A diszkalkulia a kognitív képességek számolást, számokkal kapcsolatos műveleteket érintő zavara, melyre jellemző, hogy a számolási nehézségek normál intelligencia-hányados ellenére jelentkeznek. A diszkalkuliás eseteknél jelentkező tünetek rendkívül sokfélék és együttesen sokféle kombinációban jelennek meg, egyelőre ezek alapján a mintázatok alapján különféle diszkalkulia-altípusok elkülönítése jelenleg még nem tökéletes. Van azonban két alapvető formája: az egyik a fejlődési diszkalkulia, melynek hátterében álló rendszerekről, illetve arról, hogy melyek sérülnek, még keveset tudunk. Az utóbbi néhány évtizedben megélénkült a probléma iránti érdeklődés, mert a fejlődési diszkalkulia az iskoláskorú gyerekek 3-6%-át érinti. A diszkalkulia másik formája pedig a szerzett diszkalkulia, vagy más néven akalkúlia – „számolási képtelenség” –, ami valamilyen agysérülés következtében alakul ki. Az agysérülések sokféle módon és mintázatban károsíthatják a kognitív képességeket, így tehát a különböző betegségekkel különböző típusú akalkúliák társulnak.

A számfeldolgozás fontosabb elméletei

A numerikus feldolgozással kapcsolatos elméletek a számfeldolgozást végző rendszeren belül több alrendszert tételeznek fel, melyek a különböző, számokkal kapcsolatos folyamatok szolgálatában állnak. Ezen alrendszerekkel kapcsolatos elméleti feltevések összhangban vannak a neuropszichológiai eredményekkel, amelyek bizonyítják, hogy valóban elkülöníthető alrendszerekről van szó, mégpedig azáltal, hogy találkozhatunk olyan esetekkel, ahol ezek a részterületek szelektíven, egymástól függetlenül sérülnek.

Hármas kódolás modell

A számok agyi feldolgozásával kapcsolatban jelenleg Stanislas Dehaene Hármas kódolás-modellje a legelfogadottabb elmélet. A hármas kódolás elmélet szerint a numerikus információt három, egymástól elkülönülő rendszer reprezentálja, egymástól eltérő módon. Ezek a reprezentációk: az analóg mennyiségreprezentáció, melyet más néven mentális számegyenesnek is nevezhetünk; az auditoros-verbális szókeret (verbális rendszer), amely az információt hang-, illetve betűsorozatok formájában tárolja, és az vizuális arab számformátum (arab számok rendszere), ami pedig az arab számok szimbólumait tárolja. A három rendszer egymással összekapcsoltan működik – bármely értéket átfordíthatunk tehát egyikről a másikra. Az analóg mennyiségreprezentáció a közelítő számolásban, becslésben játszik szerepet, működését inkább a kivonásban és az osztásban érhetjük tetten; míg a verbális rendszer segítségével képesek vagyunk pontos számításokat végezni (pl. összeadást vagy szorzást).

Folyamatorientált modell

Egy másik numerikus feldolgozási elmélet McCloskey folyamatorientált modellje. Ezt az elméletet McCloskey szerzett számzavarokkal küzdő betegek vizsgálata alapján állította fel, arra a jelenségre alapozva, hogy az egyes numerikus funkciók szelektíven sérülhetnek. Két fő numerikus folyamatot különített el ezek alapján: a numerikus feldolgozási folyamatokat, mely a számok és mennyiségek megértésére és produkciójára, azaz a „bemenet beolvasására” és a „kimenet képzésére” vonatkozik; illetve a számolási mechanizmusokat, amelyek a különböző numerikus információkkal végzett műveleteket teszik lehetővé, ide tartozik az aritmetikai tények előhívása (pl. a szorzótábláé), illetve a jól begyakorolt, automatizálódott számolási procedúrák (például az, hogy írásbeli összeadásnál a maradékot tovább visszük).

A folyamatorientált modell szerint egységes belső, jelölés- és modalitásfüggetlen numerikus reprezentáció létezik, a kísérletek azonban Dehaene elképzelését támogatják: különböző, egymástól elkülönült numerikus reprezentációk léteznek. A két modell jól kiegészíti egymást – Dehaene modellje azt is leírja, hogy a különböző reprezentációk mely agyterületekhez köthetők, McCloskey modellje pedig nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy miképp különülnek el a különböző feladatokhoz kapcsolódó ki- és bemenetek.

Számolási zavarok csoportosítása a sérülés lokalizációja alapján Újabb kiváltottválasz- és fMRI-vizsgálatokból, valamint klinikai megfigyelésekből származó adatok alapján Márkus szerint elkülöníthetünk tünetcsoportokat aszerint, hogy mely agyterületen történt sérülés. Négy nagyobb csoportot sorol fel: A kétoldali intraparietális sulcus sérülése az analóg mennyiségrendszer működését károsítja – tehát a becslés, az összehasonlítás képessége, valamint az osztás és a kivonás művelete szenved zavart. A kétoldali occipitotemporális területek sérülése az arab számok és számszavak vizuális feldolgozását, illetve több számjegyből álló számokkal végzett műveletek kivitelezését érinti. A temporális és temporális asszociációs területeket érintő sérülés a verbális feldolgozás zavarában, a matematikai tények és szabályok felidézésében és alkalmazásában, valamint az összeadás és a szorzás zavarában nyilvánul meg. Az asszociációs kérgi területek és a prefrontális lebeny hosszútávú emlékezeti- és munkamemória-problémákat okoz, ezért az számtani teljesítmény globális csökkenéséhez vezet. A verbális rendszer szelektív sérülése – Mr. N. esete Mr. N. esete az egyik bizonyíték arra, hogy a számérzék különböző aspektusai egymástól függetlenül is sérülhetnek. Dehaene hármas kódolás modellje alapján értelmezve Mr. N. esetében a verbális rendszer (auditoros-verbáils szókeret) sérült, míg az analóg mennyiségreprezentáció, azaz a mentális számegyenes viszont ép maradt. Ez azt jelenti, hogy a nagy számokkal (4 fölött) való pontos számolási képességeit elvesztette, de a közelítő számolásra, becslésre továbbra is képes. Mr. N. Dehaene betege volt, aki – valószínűleg egy hirtelen agyvérzés következtében – elesett, az esés pedig egy igen nagy vérömlenyt okozott a koponyájában. Bal agyféltekéje hátsó részén súlyos károsodást szenvedett. Dehaene három évvel balesete után találkozott vele, de nyelvi és mozgásos zavarai még ekkor is olyan súlyosak voltak, hogy emiatt nem volt képes önálló életvitelre. A „mennyi kettő meg kettő?” kérdésre „három”-mal válaszolt, bár tudott számolni egyesével egytől, vagy akár kettesével kettőtől is. Visszafelé viszont egyesével sem képes számolni, és nem tudott számokat megnevezni. Ha hosszabb ideig nézheti pl. az 5-ös számot, egy idő után megmondja, hogy ez nem betű, hanem egy számjegy, ezután pedig ujjain elszámol ötig, és megmondja a helyes választ. A számsor teljes végigmondása nélkül képtelen produkálni az adott számszót, akár ki kellene olvasnia, akár csak szóban megneveznie. Szavakat is hasonló módon olvas: magát a szót nem tudja kimondani, de a jelentéséhez egyértelműen hozzáfér, pl. az „iskola” szót „osztályterem”-nek olvassa. Tovább bonyolítja a képet, hogy míg egy számot nehézkesen, ujjain a számig elszámolva tud csak kimondani, két bemutatott számról azonnal megmondja, hogy melyik a nagyobb, és erre még kétjegyű számok esetében is képes, hacsak nem állnak túl közel a számok egymáshoz (pl. 53 vs. 55); számok számegyenesen való elhelyezésére is nagyjából (de azért némi pontatlansággal) képes. Ha viszont páros-páratlan döntést kérünk tőle, azt nem tudja megoldani. A számokkal kapcsolatos emlékezeti teljesítménye meglehetősen gyenge, képtelen felidézni például, hogy egy év 365 napból áll, vagy hogy egy tucat az 12, de épen maradt becslési képességei segítségével megad egy „körülbelüli” választ ezekre a kérdésekre: egy év 350 nap, egy tucat pedig 6-10 darabot jelent. Hibái sohasem túl távoliak a helyes választól, becslő érzéke segítségével ezeket a válaszokat elveti, csak a tökéletes és a majdnem tökéletes válasz közt képtelen diszkriminálni. Mindebből látszik, hogy a számok reprezentációja nála elmosódott, az értékek kizárólag „körülbelül” értelemben léteznek számára – mindez a mentális számegyenes épségére utal, hiszen a mentális számegyenesre éppen ilyen zajos numerikus reprezentációk jellemzők, amelyek lehetővé teszik az egymástól elég távol lévő számok megkülönböztetését, de a nagy számokkal való pontos számolás lehetetlen a verbális rendszer jó működése nélkül.

Akalkúlia – a számolás szerzett zavara

Az akalkúliás betegekre a következő tünetek jellemzőek (Boller és Grafman alapján, Csépe 2008): nem tudják értelmezni a számok nevét, nem értik azok jelentését (lásd pl. Mr. N. esetében), a számok téri jellemzőit (számegyenes, helyi érték, stb.), a műveletek végrehajtási jellemzőit; nem férnek hozzá matematikai tényekhez és/vagy nem tudják azokat alkalmazni; sérült a mennyiségek kódolása. A neuropszichológiában az akalkúlián belül két alcsoportot különítenek el: a műveleti és a számakalkúliát (Csépe, 2008 alapján).

Műveleti akalkúlia

A hármas kódolás elméletből láthatjuk, hogy a különböző aritmetikai műveletek más-más numerikus alrendszerre támaszkodnak. A szorzás és az összeadás a verbális rendszerrel függ össze erősen, míg a kivonás, az osztás, illetve az összehasonlítás az analóg mennyiségreprezentációval. A műveleti akalkúlián belül megfigyelhető egy olyan forma, amelyben a betegek kivonási feladatban jobban teljesítenek, mint a szorzásban és összeadásban (a műveletek disszociálnak), itt tehát a verbális rendszer problémája áll a háttérben. Egy másik forma pedig az, amelyben a disszociáció egy műveleten belül jelentkezik: pl. a beteg csak bizonyos szorzási tényeket tud előhívni, másokat viszont nem, vagy pl. a kivonás és az összehasonlítás válik szét, amelyek egymással összetartozó funkciók. Az összetartozó műveletek disszociációja az analóg rendszer hátterében álló parietális feldolgozó kör sajátos differenciálódásával magyarázható: bal inferior parietális sérülés következtében a kivonás, mialatt az összehasonlítás képessége megtartott; illetve az angularis gyrus és a supramarginalis gyrus léziója esetén akár a szorzás megtartottsága mellett is találkozhatunk károsodott kivonási képességgel.

Számakalkúlia

Általában bal temporoparietális sérülés okozza a számakalkúliát, amelynek jellemzői, hogy a többjegyű számokat a beteg ki tudja olvasni (a nyelvtani forma ép), de a számok, ill. a helyi érték használata téves. Ebben tehát a számok jelentéséhez való hozzáférés sérül (ellentétben Mr. N. esetével, ahol éppen ez marad ép.)

A szimultánagnózia szintén okozhat hasonló zavarokat, amely inkább nagy elemszámú halmazok esetében figyelhető meg, a kisebbeknél azért nem, mert nagyjából három-négy elemig a halmazokban lévő tárgyakat nem számoljuk, hanem automatikusan detektáljuk számosságukat a vizuális rendszer segítségével (szubitizáció).

Gerstmann-szindróma

Domináns féltekei (bővebben lásd: nagyagy) temporo-parieto-okcipitális (TPO) agyterület (a temporális, parietális és okcipitális lebenyek találkozásánál lévő terület) károsodásakor jelenik meg, négy alaptünete van: az ujjagnózia, a jobb-bal tévesztés, az agráfia és az akalkúlia. Emellett gyakran kiegészítő tünetek is megjelenhetnek, például konstrukciós apraxia, alexia, afázia, ideomotoros apraxia, stb. Az is előfordul, hogy egyes betegeknél nincs meg mind a négy alaptünet, illetve a tünetek különböző súlyosságúak lehetnek. Általánosságban elmondható, hogy a személyeknek általában azokkal a feladatokkal kapcsolatban van problémájuk, amelyek mentális forgatást igényelnek. Az ujjagnózia az ujjak téri helyzetének megkülönböztetési képtelenségéből adódik. A jobb-bal tévesztés olyan feladatokban nyilvánul meg, amikor a jobb és bal oldalak referenciaként szolgálnának a tájékozódásban. Az agráfiára pedig az jellemző, hogy nem jelent feltétlenül teljes írásképtelenséget, az írászavar nem nyelvi természetű, hanem téri-vizuális deficitnek köszönhető.