Sugár András Gábor (Budapest, 1946. március 24.), okleveles villamosmérnök, fejlesztőmérnök, üzletember, menedzser, telekommunikációs szakember, a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a T-Mobile Magyarország korábbi vezérigazgatója, a Máltai Köztársaság tiszteletbeli konzulja. Szakterületei közé tartoznak a rádiós fejlesztések, a nemzetközi pénzügyek valamint a magyar és a világpiaci marketing, vállalatvezetési ismeretek.
Életpályája 1964-ben érettségizett a Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikumban, majd egyetemi diplomát 1969-ben a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett. Az egyetem elvégzése után az Elektromechanikai Vállalatnál dolgozott, mint TV- és URH adó fejlesztőmérnök. 1974 és 1980 között a Külkereskedelmi Minisztérium kereskedelemfejlesztési főosztályának munkatársaként tevékenykedett. 1980 és 1985 között a New York-i Kereskedelmi Kirendeltség, kereskedelmi tanácsos-helyettese. 1985-ben a Transelektro Rt. kereskedelmi igazgatójává nevezik ki, majd a cég vezérigazgatója helyetteseként dolgozik 1991-ig. 1991-től a Westel Rádiótelefon Kft. ügyvezető igazgatója, majd pedig a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatói posztját tölti be 1993-tól 2005-ig. 2006-ban a Máltai Köztársaság tiszteletbeli konzuljává választották.
Szakmai pályafutásának mérföldkövei
2006 – , Máltai Köztársaság tiszteletbeli konzulja, 1993 – 2005, A Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt., (WESTEL) majd a T-Mobile Magyarország Rt. vezérigazgatója, 1991 – 1993, WESTEL Rádiótelefon Kft. vezérigazgatója, 1988 – 1991, TRANSELEKTRO Rt., Kereskedelmi igazgatója, vezérigazgató helyettese, 1985 – 1988, Intercooperation Rt. vezérigazgató helyettese, 1980 – 1985, New York-i Kereskedelmi Kirendeltség Kereskedelmi tanácsos helyettese, 1974 – 1980, Külkereskedelmi Minisztérium Kereskedelemfejlesztési Főosztályának munkatársa, 1969 – 1974, Elektromechanikai Vállalat TV és URH-adó fejlesztőmérnöke,
Jelentősebb elismerései 1993 – a The Wall Street Journal az elkövetkező tíz év egyik meghatározó közép-európai üzletemberévé választotta. 1998 – Baross Gábor Díj, (KHVM), 1999 – Mihailich Díj, (BME Mérnöktovábbképző Intézet), 1999 – BKE díszpolgára, 1999 – Budapestért díj, 2000 – Aranyérem, 2000 – Business Central Europe legjobb üzleti vezető Magyarországon, 2001 – Páratlan ember a jövőnkért/ Junior Achievement Program Magyarország, 2001 – Dale Carnegie Vezetőségi Minőség Díj, 2001 – Európai Minőség Díj, 2001 – Deutsche Telekom Üzleti Kiválóság Díj, 2002 – A legmegbízhatóbb szolgáltató, (Readers Digest), 2003 – Kandó Kálmán Műszaki Főiskola- Tiszteletbeli főiskolai tanár 2004 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetés,Köztársasági Érdemrendet kapott Sugár András 2006 – Kis Ernő-díj, Balatonfüred,
Választott tisztségei A Magyar Golfszövetség elnöke, MGYOSZ elnökségi tag, MGYOSZ A Nemzeti Sportszövetség ellenőrző bizottsági tagja, Versenyképességi Tanács, társelnök, Befektetői Tanács, társelnök, Infokom, elnök, Magyar Vitorlás Szövetség, társelnök, Magyar Olimpiai Bizottság, elnökségi tag, BME, Szenátusi tag,
Interjúk Westel training video, 2008. Sugár András: a magyar golf elindult a fejlődés útján, 2006.,Sugár András a Golf szövetség elnöke
Családja Sugár András nős, szabadidejében szívesen sportol, kedvenc sportja a tenisz és a sielés. Kedvtelései közé tartozik még az utazás és a zenehallgatás. Nyelvtudása: angol és német.
Jegyzetek
Források Sugár András CV HR Portál - Sugár András
További megjegyzések Sugár András - búcsú A Magyar Golf Szövetség 2008-as díjátadó ünnepsége
Kapcsolódó szócikkek
Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt.
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar villamosmérnökök Kategória:Budapestért díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei