Az esszénusok a második Szentély korának egyik zsidó vallási irányzata voltak. Az i. e. 2. században már léteztek, és az i. sz. 1. században is jelen voltak Júdea területén. Az ókori leírások szigorú közösségi fegyelemről, közös vagyonkezelésről, rendszeres rituális tisztulásról, közös étkezésekről és a Tóra következetes megtartásáról számolnak be.Dávid Nóra: „Istent sajátságos módon tisztelik” – Az esszénusokról a források tükrében. Targum, 2024/4, 30–57. DOI: 10.56664/targum.2024.4.3.Géza Vermes – Martin Goodman (szerk.): The Essenes According to the Classical Sources. Sheffield: JSOT Press, 1989. A legfontosabb egykorú vagy közel egykorú beszámolók Alexandriai Philón, Iosephus Flavius és Idősebb Plinius műveiben maradtak fenn. Egyik szerző sem volt maga esszénus, és egyikük sem írta meg a mozgalom teljes történetét.Steve Mason: „The Historical Problem of the Essenes”. In Peter W. Flint – Jean Duhaime – Kyung S. Baek (szerk.): Celebrating the Dead Sea Scrolls: A Canadian Contribution. Early Judaism and Its Literature 30. Atlanta: Society of Biblical Literature, 2011, 201–251.
A második Szentély kora a jeruzsálemi Szentély i. e. 6. századi újjáépítésétől i. sz. 70-es pusztulásáig tartott. Júdea ezalatt egymást követő birodalmak fennhatósága alá került, a Makkabeusok felkelése után pedig a Hasmóneus-dinasztia részben önálló államot hozott létre. A korszak végére Júdea a Római Birodalom uralma alá került.John J. Collins: Beyond the Qumran Community: The Sectarian Movement of the Dead Sea Scrolls. Grand Rapids–Cambridge: Eerdmans, 2010, 1–25.Emil Schürer – Géza Vermes – Fergus Millar – Martin Goodman: The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ. Revised English Version. Edinburgh: T&T Clark, 1973–1987. A Szentély volt a kultusz és a papság központja, az ünnepi rend pedig ehhez igazodott. A főpapi tisztség törvényességéről, a tisztasági előírásokról vagy az ünnepek időpontjáról szóló viták ezért a vallási élet egészét érintették.Lawrence H. Schiffman: Reclaiming the Dead Sea Scrolls: The History of Judaism, the Background of Christianity, the Lost Library of Qumran. Philadelphia–Jerusalem: Jewish Publication Society, 1994, 75–126.
Iosephus Flavius a farizeusokkal és a szadduceusokkal együtt a zsidók három „filozófiai iskolája” között említi az esszénusokat.Iosephus Flavius: Antiquitates Judaicae 13.171–173; 18.11–22. A hármas felosztás Iosephus saját rendszerezése; a korszak zsidó vallási életét ennél több irányzat, helyi hagyomány és alkalmi mozgalom jellemezte.Martin Goodman: „Iosephus and Variety in First-Century Judaism”. In Judaism in the Roman World. Leiden–Boston: Brill, 2007, 33–46. Iosephus leírásában a farizeusokat főként törvényértelmezésük, a szadduceusokat a papi és társadalmi elittel való kapcsolatuk, az esszénusokat pedig a szoros közösségi élet és a szigorú fegyelem különbözteti meg.Michelle Lee-Barnewall: „Pharisees, Sadducees, and Essenes”. In Joel B. Green – Lee Martin McDonald (szerk.): The World of the New Testament: Cultural, Social, and Historical Contexts. Grand Rapids: Baker Academic, 2013, 217–226.
A Holt-tengeri tekercsek 20. századi felfedezése után az esszénusok újra a kutatói érdeklődés középpontjába kerültek. A Kumrán melletti barlangokból előkerült kéziratok között több olyan szabályzat és vallási mű található, amely az ókori esszénus-leírásokkal rokon közösségi gyakorlatokat őriz.Kenneth Atkinson: „Iosephus the Essene at Qumran?: An Example of the Intersection of the Dead Sea Scrolls and the Archaeological Evidence in Light of Iosephus’s Writings”. Scripta Judaica Cracoviensia, 10 (2012), 7–35. DOI: 10.4467/20843925SJ.12.001.0669. A legtöbb kutató valamilyen kapcsolatot feltételez a kumráni közösség és az esszénus mozgalom között, bár a kéziratok magukat sehol sem nevezik „esszénusnak”.Joan E. Taylor: The Essenes, the Scrolls, and the Dead Sea. Oxford: Oxford University Press, 2012.Martin Goodman: „A Note on the Qumran Sectarians, the Essenes and Iosephus”. Journal of Jewish Studies, 46 (1995), 161–166; újraközölve: Martin Goodman: Judaism in the Roman World. Leiden–Boston: Brill, 2007, 137–143.
Történelmi keretek
Az esszénusok első biztos említései a Hasmóneus-korhoz kapcsolódnak. Iosephus a három irányzatot már Jonatán Makkabeus idejére, az i. e. 2. század közepére helyezi. A Makkabeus-felkelés után a Hasmóneus uralkodók a politikai hatalom mellett a főpapi tisztséget is megszerezték. A főpapság eredete és törvényessége, valamint a Tóra egyes előírásainak értelmezése több zsidó csoport között vitát okozott.
A kumráni kéziratok több helyen különös tekintélyt tulajdonítanak „Cádok fiainak”. A név a bibliai Cádok főpaphoz kapcsolt papi hagyományra utal; e körök a törvényes papságot és a helyes törvényértelmezést szorosan összekapcsolták. Ugyanezekben az iratokban jelenik meg az „Igaz Tanító” és ellenfele, a „Gonosz Pap”. A szövegek egyikük személynevét sem közlik, ezért történeti azonosításukra több javaslat született.Michael O. Wise: „Dating the Teacher of Righteousness and the Floruit of His Movement”. Journal of Biblical Literature, 122 (2003), 53–87.
A kumráni iratok több jeruzsálemi papi és jogi gyakorlatot bírálnak, és ellenfeleik törvényértelmezését is elutasítják. A kumráni közösség eredetét ezért gyakran a Hasmóneus-kori papi és vallásjogi konfliktusokhoz kötik. Az ókori külső források ugyanakkor nem nevezik az „Igaz Tanítót” az esszénusok alapítójának; a mozgalom története több közösség és hosszabb fejlődés eredménye lehetett.
A római uralom később vált Júdea politikai életének meghatározó tényezőjévé. Pompeius i. e. 63-ban foglalta el Jeruzsálemet, majd a heródesi és római igazgatás különböző formái követték egymást. Az esszénusok kialakulásának korai hátterében ezért elsősorban a főpapi legitimitás, a vallásjog, a rituális tisztaság és a naptár körüli viták álltak, nem pedig egy későbbi római politikai helyzet egyszerű visszavetítése.
Elnevezés és etimológia
Az ókori görög forrásokban az Essaioi (Ἐσσαῖοι) és az Essenoi (Ἐσσηνοί) alak fordul elő, a latin hagyományban pedig az Esseni terjedt el. Alexandriai Philón a nevet a görög hosziosz („szent”, „jámbor”) szóval kapcsolta össze. Magyarázata inkább értelmező szófejtés, mint biztos etimológia.Alexandriai Philón: Quod omnis probus liber sit 75–91. A név eredete máig vitatott.Géza Vermes: „The Etymology of the Essenes”. Revue de Qumrân, 2/3 (1960), 427–443.
A javaslatok között héber és arámi eredetű magyarázatok egyaránt szerepelnek. Vermes Géza többek között a „jámborok” és a „gyógyítók” jelentéséhez kötődő szófejtéseket tekintette át. Stephen Goranson az ʻoszé ha-Tóra kifejezést, vagyis „a Tóra cselekvői” megjelölést hozta kapcsolatba az esszénus névvel. Hasonló önmegjelölés valóban előfordul a kumráni iratokban, maga az „esszénus” szó viszont hiányzik belőlük.Stephen Goranson: „Others and Intra-Jewish Polemic as Reflected in Qumran Texts”. In Peter W. Flint – James C. VanderKam (szerk.): The Dead Sea Scrolls after Fifty Years: A Comprehensive Assessment. 2. köt. Leiden: Brill, 1999, 534–551.
A kumráni közösségi iratok többféle önmegjelölést használnak. Ilyen a „Cádok fiai”, „a Sokak”, „a közösség férfiai” és a héber jahad. A jahad ebben az összefüggésben nagyjából „közösséget” vagy „együttességet” jelent; a modern szakirodalom gyakran ezzel a szóval jelöli a Közösség szabályzatában leírt szervezetet. A „Sokak” több helyen a teljes jogú tagok gyűlése, amely felvételi, rangsorolási és fegyelmi ügyekben is döntött.
Ókori források
Az esszénusokról fennmaradt ókori szövegek különböző műfajokban íródtak. Alexandriai Philón erkölcsfilozófiai példaként mutatta be őket, Iosephus Flavius a zsidó irányzatokat görög–római olvasóinak magyarázta, Idősebb Plinius pedig földrajzi-természetrajzi kitérőben említette a közösséget. A három szerző több közös vonást őrzött meg, de részleteik és hangsúlyaik eltérnek.
Alexandriai Philón
Alexandriai Philón az esszénusokról a Quod omnis probus liber sit („Minden jó ember szabad”) 75–91. szakaszaiban, továbbá a Hypothetica vagy Apologia pro Iudaeis néven ismert mű fennmaradt részletében írt.Alexandriai Philón: Hypothetica 11; a szöveget Kaiszareiai Euszebiosz Praeparatio evangelica 8.11 című műve őrizte meg. Philón „több mint négyezer” esszénusról beszél. Ez szerzői becslés, nem feltétlenül pontos adat.
Philón egyik leírása a falvakban élő esszénusokat állítja előtérbe, mert a nagyvárosokat erkölcsileg veszélyes környezetnek tartja. A Hypothetica viszont kifejezetten azt mondja, hogy Júdea számos városában és falujában éltek, nagyobb közösségekbe szerveződve. A két közlés alapján az esszénusok többféle településen jelen voltak; a mozgalom nem szorult a sivatagi telepekre.
Philón földművelőket, állattartókat és kézműveseket említ. A tagok keresetüket közös alapba adták, ruháikat és élelmüket megosztották, a beteg és idős tagokról pedig a közösség gondoskodott. Philón külön kiemeli, hogy nem tartottak rabszolgákat, mert a szolgaságot ellentétesnek tartották az emberek közti természetes testvériséggel. A szombati összejöveteleken szent iratokat olvastak, majd egy képzettebb tag magyarázta azokat.
Philón erősen idealizálja az esszénusokat. Az önuralom, a takarékosság, a közösségi szolidaritás és az erény példáiként állítja őket görög műveltségű olvasói elé. Beszámolója ezért egyszerre őriz adatokat a közösség életéről és az erkölcsfilozófiai példázat retorikájáról.
A nőtlenség Philónnál ugyancsak hangsúlyos. Az esszénus életet a magántulajdontól, a luxustól és a családi kötöttségektől való távolságtartással kapcsolja össze. Iosephus ezzel szemben házas esszénusokról is tud. A két szerző más közösségeket, illetve eltérő esszénus gyakorlatokat is bemutathatott.Sidnie White Crawford: „Frank Moore Cross’s Contribution to the Study of the Dead Sea Scrolls”. Bulletin of the American Schools of Oriental Research, 372 (2014), 183–187.
Iosephus Flavius
Iosephus Flavius adja a legrészletesebb fennmaradt esszénus-leírást. Bellum Judaicum című művének második könyvében, a 119–161. szakaszban a farizeusok és a szadduceusok mellett harmadik „filozófiai iskolaként” tárgyalja őket.Iosephus Flavius: Bellum Judaicum 2.119–161. A görög haireszisz és philoszophia itt irányzatot vagy iskolát jelent; ezek a szavak nem feleltethetők meg közvetlenül a későbbi keresztény „eretnekség” fogalmának.
Iosephus szerint az esszénusok sok településen éltek. Az utazó tagot a helyi közösség gondnoka látta el ruhával és mindazzal, amire szüksége volt. Nagy csomagot nem vittek magukkal; rablók ellen viszont fegyvert hordhattak. A leírás egymással kapcsolatban álló helyi csoportok hálózatát feltételezi.
A teljes jogú tagok vagyonát közösen kezelték. Iosephus szerint a gazdag és a szegény tag életmódja alig különbözött, a bevételekről és a közös készletekről pedig kijelölt tisztségviselők gondoskodtak. A tagokat rangsorolták, az elöljárókat pedig választották. Súlyos szabályszegés kizárással járhatott; az étkezési és tisztasági rend miatt ez a volt tag mindennapi életét is nehézzé tette.
A közösségbe való felvétel több évig tartott. A jelölt előbb egy éven át a közösségen kívül követte az esszénus életmódot, majd bizonyos tisztulási gyakorlatokban már részt vehetett, de teljes jogú taggá csak további két év vizsgálat után válhatott. A felvételi esküben többek között az Isten iránti hűségre, az igazságos magatartásra és a közösség szabályainak megtartására kötelezte magát. Vállalta a közösség könyveinek és az angyalok neveinek megőrzését is. A hétköznapi esküdözést kerülték, a felvételi eskü azonban kivételes alkalomnak számított.
A napi rendről Iosephus részletesen ír. Napkelte előtt imádkoztak, majd az elöljárók munkára küldték őket. Délelőtti munkájuk után hideg vízben rituálisan megmosakodtak, külön ruhát öltöttek, és közös étkezésre gyűltek. Az étkezés előtt és után pap mondott imát. Ezután visszatértek munkájukhoz, este pedig ismét közösen étkeztek.