Doboz nagyközség Békés vármegye Békéscsabai járásában.
Fekvése A Kettős-Körös és Sebes-Körös által alkotott Körös menti síkon fekszik, a Kettős-Körös szanazugi összefolyásához közel, attól mintegy 5 kilométerre. Szomszédai: észak felől Tarhos, kelet felől Sarkad, dél felől Gyula, délnyugat felől Gerla (Békéscsaba), északnyugat felől pedig Békés.
Megközelítése A településen végighúzódik, nagyjából észak-déli irányban a Szeghalomtól Gyuláig vezető 4234-es út, közúton ez köti össze mindkét végponti várossal, illetve (Debrecen irányából) a 47-es és a 44-es főutakkal; Békéscsabával és a 47-es főút ottani szakaszával a 4239-es, Sarkaddal a 4244-es út kapcsolja össze.
A hazai vasútvonalak elkerülik a települést, s a környék minden fontosabb vasútállomása aránylag messze esik tőle; talán még Gyula vasútállomása fekszik hozzá a legközelebb.
Története Ősi magyar falu. Hajdan mocsaras, tölgyerdő közepén (tölgydoboz) Szent Istvántól II. András királyig királyi sertéshizlaló hely, majd Huszt, Pázmán és Aba család birtoka. A 16. században a koronára szállt, majd a 17. században a Veres családé a terület. A 18. században a fellázadt rácok kifosztották. Legutóbb a Wenckheim család birtokának központja, a kastélyépület jelenleg általános iskola, melyet a 19. század második felében Ybl Miklós tervezett.
Doboz helynév eredetén még mindig vitatkoznak a szakemberek. A "Duboz" – "Doboz" pár magyarázata alapján Doboz nevének eredete a szláv "dub, dubova, dubovy = tölgy, tölgyesből" vezethető le.
Közélete Polgármesterei +PolgármesterMegjegyzés1990–1994Szatmári JánosMSZMP-MSZP-ASZ-MCSZDP1994–1998MSZP-Munkáspárt1998–2002MSZP-Munkáspárt2002–2006MSZP2006–2010Simon István TamásFidesz2010–2014Fidesz2014–2019Köves Mihályfüggetlen2019–2024független2024–független
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 95%-a magyar, 5%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,3%-a magyarnak, 7,4% cigánynak, 0,5% románnak mondta magát (10,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 8,2%, református 21,7%, evangélikus 0,5%, felekezeten kívüli 46,6% (20,8% nem nyilatkozott).Doboz Helységnévtár
2022-ben a lakosság 87,7%-a vallotta magát magyarnak, 6,4% cigánynak, 0,3% románnak, 0,2% szlováknak, 0,1% ukránnak, 0,1% szlovénnek, 1,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 15,2% volt református, 4,9% római katolikus, 4,7% görög katolikus, 0,8% evangélikus, 0,1% görög katolikus, 0,1% ortodox, 1% egyéb keresztény, 0,2% egyéb katolikus, 38,2% felekezeten kívüli (39,4% nem válaszolt).Doboz Helységnévtár
Nevezetességei Szent Kereszt-kápolna és Wenckheim-kripta, neoromán stílusú Református templom, barokk stílusú Zsidó temető (gondozott, 19–20. század) és holokauszt-emlékmű (2000) az áldozattá vált családok nevével Wenckheim-kastély, ma általános iskola Ybl Miklós által tervezett háromszintes, romantikus magtárépület, a Vésztői úton Furulyázó pásztor, köztéri szobor Körös-parti szabadstrand Szanazugnál Széchy Tamás Emlékház
Híres doboziak Géczy Barnabás (1925–2022) paleontológus Gulyás Dénes festőművész Széchy Tamás (1931–2004) úszóedző (díszpolgár: 1997) Mező Mihály (1978) énekes-gitáros zenész (díszpolgár: 2018)
Képgaléria
Irodalom Keglevich Kristóf 2012: A garamszentbenedeki apátság története az Árpád- és az Anjou-korban (1075-1403). Szeged, 182. Rácz Sándor: Doboz ragadványnevei; ELTE, Bp., 1991 (Magyar személynévi adattárak, 99.)
Jegyzetek
További információk
Doboz honlapja Doboz bemutató oldala Linder László: Doboz és környékének pásztorművészete; Városi Múzeum, Békéscsaba, 1940 (A Békéscsabai Városi Múzeum kiadványa) Rácz Sándor: Dobozi tájszavak; ELTE–MTA Nyelvtudományi Intézete, Bp., 1988 Dobozi tanulmányok; szerk. Réthy Zsigmond; Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 1989 (A Békés megyei múzeumok közleményei) Vasvári Mihály: Szanazug; szerzői, Doboz-Szanazug, 1998 Doboz; szerk. Erdmann Gyula; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza)
Kategória:Békés megye települései Kategória:Békés vármegye települései Kategória:Körös menti sík