Peták István (Sajókaza, 1940. december 20. – Budapest, 2015. június 30.) magyar újságíró, televíziós szerkesztő, 1996–1998 között a Magyar Televízió elnöke.
Élete Peták István 1940. december 20-án született Sajókazán, Peták István és Demján Jolán gyermekeként. Az ózdi József Attila Gimnáziumban érettségizett, 1958-ban.
Egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-pedagógia-népművelés szakán végezte el. A fóti Gyermekvárosban volt gyakornok. 1964–1965 között Abonyban nevelőként dolgozott a József Attila Nevelőotthonban. 1965–1971 között Szolnokon a Rádió munkatársa, majd stúdióvezetője volt. 1971-től a budapesti Rádió illetve a Magyar Televízió ifjúsági osztályának munkatársa, a Fiatalok órája felelős szerkesztője, majd főmunkatársa. 1981–1989 között az Ablak, a Péntek délután felelős szerkesztője, a társadalom-politikai szerkesztőség vezetője volt. Javaslatára kapcsolódott be minden héten az Ablak című műsorba az MTV Pécsi és Szegedi Körzeti Stúdiója, sőt több alkalommal az egész műsor egy erre a célra aktuálisan berendezett vidéki helyszínről (pl. a Mohácsi Halászcsárdából) jelentkezett a regionális stúdiók munkatársai és a fővárosi televíziósok együttműködésében.Gerner András: A mi képernyőnk. Underground Kiadó, Budapest, 2015. p. 372.
1987–1991 között a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke volt. 1989 óta a Magyar Turista Egyesület elnöke. 1990–1991 között a Mai Reggel című napilap főszerkesztője volt. 1993 és 1996 között a Magyar Televízió körzeti és kisebbségi műsorok igazgatója, 1996–1998 között a Magyar Televízió elnöke volt. 2003 óta a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja (MDF).
Hosszan tartó súlyos betegség után budapesti otthonában hunyt el 2015. június 30-án hajnalban, élete 75. évében.Meghalt Peták István, a Magyar Televízió volt elnöke
Művei Könyvei Szent István-vándorlás az Országos Kék-túra mentén (2002) TV-filmek Fogarasban hátizsákkal (1978) Másfélmillió lépés Magyarországon (1979) Kevi emberek (1980) Helybenjárás (1982) Túrabakancs (1996-1999) Szent István Vándorlás – Az Országos Kéktúra mentén (2000) Emlékműavatás Kárpátalján az ABLAK című meghatározó televíziós magazinműsor alapító főszerkesztője. a Napzárta című műsor vezető szerkesztője a Magyar Televízió 2. Csatornájának intendánsa 1993-95-ben. a Magyar Televízió elnöke 1995-97 között.
Díjai SZOT-díj (1987) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014)
Személyes Felesége: Peták Istvánné (Holló Gizella) Gyermekei: Peták Eleonóra és Dr. Peták István
Jegyzetek
Források
További információk Televíziós Művészek Társasága
Kategória:Magyar újságírók Kategória:SZOT-díjasok Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei