparációs esemény: a csecsemő egyedül van. A második szeparációs esemény folytatása: belép az idegen és viselkedését a csecsemőéhez igazítja. Második újraegyesülési esemény: belép a szülő, köszönti a csecsemőt, felveszi őt; az idegen kimegy feltűnés nélkül.
A gyermek viselkedését négy szempont szerint figyelik meg:
A felfedezések mennyisége alapján (pl. játék az új játékokkal), amennyivel a gyermek foglalkozik mindvégig. A gyermek reakciói a gondozója távozására. Az idegen szorongás (amikor a baba egyedül van az idegennel). A gyermek viselkedése a gondozóval való újraegyesüléskor.
A viselkedésük alapján a gyermekeket három csoportba sorolták, majd egy negyediket is adtak hozzá később. E csoportok mindegyike egy másfajta kötődési kapcsolatot tükröz a gondozóval.
Biztonságos kötődés
Egy gyermek, aki biztonságosan kötődik az anyjához, szabadon fogja felfedezni környezetét, ameddig az anya jelen van, le fogják kötni az idegenek, láthatóan mérges lesz, amikor az anya kifelé indul és boldog, amikor látja anyját visszatérni. Habár a gyermeket nem köti le az idegen, ha az anya nincs a szobában.
A biztonságosan kötődő gyermekek akkor a leginkább képesek arra, hogy felfedezzék környezetüket, amikor biztos alapon megvan a tudásuk a szükség idején való visszatérésről (más néven “normalizálás”, azaz “összehozás”). Amikor a segítségnyújtás adott, ez megerősíti a biztonságérzetet, továbbá az anya segítségnyújtását feltételezni hasznos, neveli a gyermeket, hogy hogyan kell megbirkózni a hasonló problémákkal a jövőben. Ezért a biztonságos kötődés a legadaptívabb kötődési módnak tekinthető. Egyes pszichológus kutatók szerint egy gyermek biztonságosan kötődővé válik, amikor az anya elérhető és képes a gyermek igényeit kielégíteni érzékeny és megfelelő módon. Mások rámutattak arra, hogy más tényezői is vannak a gyermeki kötődésnek, és hogy a szülő viselkedését viszontbefolyásolhatja a gyermek viselkedése.
Szorongó-ellenálló bizonytalan kötődés
Egy szorongó-ellenálló kötődési módú gyermek szorong a felfedezésektől és az idegenektől, még akkor is, ha az anya jelen van. Amikor az anya elindul kifelé, a gyermek rendkívül bánatos. A gyermek ambivalens lesz, amikor anyja visszatér – keresi a lehetőségét, hogy közel maradjon az anyához, de megsértődik, és akkor is megsértett marad, amikor az anya kezdeményezi a figyelmet feléfordítást. Amikor újraegyesül az anyával, a baba meg is ütheti vagy ellökheti magától az anyját, amikor közeledik hozzá és nem simul hozzá, amikor felveszi őt.
Egyes pszichológus kutatók szerint ez a mód olyan anyai stílusból alakul ki, amelyben az anya elkötelezett, de a saját feltételei szerint. Ez azt jelenti, hogy néha a gyermek szükségleteit figyelmen kívül hagyja, amíg befejez egy másik tevékenységet, és a gyermeknek szánt figyelmet néha a szülő a saját szükségletén keresztül adja, mintsem a gyermek kezdeményezése miatt.
Ezt ma már ismertebb néven ambivalens/ellenálló kötődésnek nevezzük, ahogy a gyermek nem tudja eldönteni, hogy mit akar; amikor tartják, azt akarja, hogy egyedül hagyják, és amikor leteszik, az anyján csüngene. Mind az ambivalens kötődés, mind az elkerülő kötődés a bizonytalan kötődésre példa, melyek kevésbé kívánatosak, mint a biztonságos kötődés;Rathus, S. A. (2009) Psych. Mason: Cengage Learning de az ambivalens kötődés maladaptívabb szülői magatartást jelez, illetve a jövőbeni kötődési problémák egy nagyobb valószínűségét.
Szorongó-elkerülő bizonytalan kötődés
Egy szorongó-elkerülő kötődési módú gyermek el fogja kerülni vagy figyelmen kívül fogja hagyni a gondozóját – kis érzelmet mutat, amikor a gondozó kimegy vagy visszatér. A gyermek elfuthat a gondozójától, amikor közeledik hozzá és nem fog hozzásimulni, amikor felveszi őt. A gyermek nem nagyon fogja felfedezni környezetét függetlenül attól, hogy ki van ott. Az idegeneket nem kezeli nagyon különféleképpen, mint a gondozóját. Nincs nagy érzelmi ingadozás attól függetlenül, hogy van-e valaki a szobában vagy nincs.
Ez a kötődési mód abból a gondozási stílusból alakul ki, amelyik kevésbé függő. A gyermek szükségletei gyakran nem teljesülnek, és a gyermek kezdi azt hinni, hogy a szükségleteinek közlése nincs hatással a gondozóra.
Dezorganizált kötődés
A negyedik kategóriát Ainsworth kollégája, Mary MainMain, M and Solomon, J (1990). "Procedures for identifying infants as disorganised/disoriented during the Ainsworth Strange Situation". M.T. Greenberg, D. Cicchetti and E.M. Cummings (eds) Attachment in the Preschool Years. Chicago, University of Chicago Press. pp. 121–160. adta hozzá, Ainsworth pedig elfogadta ennek a módosításnak az érvényességét.Colin Murray Parkes (2006). Love and Loss. Routledge, London and New York. p. 13.
Egy gyermek talán sír az elváláskor, de elkerüli az anyát, amikor visszatér, vagy megközelíti az anyát, majd nem mozdul vagy a földre bukik. Néhányan változatlan viselkedést mutatnak, ide-oda ringatóznak vagy folyamatosan ütlegelik magukat. Main és HesseMain, M and Hesse, E (1990). "Parents' unresolved traumatic experiences are related to infant disorganised attachment status". M.T. Greenberg, D. Cicchetti and E.M. Cummings (eds) Attachment in the Preschool Years. Chicago, University of Chicago Press. pp. 121–160. megállapította, hogy a legtöbben az ilyen gyerekek szülei közül súlyos veszteségeket szenvedtek vagy más trauma érte őket a csecsemő születését közvetlenül megelőzően vagy azt követően, és egyre súlyosabb depresszióval reagáltak arra. Tény, hogy azoknak az anyáknak az 56%-a, akik elvesztették valamely szülőjüket, mielőtt befejezhették volna a középiskolát, következésképpen dezorganizált kötődésű gyermekeik lettek.
Az idegen helyzet eljárás kritikája
Michael Rutter a következőképpen írja le az eljárást “A kötődés elképzelések klinikai jelentőségei” című cikkében, mely a Journal of Child Psychology and Psychiatry (36. kötet, 4. szám, 552-553. old.) folyóiratban jelent meg:Rutter, M. (1995). Clinical implications of attachment concepts: Retrospect and Prospect. Journal of Child Psychology and Psychiatry and Allied Disciplines, 36, 549-571.