Gouda (), holland város és közigazgatási egység (község, gemeente) Dél-Holland tartományban, a Randstad konurbáció központi zöldövezete, a Groene Hart szélén, aminek a második legnagyobb települése, jelentős regionális funkciókkal. A nagy múltú város jelenleg csak az ország 48. és Dél-Holland tartomány 12. legnagyobb városa.

Természetföldrajzilag a Gouwe és a Hollandse IJssel összefolyásánál található. A két hajózható folyó találkozása alapozta meg a középkori város fejlődését. Lakóinak száma szerint a középkorban az első öt holland város között tartották számon. 1272-ben kapott városi jogokat. Nevét világszerte ismertté tette az innen származó gouda sajt.

Mára gazdasági jelentősége a közeli Rotterdam mögött háttérbe szorult, belvárosa emiatt is sokat megőrizhetett középkori arculatából. A belvárosban számos nagy múltú történelmi épület áll, közülük a legismertebb a gótikus városháza, valamint a hatalmas Szent János-templom. Főterén nyaranta ma is megrendezik a sok turistát vonzó híres heti sajtpiacot.

Etimológia Goudát a középkorban egy sor más néven is említették, mint Golde, Die Goude, Ter Goude és Tergouw, de ezek mind a Gouwe-folyó nevére vezethetők vissza. A Gouwe folyó első írásos említése 1139-ből maradt fenn, latin formában: Golda egy oklevélben: nove culture juxta Goldam (új földek a Gouwe mentén). Egy 1178-as oklevél pedig „biztos földekről” szól a Gouwe mellett (terram quandam juxta Goldam).

Magának a Gouwe folyónévnek az eredetére vonatkozóan is többféle elmélet létezik. Származhat a gouw(e) szóból, ami olyan folyóvizet jelent, amelynek mentén út húzódik. Egy másik elmélet szerint a tőzeges területen kanyargó folyócska vize aranyszínűen csillogott, így keletkezhetett neve az ógermán gulda (arany) és ahwõ (vízfolyás tengeri agyagos területen) összetételéből.

Érdekes, hogy Gouda egyetlen holland városként a középkori latinos formában őrizte meg nevét napjainkig, annak ellenére, hogy az idők során párhuzamosan több más, holland nyelvű formában is élt a neve.

Gouda lakóit „sajtfejűeknek” (Kaaskoppen) is csúfolják, bár ezt a nevet Alkmaar lakóira és általában a hollandokra is előszeretettel alkalmazzák. Ez az elnevezés eredetileg valószínűleg a közeli Stolwijkből származik, ahonnan adatok vannak arra, hogy konfliktusok idején a lakosok a sajtok készítésére szolgáló kis hordókat tették a fejükre sisak gyanánt.

Története Korai történet A római időkből a város területén csak szegényes leletek kerültek elő. Valószínűleg a mai Bloemendaal városrész területén volt egy vagy két római villa. A 3. század végén azonban, az időjárás nedvesebbé válása és a talaj elmocsarasodása miatt, a lakosság elhagyta a területet.

A mai város helyén ezután tőzegmocsár terült el, kis vízfolyásokkal, köztük a Gouwe folyócskával, egészen a 11. századig, amikor megindult a Gouwe partjain elterülő földek megművelése, beleértve a mai belváros területét is.

Középkor 1139-ben említik először írásban Gouda nevét, az utrechti püspökség egyik dokumentumában. A 13. században a Gouwe folyócskát csatornával kötik össze a Rajna régi főágával, az Oude Rijn-nal. A Gouwe és a Hollandse IJssel folyók összefolyásánál a Gouwe torkolatát kibővítették, hogy alkalmassá tegyék hajók kikötésére. A kialakult hajózóutat a Franciaországgal és Flandriával, valamint a Balti-tenger térségével folytatott kereskedelem céljaira használták. 1272-ben V. Flórián holland gróf városi jogokat adományozott az időközben fontos településsé vált Goudának. A várost 1361-ben és 1438-ban súlyos tűzvészek pusztították. Az utóbbi esetében mindössze négy ház maradt épen.

Már a 12. században említenek a források egy motte típusú – mesterséges dombra fából épített erődítmény – várkastélyt Goudában, amelynek lakói a Van der Goude család tagjai voltak. Röviddel 1300 előtt azonban ezt a várat lerombolták, valószínűleg azért, mert urai V. Flórián holland gróf politikai ellenfelei voltak, és az ő meggyilkolása után nekik is felelniük kellett ezért a tettért. A hely Blois grófjának tulajdonába került, és ez a család 1361 és 1384 között egy új kastélyt építtetett a város szélén, a Gouwe és a Hollandse IJssel összefolyásánál, a kikötő védelmére is alkalmas helyen.

bélyegkép|260px|jobbra|Gouda látképe a Hollandse IJssel felől a kastéllyal (jobbra). Frans Hogenberg alkotása, 1573 körül bélyegkép|jobbra|260px|Gouda egy 1652-es térképen. Balról érkezik a körcsatornát tápláló Gouwe, a képen alul a Hollandse IJssel látható

1350 körül ásták ki a várost övező csatornákat, védművekkel kiegészítve, ezzel véglegesítve is a belváros határait. A körcsatorna szakaszai a Fluwelensingel, Blekerssingel, Kattensingel és Turfsingel neveket kapták. (Singel hollandul a városmagokat körülölelő, védelmi célokra is épült csatornák neve.) A 15. század végére az egész belvárost körülvették várfalakkal, kapukkal és tornyokkal. A kastély ennek a védelmi rendszernek a részévé vált. A 19. században azonban, miután katonai jelentőségét elvesztette, az egész falrendszert lebontották. 1365-ben a város vezetősége megvásárolta a piac területét a Van der Goude családtól, hogy ott felépítse a városházát. Maga az építkezés azonban anyagi okok miatt csak 1448-ban kezdődött el. A ma is álló épület a város jelképévé vált.

A Szent János-templom mai formájában Cornelis Frederickszoon van der Goude tervei alapján épült fel 1552-ben, miután több elődjét tűz pusztította el.

A 14. században alakultak meg a város kézműveseit tömörítő céhek. Ezek a szakmai szervezetek gazdasági érdekvédelmi feladatokat láttak el, de emellett gondoskodtak rászoruló tagjaik temetéséről, támogatták az özvegyeiket és árváikat, illetve a céhek öreg és beteg tagjait. A reformáció előtt a legtöbb céhnek saját oltára volt a Szent János-templomban. A céhek egészen 1815-ös felszámolásukig a város gazdasági életének főszereplői voltak.

A nyolcvanéves háború kezdetéig (1568) Gouda jelentős szerepet játszott a sör és a posztó kereskedelmében. Sört nagyrészt Németországba exportáltak hajóval, Hamburgon keresztül. A háború miatt a sörexport lehetetlenné vált, és a legtöbb sörfőzde tönkrement.

1572-ben az ellenfeleik által „koldusoknak” elnevezett protestáns felkelők Adriaen van Swieten vezetése alatt elfoglalták Goudát. Fosztogatásokra is sor került, és a városi vezetés a képrombolás megakadályozása érdekében bezáratta a Szent János-templomot. A felkelők egyik vezetője, a szélsőséges cselekedeteiről ismert Willem II van der Marck Lumey két papot megkínzott és megölt. 1573-ban a Szent János-templomot átadták a reformátusoknak. 1577-ben megkezdték a kastély lebontását.

A nyolcvanéves holland függetlenségi háború első szakaszában, a tizenkét éves fegyverszünet (1609–1621) időszakáig Goudában – a köztársaság más területeitől eltérően – a vallási tolerancia klímája uralkodott. Nagy szerepe volt ebben a széles látókörű Herman Herbers prédikátornak. A neves humanista, Dirck Volckertszoon Coornhert nagyra értékelte ezt, és egyik művét (De synodus van der consciëntiën vryheydt, A lelkiismereti szabadság szinódusa) a város vezetőségének ajánlotta.

A goudai prédikátorok ezen az alapon a holland kálvinista egyházon belül a megengedőbb arminiánusok (remonstránsok) és ellenfeleik, a szigorú kálvinisták (kontraremonstránsok, gomaristák) közötti küzdelemben az előbbiek pártjára álltak. A dorti zsinaton (1619) azonban a kontraremonstránsok győztek, és a három goudai arminiánus prédikátornak el kellett hagynia a várost. Helyükbe az „eretnekvadász” Anthony Cloots lépett, aki éveken át aktívan üldözte a másként gondolkodókat. Móric orániai herceg halála után (1625) enyhültek az üldöztetések. Az ezt követő időszakban a goudai egyházközségen belül állandósultak a belső küzdelmek. Teret nyert a városban az ellenreformáció is, különösen Petrus Purmerent lelkipásztor munkássága nyomán.

Pestisjárványok 1570 és 1680 között a várost négy súlyos pestisjárvány sújtotta (1574, 1625, 1636 és 1673). A legsúlyosabb az 1673. évi volt, amikor 2995 ember életét követelte.

A pestisben szenvedők számára felépítettek egy külön karantént. A fertőzöttek házait lezárták, ágyneműjüket és hulladékaikat a városon kívül kellett elégetni, a betegeknek fehér pálcát kellett magukkal hordaniuk, és csak azzal mutathattak a piacon a megvásárolni szándékozott árura. A járvány általában először a szegényeket sújtotta, de elterjedése után a gazdagabbakat sem kímélte.

Újkor A 16. század súlyos politikai és gazdasági gondjai után a 17. század első felében a város magára talált, 1665 és 1672 között pedig egy kimondottan virágzó korszakot élt át, amelynek azonban az 1672-ben kitört háború és az 1673-as nagy pestisjárvány véget vetett. A következő fellendülés csak 1700 körül indult meg, és 1730-ig tartott. Utána azonban, egészen a 19. század derekáig, Gouda újra a gazdasági fejlődés perifériájára szorult. A város ebben az időszakban az ország egyik legszegényebb települése volt, a „goudai” és a „koldus” szinte szinonimák voltak.

A várost először 1832-ben sújtotta kolerajárvány. A betegek számára külön kórházat hoztak létre. A hiányos higiénia és a rossz minőségű ivóvíz (gyakran a csatornák vizét itták az emberek) miatt a járványok újra meg újra megismétlődtek. Willem Frederik Büchner városi orvos erőfeszítései nyomán azonban 1872-ben megkezdődött a városi szennyvízcsatorna-hálózat létrehozása, és 1883-ban rákapcsolták az első házakat az ivóvízvezetékre. Ennek nyomán a kolerajárványok fokozatosan megszűntek.

1830-tól elhordták a városfalakat. Az utolsó városkapu-épületet, amely addig börtönként is szolgált, 1854-ben bontották le. A 19. század második felében javulni kezdett a gazdasági klíma. Új gyárakat hoztak létre, mint a gyertyagyár (1853) és a gépi fonoda (1862), amelyek a város gazdaságának húzóerőivé váltak. 1855-ben avatták fel a goudai vasútállomást az újonnan épült Rotterdam-Utrecht vasútvonalon, bár a városi elöljáróság csak nehezen ismerte fel az új közlekedési eszköz előnyeit. 1869-re azonban már felépült egy nagyobb állomásépület, és kialakították a megfelelő utcai kapcsolatokat is a belvárossal. 1870-re Hágával is létrejött a közvetlen vasúti összeköttetés,

Három városi kisvasút is kiépült, bár tényleges városi villamosvasút soha nem jött létre. Az első vonalon gőzmozdony járt 1882 és 1892 között, majd ezután lóvasútként üzemelt 1917-ig. A másik gőzvontatású kisvasút vonala 1883 és 1907 között üzemelt. A harmadik 1914-től 1942-ig működött, amikor is a német megszállók felszedték síneit. A várost érintő utolsó vasúti vonalfejlesztésre 1934-ben került sor az Alphen aan den Rijnbe vezető vonal megnyitásával.

A 19. század második felében kezdődött meg a gondolkodás a városnak a csatornák gyűrűjén túli kibővítéséről. Az első tényleges ilyen lépésre 1901-ben került sor. Addigra ugyanis a városban alapított új gyárak, üzemek számára több munkáskézre, nekik pedig munkáslakásokra volt szükség. Így épült meg nyugaton a Korte Akkeren, keleten pedig a Kort-Haarlem negyed.

A második világháború James goudai polgármestert a németek már közvetlenül az ország lerohanása után, 1940 júniusában letartóztatták, és 1941-ben a holland náci párt (Nationaal-Socialistische Beweging) tagját, Lierát ültették a helyébe. James a felszabadulás után azonnal újra elfoglalta hivatalát.

Gouda fontos vízi, vasúti és közúti közlekedési csomópontként a szövetségesek bombázásának célpontjává vált. Különösen a vasútállomást és a csatornák zsilipjeit érték súlyos támadások, amelyeknek összesen 46 polgári áldozata is volt. Az utolsó bombatámadásokat 1944. november 6-án és 26-án intézték a város ellen, ezek legalább 25 halott és számos sebesült áldozatot követeltek.

A város zsidó lakosságának nagy többségét a megszállók elhurcolták a megsemmisítő táborokba; mindössze 40-en élték túl a holokausztot. Összesen 328 goudai zsidó esett áldozatul az üldöztetésnek.

A második világháború után