A 2. szimfóniát Ludwig van Beethoven 1801 és 1802 között komponálta, és az ősbemutatója 1803. április 5-én volt a Theater an der Wienben. A mű keletkezésének éve egy időbe esik a heiligenstadti végrendelet megírásával. Beethoven ekkor már tudta, hogy teljes süketség vár rá, és a társadalmon kívül fog élni, és ebben a vigasztalhatatlan lelkiállapotban írta meg ezt a szimfóniát, ami teljesen ellentmond a külső világnak, és egy igazán derűs, fiatalos tüzes erő jellemzi.
A 2. szimfónia keletkezéséről jóval többet tudunk, mint az elsőről. Beethoven a következőket mondta a szimfónia kapcsán: „Rossz szokásom szerint e szimfóniámat sem a kabátom ujjából ráztam ki”. Lassú és gondos munkával készült a szimfónia, aprólékos módon csiszolgatta minden témáját, míg azok tökéletesek nem lettek. Három partitúrát írt, és Cipriani Potter szerint a harmadik egészen más volt, mint az első. A szimfónia még a régi keretek között íródott, mintegy betetőzése a régi iránynak, az Eroica pedig kiindulópontja lett az újnak.
Keletkezés, háttér thumb|left|A Heiligenstadti-testamentum kézirata A 2. szimfónia munkamenetéről már többet tudunk, mint az 1. szimfóniáéról. A munka fő része az 1801–1802-es években zajlott. Beethoven egyik vázlatkönyvében a Prométheusz-baletthez készült zenei jegyzetek mellett találjuk meg az első tételhez készült zenei vázlatokat.A Prométheusz teremtményei balett bemutatója 1801. március 28-án volt. Beethoven később nyitány formájában is feldolgozta, ami a Prométheusz-nyitány (op. 43) nevet viseli. Egy másik vázlatkönyvében a fináléhoz találunk jegyzeteket. Erről Nottenbohm kimutatta, hogy Beethoven 1801 októberétől 1802 májusáig használta, és ebbe a vázlatkönyvben a finálé majdnem teljes alakját találjuk. Beethoven még a bemutató idején is több változtatást hajtott végre a kéziraton. Állítólag három különböző változat volt, ám ezek nem maradtak fenn, csak a végleges partitúrát ismerjük.
A szimfónia keletkezésének ideje egybeesik az 1802. október 6-án kelt Heiligenstadti-testamentummal. Alig találunk olyan Beethoven-művet, ami ennyire ellentmond a külső életviszonyoknak. Egyes kutatók szerint ez a tragikus lelkiállapot Beethovennél csak múló, futó dolog volt. Azzal támasztják alá hogy Beethoven a zene nyelvén sokkal őszintén tudott kommunikálni, mint írásbeli fogalmazásban, és az ebben az időben keletkezett művei, többek között a 2. szimfónia is, az élni akarását támasztják alá, szemben a Heiligenstadti-végrendelet szövegével, ami az élettől búcsúzó ember hangja volt.
Lichnowsky herceg, akinek a 2. szimfóniát ajánlotta, hatszáz forint évjáradékot fizetett neki, Lobkowitz Ferdinánd herceg pedig házi zenekarát bocsátotta rendelkezésére.
Tételek
1. tétel – Adagio molto — Allegro con brio
2. tétel – Larghetto
3. tétel – Scherzo: Allegro
4. tétel – Allegro molto
Hangszerelés
2 fuvola 2 oboa 2 klarinét (A) 2 fagott 2 kürt (D, E) 2 trombita (D) üstdob I. hegedű II. hegedű brácsa cselló nagybőgő
A mű hatása A második mérete és kidolgozási módja messze maga mögött hagyja elődei szimfóniáit. Különösen a második és a negyedik tétel széles formája, ötletes és színes szólamjátéka viszi előbbre a szimfóniát. A kortársak egy része elragadtatással írt a szimfóniáról. Különösen az I. tételt és a Scherzót nevezték „hatalmas”-nak, „kolosszális”-nak. A második Larghetto tétel hatástalan maradt, míg az utolsó tételt túl bizarrnak találták. Beethoven nagyra tartotta ezt a művét, annak ellenére, hogy tudjuk, önmaga legszigorúbb kritikusa volt.
Beethoven a művet második szerzői estjén, 1803. április 5-én mutatta be.
Források
Jegyzetek
Megjegyzések
További információk scherzo.hu: Beethoven: II.szimfónia
Kategória:Beethoven szimfóniái