A kkStB 88 sorozat egy szertartályosgőzmozdony-sorozat volt a cs.kir. Államvasutaknál ( k.k österreichische Staatsbahnen, kkStB).

A sorozat mozdonyait a Krauss Linzben 1882 és 1885 között építette. A HÉV forgalom igényeinek megfelelően tervezték őket (hasonlóan a 86.50-52–höz az ÖLEG vonalakra). Valószínűleg megfelelően beváltak, mivel viszonylag nagy számban épültek. A mozdonyok egy része 1882-ben új kazánt kapott (lásd a táblázatot).

1918 után a mozdonyokból a PKP-hez a CFR-hez és a JDŽ-hez is kerültek, ahol már nem kaptak besorolást, úgy selejtezték őket. Ezen kívül 4 db került az FS-hez FS 809 sorozatként, 6 db a ČSD-hez ČSD 222.0 sorozatként és végül 10 maradt a BBÖ-nél, ahol 1929-ig selejtezték valamennyit.

Még meg kell említeni, hogy a 88 sorozatba eredetileg a Kaiserin Elisabeth-Bahn (KEB) öt mozdonyát is besorolták, ám ezeknek 1905-ben új – a 188- sorozatot nyitottak és a még meglévő 4 mozdonyt ebbe osztották be. Ezen kívül a Böhmische Nordbahn (BNB) két mozdonyát – amelyek előbb 88.71-72 pályaszámokat kaptak – szintén átsorolták a 288.71-72 pályaszámok alá.

Fordítás

Irodalom Verzeichnis der Lokomotiven, Tender, Wasserwagen und Triebwagen der k. k. österreichischen Staatsbahnen und der vom Staate betriebenen Privatbahnen nach dem Stande vom 30. Juni 1917, 14. Auflage, Verlag der k. k. österreichischen Staatsbahnen, Wien, 1918 Karl Gölsdorf: Lokomotivbau in Alt-Österreich 1837–1918, Verlag Slezak, 1978. Helmut Griebl, ČSD-Dampflokomotiven, Teil 2, Verlag Slezak, Wien, 1969 Helmut Griebl, Josef-Otto Slezak, Hans Sternhart, BBÖ Lokomotivchronik 1923–1938, Verlag Slezak, Wien, 1985, Johann Stockklausner: Dampfbetrieb in Alt-Österreich, Verlag Slezak, 1979,

További információk

Kategória:KkStB gőzmozdonyok Kategória:B tengelyelrendezésű szertartályos gőzmozdonyok Kategória:Lokomotivfabrik Krauss & Comp. Linz-mozdonyok