Röszke (szerbül: Реске / Reske, horvátul: Riska) község Csongrád-Csanád vármegye Szegedi járásában.

Fekvése Röszke a Tisza folyó és a déli országhatár mentén terül el. Központja Szeged belvárosától 11 kilométerre, az országhatártól pedig mintegy 3 kilométerre terül el. Északkelet, kelet és délkelet felől Szegedhez tartozó külterületi határrészek övezik, délnyugati szomszédja a már Szerbiához tartozó Horgos, nyugat felől Mórahalommal, északnyugat felől pedig Domaszékkel határos.

Megközelítése

Közút A település területén áthalad az 5-ös főút és az M5-ös autópálya is, sőt mindkettő itt éri el az országhatárt is.

Röszke belterülete az autópálya felől a bonyolult alaprajzú, pihenőhellyel is kombinált Szeged-dél–Röszke csomópontnál letérve érhető el, az 5512-es, majd a 4301-es úton. Ez utóbbi út teljesen végighúzódik a településen, annak főutcájaként, ezen érhető el az 5-ös főút itteni körforgalma felől is, illetve Szeged belvárosa irányából is. Utóbbi megközelítési útvonalhoz az 5-ös főútról (Szabadkai útról) nagyjából egy kilométerrel annak vasúti keresztezését elhagyva, Kecskés István-telep városrész déli részénél kell letérni, Röszke elérése előtt az út még átvezet Szentmihály városrészen is.

Vasút Vonattal a település MÁV 136-os számú án érhető el. Röszke vasútállomás a vonal állomásainak viszonylatában Szeged vasútállomás és a szerbiai Horgos vasútállomása között található; fizikailag a központtól északnyugatra, a lakott terület északi peremén helyezkedik el, közúti megközelítését a 43 302-es számú mellékút és egy abból kiágazó, számozatlan önkormányzati út biztosítja.

Története 1439-ben említ először egy oklevél Szeged tartozékaként egy »Rezke«-t.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, I. KÖTET, Csongrád megye. A röszkei terület lakóiról a középkori-kora újkori források azonban jószerével semmit sem mondanak.

A 19. század első felében egyes források már „falunak” jellemezték a terület szerb lakóit. A török hódoltság után újra betelepülő szegedi határban Röszke azzal különbözött a környező tanyavilágtól, az Alsótanyán keletkezett mai, szomszédos községektől, hogy már 1730 környékén út menti házsor, településszerű falucska bontakozott ki.

A 19. század első felében dohánykertészek telepe volt. Ez a „kertészközség" noha nem lett önálló, bizonyos fajta önkormányzatot fejleszthetett ki. Így már az 1848-49-es szabadságharc idején elöljárósága, bírája, esküdtje volt. Ebben az időben albíróság működött Röszkén, amely 60 akkori forint perértékű ügyekben dönthetett. Alsótanyán máshol nem volt ilyen albíróság; Szegeden is csak három: Alsó- és Felsővároson, meg Rókuson. Ez a sajátságos röszkei önkormányzat csak a tanyai kapitányságok megszervezésével, 1862-ben szűnt meg. Röszke ekkor a hatalmas szegedi határ egyik kapitányságává fokozódott le.

Röszke gazdálkodását kezdetben a dohánytermesztés, utóbb, a dohány állami monopóliumának bevezetése (1851) után a paprikatermesztés jellemezte, amely fontos még ma is.

1950-ig nem volt önálló község, hanem Szeged része. A 20. század elejére falu fejlődött, mely 1950-re vált önálló községgé.

A kezdeti – a rendkívül nagy csecsemő- és gyermekhalandóság ellenére elért – népességnövekedés 1930-ban ért a csúcsra, fővel. A község megszületésekor, 1950-ben még mindig főt írtak össze; 1960 után azonban egyre kevesebbet; 1990-ben már csak főt. Szeged szuburbanizációs hatása miatt a népesség az utóbbi évtizedekben újra emelkedik.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Magyari László (független) 1994–1998: Magyari László (független) 1998–2002: Magyari László (független) 2002–2006: Magyari László (független) 2006–2010: Borbásné Márki Márta (független) 2010–2014: Borbásné Márki Márta (független) 2014–2019: Borbásné Márki Márta Ilona (független) 2019–2024: Borbásné Márki Márta (független) 2024– : Borbásné Márki Márta (független)

Népesség A település népességének változása:

Etnikumok 2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,9%-a magyarnak, 0,2% cigánynak, 0,3% németnek, 0,5% románnak, 0,8% szerbnek mondta magát (8,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).

2022-ben a lakosság 88,8%-a vallotta magát magyarnak, 1,1% szerbnek, 0,6% cigánynak, 0,5% románnak, 0,5% németnek, 0,2% szlováknak, 0,1-0,1% szlovénnek, horvátnak, görögnek, örménynek és bolgárnak, 2,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).

Vallási megoszlás A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 66,2%, református 3%, evangélikus 0,4%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 11,3% (17% nem nyilatkozott).Röszke Helységnévtár

2022-ben vallásuk szerint 40,2% volt római katolikus, 2,5% református, 0,5% evangélikus, 0,4% görög katolikus, 0,2% ortodox, 1% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 11,8% felekezeten kívüli (42,5% nem válaszolt).Röszke Helységnévtár

Gazdaság

Az M5-ös autópálya átadása után, 2006-ban az 5-ös főút melletti valamennyi benzinkút tönkrement.

Nevezetességei Páduai Szent Antal-templom A művelődési ház parkjában I. világháborús és Nagy Imre emlékmű; A templom kertjében II. világháborús emlékmű.

Ismert szülöttei és lakosai Rózsa Sándor, betyár, 1813. Már az apja is betyár volt. Első ismert rablását 1836-ban követte el. Kéri László, politológus.

Testvértelepülései Horgos, Szerbia Lanžhot, Csehország Végvár, Románia (Bánság, Temes megye) Beregsurány, Magyarország

Képgaléria

Jegyzetek

Források

Röszke önkormányzati honlapja Röszke az utazom.com honlapján

Kapcsolódó szócikkek Horgos, Szerbia Röszkei zavargás Nagyszéksósi lelet

Kategória:Csongrád-Csanád megye települései Kategória:Szeged pusztáiból alakult községek Kategória:Határátkelőhelyek