A szobanövények olyan trópusi és szubtrópusi vidékekről származó növények változatai, melyeket lakásban, télikertben lehet tartani. Több száz fajuk ismert, amik között vannak igazi ritkaságok is. jobbra|thumb|Szobai kankalin (Primula vulgaris)
A szobanövények története Skandináviában már időtlen idők óta vittek a házakba növényeket akkor, amikor megkezdődött a tél, de ezek a növények még nem a trópusokról származtak, mivel azokat csak akkor ismerte meg Európa, amikor a felfedezések korában a hajók átjutottak a tengereken. A szobanövények közül a kaktuszok biztosan csak Amerika felfedezése után jutottak el Európába, mivel ezek a növények csak azon a kontinensen honosak. Szinte biztosra vehető, hogy a kaktuszok mellett jó néhány egyéb növény is átkerült Európába.
1570-ben egy angol gyógyszerész mutatott be egy Melocactust, ami valószínűleg a Santa Maria hagyatékából származott. 1620-ban hoztak először hölgyliliomot a Fokföldről. 1644-ben a párizsi Jardin du Roiban már kallák nőttek. 1690-ben már tudtak ananászt termeszteni és bemutatták a tengeriszőlőt is. 1698-ban a melegházakban már ismerték az Aloe arborescenst. Az első trópusi orchidea, a Bahamákról származó Bletia verrecunda 1733-ban virágzott először Európában. 1774-ben hoztak be először a Fokföldről számos illatos levelű Pelargoniumot. 1770-ben Frederik Allamand svájci botanikus gyűjtötte be Dél-Amerikában a később róla elnevezett Allamanda magvait, majd elküldte őket Linnének. 1779-ben Cook kapitány és Sir Joseph Banks hozta be Új-Zélandról a szobafenyőt. 1819-ben egy Amaryllis faj érkezett Európába Brazíliából.
A legtöbb szobanövényt a 19. század folyamán hozták Európába. Korábban a növények begyűjtése nehéz, fáradságos feladat volt, de magának a növénynek is megerőltető volt a hosszú hajóút Európába, aminek a során számos növény elpusztult. Begyűjtésük során a szállítóknak nehéz terepen kellett átverekedniük magukat, meg kellett küzdeniük nem csak a trópusi betegségekkel és a bennszülöttekkel, de az állatokkal és az éghajlattal is. A nehézségek miatt a szobanövények begyűjtése és Európába szállítása igen jövedelmező vállalkozás volt: áruk az aranyéval vetekedett. A jó jövedelem érdekében a növényekért néha kíméletlen versengés indult, aminek a során nem riadtak vissza a korrupciótól, kémkedéstől és a gyilkosságtól sem.
Mindez egészen addig folytatódott, míg Nathaniel Ward véletlenül fel nem találta a Ward-szekrényt, mely egy lezárható üvegtartály volt, amiben a föld megőrizte állandó nedvességtartalmát, így az érzékeny trópusi növények ideális szállítóeszköze lett, és ez lett az angol páfránytartó üvegedény és a modern szobai növényházak elődje is.
A szobanövények általános tulajdonságai Származási helyük szerint Trópusi növények Mivel a szobanövények a trópusokról és a szubtrópusokról származnak, ezért nem télállóak és védeni kell őket a fagypont alatti hőmérséklettől. A trópusokról származó növények közös tulajdonsága, hogy az ottani növények a hőmérséklet és a fénymennyiséget tekintetében nincsenek kitéve évszakváltozásnak, valamint minden nap ugyanannyi időn át jutnak fényhez. A trópusi esőerdő növényei Az innen származó növények természetes élőhelyükön gyakorlatilag egy természetes melegházban élnek, ahol gőzölgő, nehéz a forróság és 90-99%-os a páratartalom, és szinte egész évben heves esőzések vannak. Az esőerdei növények tehát a szobában nehezen viselik a napot és a központi fűtéstől kiszáradt levegőt. Nyugalmi időszakra nincs szükségük, de az európai téli évszakváltás mégis arra kényszeríti őket, hogy ősszel és télen csökkentsék a növekedésüket.
Az esős és száraz évszakkal rendelkező vidékek növényei A szavannák és sztyeppék növényei hozzászoktak a nedves és száraz évszakok váltakozásaihoz, így erre a váltakozásra a szobában is szükségük van. A trópusi hegyvidékekről származó növények a szobában is szeretik a sok fényt és a magas páratartalmat, de csak akkor, ha hőmérséklet hűvös. A sivatagi területek növényei Ezek a növények hozzá vannak szokva az extrém környezeti változásokhoz, amikor nappal nem ritka az árnyékban mért 50 fokos forróság, vakító fény, gyakori erős szél, a csapadék mennyiségét egész évben meghaladó párolgás, és ugyanakkor éjszaka szinte fagypontig süllyedő hőmérséklet uralkodik. Sokszor akár éveken keresztül sincs csapadék, ezért ezek a növények megtanulták, hogyan kell a hasznosítani akár a ködöt is. Ezeket a növényeket nyáron nem kell agyonlocsolni, télen pedig szinte a kiszáradás szélén kell tartani őket, ugyanakkor bőséges napfényt igényelnek.
Szubtrópusi növények A növények eredeti élőhelyén a leghidegebb hónapok átlagos hőmérséklete 10-18 fok között van, a klíma, a csapadék mennyisége és a napos órák száma az évszakok szerint változik. A nyár meleg, a tél enyhe és vannak téli és nyári eső áztatta területek is. Az innen származó növényeknek gyakran van víztároló és párolgást gátló szerve. Kedvelik a hűvös éjszakákat és van nyugalmi időszakuk. A nyáron esős vidékekről való növényeknek nyáron melegre és vízre van szükségük, de télen hűvösre és szárazságra. A téli esőhöz szokott növényeket télen is lehet öntözni.
Külalakjuk szerint A növények azért olyan sokfélék, mert alkalmazkodniuk kellett azokhoz a területekhez, ahol élnek. Azon évmilliók alatt, míg mai formájuk kialakult, számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük, hogy életben maradjanak, sokféle túlélési technikát és stratégiát kellett kialakítaniuk, amik mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a növények külseje igen változatos legyen.
Minden növénynek saját genetikai programja van, ami meghatározza, mennyi ideig élhet egy növény, ez alatt az idő alatt mekkorára nőhet és milyen lehet a külalakja. Azonban azok a fák és cserjék, amik természetes közegükben akár az égig is érhetnek, a cserép korlátozott földtartalma miatt csak ennek a töredékét fogják elérni, külsejük pedig többé-kevésbé "örökre fiatal" marad, és csak ritkán hoznak termést.
A legfontosabb növekedési formák: Felálló (pl. a bunkóliliom) Kúszó vagy csavarodó mint pl. a kúszóka Futó vagy talajtakaró, mint pl. a párnafű Lecsüngő, mint pl. a szájvirág.
A növények ezen kívül életkor szerint is csoportokba oszthatóak, vannak egyévesek, kétévesek vagy több évig élők. Egyes növények lágyszárúak maradnak, mások elfásodnak.
Az egy-kétéves növények, mint a keserűlevél, az egy-két évig tartó csírázás, növekedés, virág és termésképzés és a magérlelés után elpusztulnak. Szobanövényként sem élnek ennél hosszabb ideig. A több évig élő növények, mint az évelők vagy a hagymás virágok tartós gyökereket, rizómákat, hagymákat és gumókat képeznek, amik újra új hatásokat hoznak. Ezeket a növényeket lakásban is lehet tartani akár több éven át is, megfelelő körülmények között. A félcserjéknek, mint az aszparágusz vannak lágy részei, amik elhalnak, és fás részei is, amik viszont minden évben kihajtanak. Ezek a növények cserépben is viszonylag sokáig élnek. A cserjék és fák hosszú életű örökzöld vagy lombhullató növények, amik szobában is sokáig tudnak élni. Túlélési stratégiájuk szerint A növények az élőhelyük viszonyaihoz alkalmazkodva többféle túlélési stratégiát használnak. Fényvédelem céljából a növények szőröket, hamvasságot, filces réteget vagy ezüstös-kékesszürke bevonatot képeztek maguknak, így ezek a növények bírják az erős fényt is. Ilyen az Echeveria, Agave, Crassula Párolgás elleni védekezésül a növények feltalálták a viaszréteget, a sok kicsi vagy kemény, tűvé vagy tüskévé alakult levelet, a bőrszerű leveleket valamint a sűrű szőrt. Ezek a növények jól tűrik a száraz levegőt. Ilyen növények a kaktuszok, Euphorbiák. Törekvés a fény felé. Több növény elhagyva az esőerdei talajt a fák ágainak az elágazásaiban telepedett meg, mások óriási leveleket növesztettek maguknak, amik fénycsapdaként működnek, vagy liánokat képeztek, amikkel az esőerdei fák csúcsához rögzítik magukat. Mindezek miatt a fán lakó növények (epifiton orchideák, broméliák és páfrányok) nem valók földbe, az óriás levelű növények pedig kevés fénnyel is beérik. A szárazság ellen több növény földalatti vízraktárakat használ (ciklámen), másoknak szukkulens leveleik vannak vagy törzset növesztettek (crassula, hoya). Az ilyen növényeket csak módjával kell öntözni. A légköri nedvesség felszívására vízfelszívó pikkelyek (broméliákon), léggyökerek (orchideákon) és szőrök (afrikaiibolyán) alakultak ki. Ezeknek a növényeknek párás környezetre van szükségük.
A szobanövények gondozása Élőhelyek kialakítása Mivel a szobanövények trópusi és szubtrópusi éghajlatról származnak, fontos, hogy megfelelő körülmények közé kerüljenek akkor is, ha szobában élnek. A legfontosabb szempontok, amiket az élőhelyük kialakításakor figyelembe kell venni, a tartóedényük és az ültetőközeg, a hőmérséklet, a fény és az öntözés, tápoldatozás. Tartóedény és ültetőközeg A növények számára a legmegfelelőbb tartóedény a jól kiégetett cserép vagy a mázatlan kerámia. Ezeknek lyukacsos szerkezete van, ami megkönnyíti a víz felszívódását, lehetővé teszi, hogy szellőzzön a talaj, a cserép egész felületén történő párolgás pedig hűti a talajt. Nagyobb növények számára alkalmas tartóedények a fából készült dézsák és hordók. Felfüggesztett tartóedénynek a léckosarak és a kókuszrosttal bélelt drótkosarak alkalmasak.
A talaj, amibe ültetik a szobanövényeket általában egyszerű virágföld, aminek a lazítására lehet kókuszrostot vagy a savanyú kémhatás elérésére szétmorzsolt tőzegkockát alkalmazni. A vízelvezetés megkönnyítésére a cserép aljába kavicsot vagy apró cserépdarabkát kell helyezni. Hőmérséklet
Fényviszonyok
Öntözés és tápoldatozás Az öntözővíz mindig szobahőmérsékletű, a meleg környezetben tartott pálmák, broméliák, kontyvirágfélék vize lehet 2-3 fokkal még ennél is magasabb. Öntözővíznek a legjobb a lágy esővíz. A vezetékes víz sokszor kemény, sok kalciumot tartalmaz, ami idővel kiválik a talaj felszínén, amit el kell távolítani, és friss földdel pótolni. A savanyú kémhatást igénylő növényeket csak esővízzel, vagy felforralt és lehűtött csapvízzel lehet locsolni. Kertben tartott szobanövényeket nyáron reggel vagy este kell locsolni, a forróság elmúltával.
A tápoldatot mindig előírás szerinti töménységben és gyakorisággal kell adagolni. Az előírtnál töményebb tápoldat elpusztíthatja a gyökérszőröket. Bizonyos tápoldatok csak a növény talajába kerülhetnek, mások a levélen keresztül is felszívódnak. Fenyők és páfrányok esetében speciális készítményt kell használni. Tápoldatozni csak nedves talajt szabad, mert a száraz talajra locsolt tömény oldattól elpusztulhatnak a gyökérszőrök.
Betegségek, kártevők A szobanövények fajtái Páfrányok A páfrányok igen népszerű szobanövények már a 19. század eleje óta, de a központi fűtéses lakások levegője túl száraz nekik, ezért előbb-utóbb tönkremennek. Másfajta fűtési módszereknél a lakás hőmérsékletének pár fokkal csökkentése már kedvezően hat a növényekre. A páfrányok nem megfelelő fejlődését többnyire a huzat, a száraz levegő, a tűző napfény, a cserépben pangó víz, a sok kalciumot tartalmazó vezetékes víz, és a tömény tápoldat okozza. Az öntözővíz lehetőleg legyen lágy és szobahőmérsékletű. Locsolni és permetezni rendszeresen kell, tápoldat csak nyáron szükséges.
Néhány páfrányfaj:
Pelyhes vénuszfodorka (Adiantum hispidulum) Lilanyelű vénuszfodorka (Adiantum raddianum) Aspidium Merev fodorka (Asplenium antiquum) Madárfészekpáfrány (Asplenium nidus) Púpos bordapáfrány (Blechnum gibbum) Püspökbotpáfrány (Cibotium) Serlegpáfrány (Cyathea) Sarlós babérpáfrány (Cyrtomium falcatum) Azori nyúlmancs (Davallia bullata) Kanári nyúlmancs (Davallia canariensis) Páfrányfa (Dicksonia) Görög bronzpáfrány (Didymochlanea truncatula)
Őszi pajzsika (Dryopteris erythrosora) Struccpáfrány (Matteuccia struthiopteris) Barlangi pajzsospáfrány (Microlepia speluncae) Szobapáfrány (Nephrolepis exaltata) Királypáfrány (Osmunda regalis) Kereklevelű pillepáfrány (Pellaea rotundifolia) Gímpáfrány (Asplenium scolopendrium) Kétágú szarvasagancspáfrány (Platycerium bifurcatum)