Események Római Birodalom Sextus Aelius Catust és Caius Sentius Saturninust választják consulnak. Caius Caesar, Augustus császár unokája és kijelölt örököse súlyosan megbetegszik egy Örményországban szerzett kisebb sebesülésének elfertőződése miatt és február 21-én, 23 éves korában meghal. Mivel másfél évvel korábban a császár másik unokája is meghalt, utódlási tervei összeomlanak. Ezért adoptálja korábban kegyvesztetté vált mostohafiát, Tiberiust (akit örököseként nevez meg), valamint megmaradt unokáját, Agrippa Postumust. Tiberius a császár utasítására adoptálja unokaöccsét, Germanicus Iulius Caesart (bátyjának, Nero Claudius Drususnak és Antonia Minornak – Augustus unokahúgának – fiát). Tiberiust a Rajnán túlra küldik, a germán felkelés leverésére. Legyőzi a Canninefati, Attuarii és a Bructeri törzseket, a heruszkokat pedig római szövetségessé teszi. Segimer heruszk király két fia, Arminius és Flavus lesz a parancsnoka a római hadsereg heruszk segédcsapatainak. Augustus paráználkodásért száműzött lányának, Iuliának engedélyezik, hogy apró Pandateria szigetéről Rhegiumba költözzön, de Rómába nem térhet vissza. Elfogadják a Lex Aelia Sentiát, amely szabályozza a rabszolgák felszabadítását. A tulajdonosnak legalább 20 évesnek, a felszabadítandó rabszolgának pedig 30 évesnek kell lennie. Meghal II. Ariobarzanész, akit Augustus két évvel korábban nevezett ki a vitatott hovatartozású Örményország élére. Utóda fia, IV. Artavazdész.

Pártus Birodalom Örményország Rómának való átengedése miatt a pártus nemesség elűzi V. Phraatész királyt és anyját Musa királynőt (aki eredetileg itáliai rabszolganő volt), ők pedig Rómában keresnek menedéket. A trónt III. Oródész szerzi meg.

Korea Meghal Hjokkosze, Silla királyságának alapítója. Utóda legidősebb fia, Namhe.

Kína Ping császár feleségül veszi Vang Mang régens lányát, még inkább megnövelve annak befolyását.

Születések Temusin kogurjói király Lucius Junius Moderatus Columella, római író, mezőgazdász

Halálozások február 21. – Caius Caesar, Augustus császár unokája II. Ariobarzanész örmény király Hjokkosze, Silla királya Caius Asinius Pollio, római politikus, író, történetíró

Kapcsolódó cikkek Államok vezetőinek listája 4-ben

Fordítás

als:0er#Johr 4

004