Bernáth Zsolt (Dunaújváros, 1973. április 21. –) magyar filmrendező, író.
Életpályája A magyar független film egyik képviselője. Játékfilmjei úttörő jellegű műfaji kísérletek: rendezett thrillert, horror-komédiát, vígjátékot, ifjúsági filmet, sci-fit és spirituális drámát is. Írói munkássága szintén sokrétű: dolgozott újságíróként és szerkesztőként, írt regényeket, novellákat, meséket, verseket, rockzenei témájú monográfiákat stb. Kereskedelmi középiskolát végzett Dunaújvárosban, később a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomázott művelődésszervező-média szakon.
Filmes tevékenysége Első amatőr filmjét 1985-ben készítette el Szentkuti Tamással, későbbi állandó alkotótársával közösen, szuper 8-as filmtechnikával. Ez időszak alatt animációs filmek, kisjátékfilmek, etűdök kerültek filmszalagra.
1994-ben Juhász Pállal független filmes műhelyt alapított Dunaújvárosban Cruel World Team (CWT) néven. A CWT-vel 1994-2003 között öt játékfilmet, két kisjátékfilmet és hat videóklipet készített. Az alkotások különböző magyar független filmes fesztiválokon nyertek díjakat, valamint elsősorban videoforgalmazásban és közönségtalálkozókkal egybekötött vetítéseken (rockfesztiválok, filmklubok) jutottak el a közönséghez, illetve regionális televíziók mutatták be őket.
2003–2007 között operatőrként együtt dolgozott Lóránt Demeterrel, közös munkájuk gyümölcse három kisjátékfilm (Royal Flush, Urine, Bardo) és két tucat videóklip.
2008-ban Váczy Károly producerrel és a CWT korábbi tagjaival, Richard Bach amerikai szerző azonos című regényének felhasználásával elkészítette az Illúziók c. játékfilmet, amely gyökeres szakítás volt a korábbi filmes műfajokkal. Az alkotás azonban szerzői jogi problémák miatt dobozban maradt, jövője bizonytalan.
2011-ben az Illúziók stábjával készítette el a Sherlock Holmes nevében c. filmet, az alkotás 2012-ben került a mozikba. A kritika egyöntetűen a magyar ifjúsági film feltámadásaként üdvözölte az alkotást, amely bemutatása óta közel 20 külföldi filmfesztiválra is meghívást kapott, és számos országban talált forgalmazóra (Németország, Japán, Brazília, Irán, USA, Kína stb.). Az alkotás a 2013-as Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb Ifjúsági Film (Best Film for Youngsters) díját, illetve az ukrajnai Kryla (The Wings) Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon a Legjobb Ifjúsági Film (Best Film for Youth) díját 2014-ben.
2012-ben, felhasználva a gyerekkorában szuper 8 nyersanyagra forgatott snitteket, egy rövidfilmmel állított emléket a megszűnő dunaújvárosi vidámparknak Volt egyszer egy vidámpark címmel. Az alkotás elnyerte az I. Független Nemzeti Filmfesztivál Fődíját.
Aura c. sci-fi játékfilmje 2014 áprilisában került a magyar mozikba, majd három külföldi sci-fi filmfesztiválon szerepelt 2014 tavaszán (Brüsszel, London, Athén). A film őszi fesztiválkörútja során bemutatásra került Romániában és két amerikai filmfesztiválon is (Austin, Los Angeles).
2014-ben Láthatatlan történetek - Független filmes évtizedeim címmel megírta és lezárta filmes műhelye 20 éves történetét.
The passion cimű 2018-ban készült rövidfilmje elnyerte a máltai Cine Circle National Film Competition Legjobb felhasznált hang (Best Use of Sound) és Legjobb vágás (Best Editing) díját.
Rendezőként neve legközelebb A halál négy kapuja c. horror-antológia stáblistáján jelent meg 2026-ban. A négy epizódból álló független produkcióban két epizódot rendezett (Friss hús, A kihallgatás), valamint ő írta valamennyi történet forgatókönyvét, egyet saját novellája alapján (A kihallgatás). Az alkotás a Horrorszkóp YouTube video csatorna, valamint a Cruel World Team közös filmje.
Filmográfia (rendezőként) ÉvCím1995Fenyő normandiából (rövidfilm)Betörés (rövidfilm)1997Legyen világosság / TranszplantációZombie terror (rövidfilm)Kárhozat / Nincs mentség1999Hasfalmetszők2001Sohasevolt Glóira2003Einstein mega Shotgun2007Bardo (rövidfilm)2009Illúziók2011Sherlock Holmes nevében2012Volt egyszer egy vidámpark (rövidfilm)2014Aura2016A tale (rövidfilm)2017One time - Camino de Malta (rövidfilm)Feel home (rövidfilm)2018The Passion (rövidfilm)2020Merry Christmas (rövidfilm)2021Then and now (rövidfilm)2026A halál négy kapuja (két epizód) Irodalmi tevékenysége Nyomtatásban először A bánat című esszéje jelent meg 1996-ban a Yes Egyesület által kiadott Közel a peremhez című fanzine hasábjain. Első novellája Az idő megy tovább címmel az X-magazinban látott napvilágot 1997-ben. 1999-től 2002-ig a dunaújvárosi underground Origo Programmagazin szerkesztője és egyik írója volt. Novellákat, meséket, esszéket, cikkeket, verseket publikált különböző dunaújvárosi folyóiratokban (Dunaújvárosi Hírlap, 7közlap) antológiákban (Lyra, Napút, Dunai Lymes II.) illetve gyermekmagazinokban. 2004-ben A halál című novellájáért II. díjat kapott a Szepes Mária Alapítvány irodalmi pályázatán. 2007-ben jelent meg első novelláskötete A szomorkás szombat könyve címmel. 2020-ig szerzői kiadásban, illetve a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) jelentette meg köteteit. 2021 óta a Cerkabella Kiadó jelenteti meg ifjúsági regényeit.
Bibliográfia
Bardo (forgatókönyvek), limitált szerzői, 2026 Roy B. Gravestone elveszett művei (novellák), limitált szerzői, 2026 Visszhang (regény), limitált szerzői, 2025 Kronosz gyermekei (regény), Cerkabella Kiadó, 2025 A csodák hiánya (regény), Mentor Könyvek, 2025 Végállomás fogadó (regény), Cerkabella Kiadó, 2022 Tengerecki (antológia) 2 novella, Cerkabella Kiadó, 2021 Holnapelőtt, tegnapután (regény), Cerkabella Kiadó, 2021 Lemezbolt a Szent János utcában (regény), Cerkabella Kiadó, 2021 Néma völgy (novelláskötet), Underground Kiadó, 2020 Jöjj ki! (kisregény), Underground Kiadó, 2019 Bárcsak itt lennél (dalszöveg-fordítások), Underground Kiadó, 2017 A plafonlakók válaszolnak (novelláskötet), Underground Kiadó, 2015 Láthatatlan történetek - Független filmes évtizedeim (monográfia), MEK, 2014 Mondj igent (esszé), MEK, 2013 Mind: egy (regény), Underground Kiadó, 2013 A szomorkás szombat könyve (novelláskötet), szerzői, 2007 Farkasszem (forgatókönyv), MEK, 2007 A progresszív rock (objektív rocktörténet), MEK, 2007 Találkozásaim az istenekkel (szubjektív rocktörténet), MEK, 2004 Kísértetek (forgatókönyv), MEK, 2004
Filmes díjak
Cine Circle National Film Competition (Málta) - Best Use of Sound (The passion) 2021 Cine Circle National Film Competition (Málta) - Best Editing (The passion) 2021 Kryla (The Wings) International Film Festival for Children and Youth (Ukrajna) - Best Film for Youth (Sherlock Holmes nevében) 2014 Stockholm International Film Festival Junior (Svédország) - Best Film for Youngsters (Sherlock Holmes nevében) 2013 I. Független Nemzeti Filmfesztivál (Budapest) - Fődíj (Volt egyszer egy vidámpark) 2012 5. Open Film Fesztivál (Budapest) - gengszterdíj (Sohasevolt Glória) 2002 8. Diák és Ifjúsági Film- és Video Szemle (Budapest) - 3. díj (Sohasevolt Glória) 2001 31. Budapesti Független Film- és Video Szemle - I. díj (Hasfalmetszők) 1999 3. Open Film Fesztivál (Budapest) - vérdíj (Hasfalmetszők) 1999 28. Budapesti Film- és Független Szemle - különdíj (Legyen világosság) 1996
További információk
Bernáth Zsolt a MAFAB-on
Források
Bernáth Zsolt hivatalos oldala
Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar írók Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek