bélyegkép|jobbra|200px|Jean-François Marmontel Jean-François Marmontel (Bort-les-Orgues, 1723. július 11. – Habloville, 1799. december 31.) francia történész és író, az enciklopédista mozgalom tagja.
Életpályája Szegény családba született. A jezsuitáknál tanult Mauriacban, majd Clermont-ban és Toulouse-ban. 1745-ben Voltaire tanácsára, irodalmi sikerek reményében Párizsba utazott. 1748 és 1753 között sikeres tragédiákat írt, amelyek ugyan mérsékelt sikert arattak a színpadon, ám ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy Marmontel bekerüljön az irodalmi körökbe.
Az Encyclopédie-ba jelentős kritikai erőt és rálátást tanúsító cikksorozatot írt, ami gyűjteményes formában Éléments de Littérature címen a francia klasszikusok között is megállja a helyét. Számos vígoperát is írt. A Gluck-Piccinni vitában Piccini lelkes híve volt, akit a Didon (1783) és a Pénélope (1785) című műveiben is támogatott.
1758-ban elnyerte Madame de Pompadour pártfogását, aki közszolgálati állást szerzett a számára, valamint szerkeszthette a Le Mercure című hivatalos folyóiratot, ebben indította útjára 1761-ben Contes moraux (Erkölcsi mesék) című híres sorozatát. Ezeknek a történeteknek egyrészt páratlanul kicsiszolt a stílusuk, de főként a XV. Lajos uralkodása alatti francia társadalomról készült bájos grafikák és képek elévülhetetlen érdemei voltak. A szerző egy szatíra miatt rövidebb ideig a Bastille-ba került.
1763-ban a Francia Akadémia tagjává választották. Az 1767-ben megjelent Bélisaire című románca vallási türelemről szóló fejezete miatt vált jelentőssé, ami a Sorbonne cenzúráját és a párizsi érsek figyelmét is magára vonta. Marmontel a Les Incas (1778) című munkájában vágott vissza, amelyben az amerikai spanyol kegyetlenségeket a megszállók vallási fanatizmusára vezette vissza.
Megkapta Franciaország történésze (1771), az Akadémia titkára (1783) és a Lycée történész professzora címeket (1786).
A francia forradalom szegénységbe taszította. A jakobinus terror ideje alatt visszatért Évreux-be, majd nem sokkal később egy villában rejtőzött el Habloville-ben. Itt írta az 1804-ben, négy kötetben megjelent Mémoires d'un père című munkáját, ami egy festői visszatekintés volt életére. A portrék gyűjteménye két fontos uralkodói periódus irodalomtörténetét ölelték fel egészen a több, mint fél évszázaddal azelőtt Clermont-ban megismert nagytiszteletű Jean Baptiste Massillontól Mirabeau-ig. A könyvet névlegesen gyermekei okulásának céljával írta, saját gyermekkoráról is tartalmaz egy tökéletesen kimunkált képet.
1797-ben egy rövid párizsi tartózkodást követően, miután a Conseil des Anciens címre megválasztották, Habloville-ben halt meg.
Marmontel több alkalommal is Madame Geoffrin házában lakott és rendszeresen jelen volt a művészek számára rendezett híres vacsorákon, örömmel látták mindenhol, ahol az enciklopédisták megfordultak. Ezek az események nagyszerű alkalmaknak bizonyultak portréi megtervezéséhez.
Művei Tragédiák Denys le Tyran (1748) Aristomène (1749) Cléopâtre (1750) Heraclides (1752) Egyptus (1753)
Vígoperák
A legjobbnak tartott vígoperái: Sylvain (1770), Zémire et Azore (1771).
Történészként 1788-ban egy csekély értékkel bíró művet írt a kormányzás történetéről.
Magyarul
Bélisárius; ford. Zalányi Péter; Református Kollégium Ny., Kolozsvár, 1773 Díszes erköltsekre tanító beszédek, mellyeket nagyobb rész szerént Marmontel írásaiból öszve-szedegettetvén magyarrá ford. Kónyi János; Vaingand-Koepf, Pest, 1775 Erköltsi mesék; ford. Báróczi Sándor; Trattner, Bécs, 1775 Belisarius; ford. Dániel István; Református Collegium, Kolozsvár, 1776 Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Barótzi Sándor / Erkölcsi levelek. Dusch után; ford. Baróczi Sándor; Trattner, Pest, 1814 A szép Anikó. Elbeszélés Marmontel után; átdolg. Kazinczy Ferenc, bev. Veszely Ödön; Franklin, Bp., 1893 (Olcsó könyvtár) Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Bárótzi Sándor; in: Érzelmes históriák. Válogatás a magyar szentimentalizmus korának kedvenc olvasmányaiból; vál., szerk., jegyz., utószó Lőkös István, ford. Kazinczy Ferenc; Magvető, Bp., 1982 (Magyar Hírmondó)
Lásd még Enciklopédisták
Jegyzetek
Külső hivatkozások Marmontel élete, emlékiratok, bibliográfia (francia)
Kategória:Francia írók Kategória:Francia drámaírók Kategória:Enciklopédisták Kategória:1723-ban született személyek Kategória:1799-ben elhunyt személyek Kategória:A Francia Akadémia tagjai