Brandon James Routh (Des Moines, Iowa, 1979. október 9. –) modell és színész.

Iowa-ban nőtt fel, de színészi karrierjét Los Angelesben kezdte meg a 2000-es évek elején különböző televíziós sorozatokban. Legismertebb szerepe Clark Kent / Superman a Superman visszatér (2006) című szuperhősfilmben. Az Arrowverzumban játszódó több televíziós sorozatban Ray Palmert, vagyis Atomot formálta meg, illetve Supermanként is feltűnt.

Fiatalkora és családja

Brandon harmadikként született négygyerekes családba, a tanár Katie és az asztalos Ron Routh fiaként. Családja metodista. Német, francia, angol és amerikai őslakos felmenőkkel rendelkeznek. Gyerekkorában a főállású színész pálya elképzelhetetlen volt számára a kisvárosi háttere miatt. Szabadidejében trombitán és zongorán játszott, úszott és futballozott. A Norwalk-i középiskolában sportolt, zenélt és színdarabokban lépett fel. Saját magát a mama kedvencének titulálta. Állítása szerint a gimnáziumi évek alatt nem volt a legnépszerűbb diákok között. Kamaszként nagyon szerette a Superman-filmeket és képregényeket.

Az Iowa-i egyetemre nyert felvételt, ahol irodalmat hallgatott és írói karrierre törekedett. Ez idő alatt kezdett el modellkedni, hogy fedezni tudja a tandíját. Sokszor megjegyezték, hogy nagyon hasonlít a Superman-t megformáló Christopher Reeve-re.

Pályafutása

1999-ben otthagyta az egyetemet és előbb New Yorkba, majd Los Angelesbe költözött, hogy színész lehessen. Először Christina Aguilera "What a Girl Wants" című videóklipjében szerepelt. Első jelentős szerepét a Hetesfogat című sorozatban kapta. Ezután 2000-ben az Alul semmi és Szívek szállodája több epizódjában tűnt fel.

Superman

A Warner Bros. több mint egy évtizedet szánt a Superman legújabb feldolgozásának előkészítésére. A szerepre több neves színészt meghallgattak, szóba került többek között Nicolas Cage, Josh Hartnett, Brendan Fraser, Paul Walker, Ashton Kutcher, Keanu Reeves, Will Smith és James Caviezel. A rendező Bryan Singer úgy vélte, a korábbi Superman-filmek tradícióit követve egy addig ismeretlen színésszel szeretne dolgozni. Brandon meghallgatását látva Singer megjegyezte, hogy Routh a megtestesült Superman. Lenyűgözte, hogy megszólalásig hasonlít a képregényfigurára, a sebezhetőség és a bizalom megtestesítőjét látta benne és amellett a színész közép-nyugati gyökerei miatt is tökéletes volt a szerepre. Singer két találkozó után döntött Brandon mellett, de ezt csak két hónappal később tudatta vele. A női főszereplőt, Lois Lane-t Kate Bosworth, Lex Luthort pedig Kevin Spacey alakította. Routh edzéssel is készült, ugyanis a karaktere hiteles megformálásához 10 kilogramm izmot kellett magára szednie. A filmet 2005 februárjában, Sydney-ben kezdték el forgatni és 2006-ban mutatták be az Államokban.

Habár Brandon két lehetséges folytatásra is aláírt, az alacsony bevétel miatt ezek nem készültek el. Routh azzal kommentálta a kritikákat, hogy reméli, emlékezteti az embereket az időközben ikonikussá vált Christopher Reeve-re, de ezzel egyidejűleg szeretné, ha őt egy teljesen úgy Supermannek látnák. A 2006-os Spike TV Awardon elnyerte a legjobb szuperhősnek járó díjat, amit így a Rozsomák / Farkas képregényszereplőt megformáló Hugh Jackman elől happolt el.

A Warner Bros. 2008-ban hivatalosan is bejelentette, hogy A sötét lovag példáján felbuzdulva, sötétebb irányban szeretnék folytatni a filmek készítését. Brandon szerződése 2009-ben járt le, de azt mondta, ha van rá lehetőség, szívesen visszatérne. Végül azonban Henry Cavill brit színész főszereplésével készült el a 2013-ban bemutatott Az acélember című reboot.

Egyéb szerepek A 2008-as Lie to Me című romantikus drámában felesége , Courtney Ford partnere volt. Feltűnt a Kevin Smith rendezte Zack és Miri pornót forgat című filmben és egy Bollywood-i produkcióban is.

2009-ben a Scott Pilgrim a világ ellen című filmben egy arrogáns, nárcisztikus basszusgitárost formált meg.

Magánélete

2006 augusztusában, három évi ismertség után kérte meg barátnője, Courtney Ford színésznő kezét. A pár 2007-ben Santa Barbara-n kelt egybe. Los Angelesben élnek.

Brandon testvére, Sarah a Superman visszatér betétdalának társszerzője. Routh nagy rajongója a World of Warcraft videójátéknak.

A 2008-as elnökválasztási kampány során egyetemeken turnézott a demokratikus jelölt és korábbi elnök, Barack Obama mellett.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 Karla Tim Peters Superman visszatér Superman Returns Clark Kent / Superman Nagy Ervin 2008 Lie to Me James Zack és Miri pornót forgat Zack and Miri Make a Porno Bobby Long Nagy Ervin Az informátorok (törölt jelenetek) The Informers Bruce 2009 Life Is Hot in Cracktown Sizemore Stuntmen Kirby Popoff Rémes hármas Table for Three Scott Teller Szabó Máté Kambakkht Ishq önmaga (cameo) 2010 Miss Senki Miss Nobody Milo Beeber Fehér Tibor Nincs határ Unthinkable Jackson ügynök Varga Rókus Scott Pilgrim a világ ellen Scott Pilgrim vs. the World Todd Ingram Seder Gábor 2011 Dylan Dog: Halálos éjszaka Dylan Dog: Dead of Night Dylan Dog 2012 Crooked Arrows Joe Logan 2014 Missing William James Anderson 2015 400 nap 400 Days Theo Cooper százados Czető Roland 2016 Lost in the Pacific Mike 2017 Vixen: The Movie Ray Palmer / Atom (hangja) 2020 Anastasia: Once Upon a Time II. Miklós orosz cár

Egyéb filmek 2006: Denial – férfi (rövidfilm) 2006: Look, Up in the Sky! The Amazing Story of Superman – önmaga (dokumentumfilm) 2011: Cost of Living – Silus (rövidfilm) 2011: Number Nine – John (rövidfilm)

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1999 Hatosfogat Odd Man Out Connor Williams 1 epizód 2000 Alul semmi Undressed Wade 4 epizód Szívek szállodája Gilmore Girls srác a koncerten 1 epizód 2001–2002 One Life to Live Seth Anderson 2 epizód 2003 Döglött akták Cold Case Henry Phillips fiatalon 1 epizód 2004 Will és Grace Will & Grace Sebastian 1 epizód Oliver Beene Brian 1 epizód 2005 Awesometown Dino Wong rendőr rövidfilm 2006 The Batman The Batman John Marlowe / Everywhere Man (hangja) 1 epizód 2008 A félelem maga Fear Itself Bobby 2010–2011 Chuck Chuck Daniel Shaw 12 epizód 2012–2013 Partnerek Partners Wyatt Plank 13 epizód 2013 Newsreaders Miles Van Cleef 1 epizód 2013–2014 Chosen Max Gregory 6 epizód 2014 The Exes Steve 2 epizód Enlisted Brandon Stone 2 epizód A Miller család The Millers Dixon rendőr 1 epizód A karácsony kilenc élete The Nine Lives of Christmas Zachary Stone tévéfilm 2014–2020 A zöld íjász Arrow Ray Palmer / Atom 21 epizód 2015–2022 Flash – A Villám The Flash 5 epizód Clark Kent / Superman (Earth-96) 1 epizód 2016–2021 A holnap legendái Legends of Tomorrow Ray Palmer / Atom Clark Kent / Superman (Earth-96) 1 epizód 2016 Vixen Ray Palmer / Atom (hangja) websorozat (3 epizód) Lady Dynamite Jack Tripper 1 epizód 2019 Feketék fehéren Black-ish Banner Copeland 1 epizód Félsz a sötétben? Are You Afraid of the Dark? Theo Coscarelli 1 epizód Supergirl Supergirl Ray Palmer / Atom 1 epizód 2019 Batwoman Batwoman 1 epizód Ray Palmer / Atom /Clark Kent / Superman (Earth-96) 1 epizód 2020 Home Movie: The Princess Bride Westley 1 epizód 2021 Az újonc The Rookie Doug Stanton rendőr Kiscicát karácsonyra The Nine Kittens of Christmas Zachary Stone tévéfilm Slugfest Joe Simon dokumentumsorozat With Love Leo 2 epizód 2023 Quantum Leap XO Alexander Augustine 1 epizód Scott Pilgrim rákapcsol Scott Pilgrim Takes Off Todd Ingram (hangja) minisorozat (8 epizód)

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Amerikai színészek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Des Moines-iek