A szíriai polgárháború 2011 márciusában kezdődött, eleinte kormányellenes demonstrációkkal, a tunéziai események hatására. Az emberek a politikai elit autoritárius hatalomgyakorlása ellen tiltakozva vonultak utcára, de a demonstrálók kezdetben csak reformokat követeltek, nem rezsimváltást. A rendfenntartók erőszakos beavatkozása miatt a tüntetések zavargássá fajultak, majd a rendőrség éles lőszerrel lőtt az emberekre, a lázongások gyorsabb elfojtása érdekében pedig harckocsikat is bevetettek.

Novembertől a Rijád el-Aszad tábornok vezetésével megalakult SZSZH indított gerillaháborút a hadsereg ellen. A kezdetben kizárólag könnyűfegyverekkel rendelkező lázadók a szomszédos arab országok és Törökország hathatós támogatásával jelentős katonai erővé nőtték ki magukat, 2012 őszéig már az ország több települését ellenőrzésük alá vonták. A helyzetet azonban tovább bonyolította, hogy 2012 nyarán az ország északkeleti részén lakó kurdok milíciái is beavatkoztak a harcba, Aleppóig nyomulva előre. A kurd lázadók egyszerre kerültek összetűzésbe a kormányerőkkel és az SZSZH-val. Mindemellett a konfliktusnak erősen szektariánus jelleget ad az a tény is, hogy a helybéli keresztények és alaviták a többségben alavitákból álló Aszad-rezsimet támogatják, míg a lázadók többsége a szunnita lakosság soraiból kerül ki. A szélsőségesebb felkelők rendszeresen hajtanak végre támadásokat a keresztény és alavita közösség ellen, míg a hadsereg és a kormányt támogató Sabiha milícia az ellenzéket támogató szíriai települések lakossága közt rendez időnként kisebb-nagyobb vérfürdőket.

2012 júniusának közepére az ellenzék és a kormányerők közötti harc annyira kiszélesedett, hogy az ENSZ vezető személyei és az Egyesült Államok a felkelést már szabályos polgárháborúnak minősítették.

A többségében szunnita felkelőket hivatalosan Szaúd-Arábia, Katar, az Öböl-menti államok, Törökország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország támogatják. Nem állami szinten iraki szunniták, csecsenek, afgánok, nyugat-európai dzsihádisták harcolnak az oldalukon. E széles koalíciót főként Aszad megbuktatásának terve kapcsolja össze, de a vélemények eltérőek a későbbi rendezéssel kapcsolatban, nem utolsósorban az Iszlám Állam felemelkedése miatt.

A kormányerők támogatása ennél jóval korlátozottabb, 2015 előtt elsősorban Irán és a libanoni Hezbollah nyújtott segítséget, ugyanakkor az Irak lakosságának közel 70%-át kitevő síiták szimpátiájára is számíthatnak. A 2015-ben kezdődő orosz beavatkozás, ugyanakkor nagy segítség a területei jelentős részeit elveszítő Aszad-kormányzatnak.

Előzmények bélyeg|200px|Bassár el-Aszad

Szíria 1944-ben nyilvánította ki függetlenségét Franciaországtól, amelynek azt megelőzően gyarmata (mandátumterülete) volt, de igazi függetlenségét csak 1946-ban a francia hadsereg teljes kivonulása után nyerte el. Két évtizeddel később, 1963-ban a Baasz Párt vette át a hatalmat az ország felett, majd 1966-ban puccsszerűen kizárták a többi pártot a kormányzásból, később azonban az 1967-es hatnapos háborúban elszenvedett vereség és az addig Szíriához tartozó Golán-fennsík izraeli megszállása belső ellentéteket okozott a Baasz Párton belül is, így 1970-ben az ún. Javító forradalom keretében az addigi védelmi miniszter, Háfez el-Aszad vette át a hatalmat, diktatórikus hatalmat építve ki.

Háfez el-Aszad harminc évig irányította az országot, mikor 2000-ben elhalálozott, fia, Bassár el-Aszad vette át a hatalmat. Az ő elnökségének első éveiben enyhített az állam diktatórikus berendezkedésén és jelentős mértékben javított az ország külpolitikai helyzetén is. Szabadon bocsátotta a politikai foglyokat és nagyobb szabadságot adott a médiának, de rövid idő múlva ezeket az intézkedéseit visszavonta, a korlátozott reformokat csak gazdasági téren folytatta. Al-Aszad uralmának elnyomó jellegét növeli, hogy az országban 1963 óta érvényben van egy rendkívüli állapotot elrendelő törvény, amely hatalmi visszaélésekre ad lehetőséget: erre hivatkozva a rendszer ellenségeit rutinszerűen bebörtönözhetik. Az emberek elkeseredését tovább fokozta a munkanélküliség ugrásszerű növekedése is, valamint vallási feszültségek is súlyosbítják a kormány viszonyát az ország lakosságával. Aszad elnök és a körülötte csoportosuló hatalmi elit a síiták alavita ágához tartoznak, a lakosság nagyobb része azonban szunnita. A felkelés során az ellenzékiek legnagyobb része is a szunniták köréből került ki, ellenben Aszadnak a muszlim vallás síita ágához való tartozásnak köszönhetően sikerült elnyernie a legnagyobb síita ország, Irán támogatását.

A szíriai lázadásnak további erős vallási színezetet ad az a tény, hogy a lakosság mintegy 10%-át kitevő keresztény lakosság nem csatlakozott a kormányellenes felkeléshez, sőt egy jelentős részük nyíltan támogatja az Aszad-rezsimet. Ennek legfőbb oka, hogy Aszad biztosította a keresztények számára a teljeskörű vallásszabadságot, sőt számos keresztény személy magas pozíciókat tölthetett be az Aszad-rezsim idején. A tüntetések során viszont a demonstrálók néhány radikálisabb ága alavita- és keresztényellenes transzparenseket is felmutatott, ezzel előre elriasztva a keresztények többségét a tüntetések támogatásától.

A polgárháború során ismét felszínre került az ország kurd kisebbségének problémája is. A kurd számít az ország legnagyobb etnikai kisebbségének, közel kétmillió fővel, mely az összlakosság 9%-át teszi ki.http://www.state.gov/r/pa/ei/bgn/3580.htm A népesség legnagyobb része az ország északi részén él, legjelentősebb városaik Kamisli (Qamişlo), Haszaka (Hesîçe) és Ajn al-Arab (Kobanê).

A szíriai kurd lakosságot számtalan diszkriminatív intézkedés sújtotta Háfez és Bassár el-Aszad uralma alatt. A hatóságok betiltották a kurd zászló használatát, a kurd nyelv használatát hivatalos ügyek intézésekor, illetve a kurd gyermekek kizárólag arab nevet kaphattak.http://www.hrw.org/reports/1996/Syria.htm A kurdok helyzetét tovább nehezítette, hogy 1962-ben több mint 20%-uk elvesztette szíriai állampolgárságát, egy, a nemzetközi jogot sértő rendelet értelmében, többségük azóta sem vált állampolgárrá.

Kormányellenes tüntetésekre már sor került 2004-ben is, az ország északkeleti részén fekvő Kamisli városában, ekkor a rendfenntartókkal vívott harcban 30 tüntető vesztette életét. Az egy évvel későbbi tüntetésben három személy halt meg.

Az első tüntetések bélyeg|200px|A kezdeti tüntetések helyszínei

A legelső tüntetésekre 2011 január végén került sor, de ezek még korántsem voltak nagy horderejűek és egyelőre a rendőrség sem lépett fel erőszakos módszerekkel a tüntetőkkel szemben. Az első erőszakos tömegoszlatásra február 2-án került sor, amikor a rendőrség egy 20 főből álló csoportot vert szét Damaszkuszban, akik szimpátiatüntetést tartottak a Mubarak rendszerét megdöntő tüntetők mellett.

Bassár Al-Aszad elnök január 31-én, hogy a tüntetéseknek elejét vegye, a The Wall Street Journalnak adott interjújában bejelentette, hogy fontos gazdasági és politikai reformokat fog bevezetni.http://www.origo.hu/nagyvilag/20110203-interneten-szervezik-az-elso-sziriai-tunteteseket-is.html Egyúttal kinyilvánította rokonszenvét az arab országokban zajló tüntetésekkel és felszólította az országok vezetőit, hogy tegyenek eleget a tömegek követeléseinek.

Az elnök nyilatkozata ellenére azonban elkezdődött a Twitter és Facebook internetes közösségi oldalakon a tüntetések szervezése. A szervezők kijelentették, hogy nem az elnök személye ellen van kifogásuk, hanem az autoriter országvezetési stílus, a korrupció és a "vagyon nem igazságos elosztása" miatt tiltakoznak. Utóbbi alapja, hogy Bassár el-Aszad rezsimje nagyméretű privatizációba kezdett az eseményeket megelőző években, ami a korrupcióval párosodva óriási magánvagyonok felhalmozódásához vezetett, míg az átlagemberek életszínvonalát a 2008 óta tartó monetáris válság erősen megviselte.https://www.youtube.com/watch?v=PuM9Kc2AfCI&list=PL68AB41F326C74239&index=2&feature=plpp_video Február 4-re meghirdették a harag napját, amely azonban elbukott, mivel senki sem jelent meg az utcákon. Ajman Abdel Núr szerint ez annak köszönhető, hogy a szíriaiak nem voltak hozzászokva az interneten szervezett tüntetésekhez, másrészt pedig az ellenzéki csoportok is túlzottan megosztottak voltak.http://www.origo.hu/nagyvilag/20110224-arab-vilag-forrongasok-kozelkeleti-forradalmak-amit-az-orszagokrol-tudni-kell.html?pIdx=8

Február 18-án Damaszkuszban sor került egy nagyobb demonstrációra. Ekkor mintegy 1500 ember gyűlt össze, egy helybeli üzlettulajdonos brutális megverése miatt tiltakozva. Erőszak alkalmazására nem került sor, a belügyminiszter megígérte az ügy kivizsgálását.

Február 22-én mintegy 200 főnyi csoport vonult a líbiai nagykövetség elé, tiltakozva Moammer Kadhafi erőszakos fellépéséért a líbiai tüntetők ellen, és egyúttal követelték a nagykövettől az ország elhagyását. A rendfenntartók szétverték a tüntetést, 14 személyt letartóztattak, de később szabadon engedték őket.

bélyeg|200px|Tüntetők Damaszkuszban április 8-án

A felkelés bélyegkép|200x200px|Szíria 1963, a baaszista puccs előtti zászlaja, melyet az SZNT és az SZSZH is jelképének választott A konfliktus március 6-án tovább súlyosbodott, amikor az ország déli részén található Dara városában a hatóságok letartóztattak 15 gyereket, akik a rendszer bukását követelő graffitikkel írták össze a falakat. Tiltakozásul tüntetések kezdődtek, melyben a rendfenntartók a tömegbe lőttek, melynek következtében négy ember meghalt. Ugyanezen a napon az al-Dzsazíra Szíria a következő dominó a sorban? címmel jelentetett meg cikket, melyben kijelentik, hogy "a fiatal és jól képzett szíriai rétegek akarják maguknak és megérdemlik a szabadság ízét", majd Ribal al-Aszad, a régebb óta az Egyesült Államokban élő, rendszerkritikus Aszad-családtag kommünikéjét közölték.

Március 11-én hajnalban azonosítatlan elkövetők éles lőszert használva a sötétség leple alatt támadtak a darai Omari-mecset mellett éjszakára letáborozó tüntetőkre. A lövöldözésben legkevesebb 5 ember halt meg, többek között egy orvos, egy ápoló és egy mentősofőr is. A tüntetők szerint az orvlövészek végeztek az áldozatokkal; a kormány ezt tagadta.http://www.origo.hu/nagyvilag/20110323-sziria-jemen-bahrein-libia-arnyekaban-sulyosbodnak-az-arab-forradalmak.html Március 15-ére a kormányellenes tüntetések átterjedtek több más városra is, többek között Damaszkuszra, Homszra és Banijaszra.

Március 25-ig Darában már 44 embert gyilkoltak meg a biztonsági erők. Ugyanezen a napon a várostól 40 km-re fekvő Szanamejnben a biztonsági erők sortüze 20 emberrel végzett. A Darában demonstrálók ledöntötték a volt elnök, Háfez el-Aszad szobrát. Időközben egyéb nagyvárosokban is zavargások zajlottak, ezek közül Homszban és Latakiában is életét vesztette egy-egy tüntető.

A szíriai kormány reformok bevezetését ígérte, valamint Bassár el-Aszad elnök elrendelte a letartóztatott tüntetők szabadon bocsátását is, egyúttal pedig ígéretet tett arra, hogy bíróság elé állítják azokat, akik részt vettek a darai tüntetők meggyilkolásában.http://www.origo.hu/nagyvilag/20110325-tobb-varosban-is-tuntetnek-sziriaban.html

Március 26-ára a szíriai ellenzék egyes tagjai Facebookon keresztül népfelkelésre szólították fel az embereket. Időközben a kormány katonai egységeket vezényelt Latakiába, valamint el-Aszad elnök hívei is tüntetéseket tartottak az ország nagyvárosaiban.http://www.origo.hu/nagyvilag/20110326-nepfelkelest-hirdettek-a-sziriaiak-a-facebookon.html Március 27-én két újabb tüntető halt meg Latakiában. A hatóságok szerint a gyilkosságot „fegyveres banditák” követték el, a tüntetők szerint azonban a két személyt katonák lőtték le.http://www.origo.hu/nagyvilag/20110327-ket-tuntetot-oltek-meg-sziriaban.html