Karásznó (1899-ig Krásznó, vagy Kiszucakrásznó, szlovákul Krásno nad Kysucou) város Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Csacai járásban.

Fekvése Zsolnától 21 km-re északkeletre fekszik.

Története Első írásos említése 1325-ből származik „Krasna” néven. 1352-ben „Crassna”, 1508-ban „Krasno” néven szerepel írott forrásokban. Zsolna városához tartozott, majd a sztrecsnói váruradalom része volt. A 16. századig területe egészen a sziléziai határig ért, később ezen a területen több település is keletkezett. 1598-ban 253 család és 1420 lakos élt itt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „KRASNA. vagy Kraszno. Tót falu Trentsén Várm. lakosai katolikusok, fekszik N. Szlatinához közel, mellyhez határja is hasonlító.”

1828-ban 325 háza és 2346 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, drótozással, juhtenyésztéssel, erdei munkákkal és tutajozással foglalkoztak.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Uj-Krasznó, Trencsén m. tót falu, magas hegyek közt a Kisucza völgyében, a Szileziába vivő országutban. Táplál 2430 kathol., 20 zsidó lak. Kat. paroch. templom. Vendégfogadó. Határa nagy; fenyvese szép; de földei igen soványak. F. u. h. Eszterházy. Ut. p. Csécsa.”

A vasút 1871-ben érte el a települést és ez fellendítette fejlődését. A trianoni békéig Trencsén vármegye Kiszucaújhelyi járásához tartozott.

1918-után 1948-ig a faluban faüzem működött. A második világháború alatt határában élénk partizántevékenység folyt. 1944. szeptember 9-én a németek 6 partizánt öltek itt meg. Karásznó csak 1945. április 30-án szabadult fel. A háború után téglagyár és több üzem is létesült itt. Lakói közül sokan Csaca és Zsolna üzemeiben dolgoznak.

Népessége

1880-ban 2189 lakosából 2086 szlovák és 4 magyar anyanyelvű volt.

1910-ben 2456 lakosából 2407 szlovák és 21 magyar anyanyelvű volt.

1921-ben 2634 lakosából 2625 csehszlovák és 4 magyar volt.

1970-ben 5594 lakosából 5559 szlovák volt.

2001-ben 6939 lakosából 6827 szlovák és 2 magyar volt.

2011-ben 6920 lakosából 6809 szlovák és 2 magyar volt.

2021-ben 6676 lakosából 6495 szlovák és 4 magyar volt.

Nevezetességei

Szent András tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1861-ben épült neoromán stílusban. 1912-ben megújították.

Neves személyek Itt született 1918. január 28-án Anton Točík szlovák régész, a nyitrai Régészeti Intézet első igazgatója. Itt született 1976-ban Zdeno Štrba szlovák válogatott labdarúgó. Itt szolgált Ján Haranta (1909–1983) szlovák költő és műfordító. A szlovák katolikus modernizmus képviselője.

Jegyzetek

Külső hivatkozások A Kiszucai régió honlapja Alapinformációk Karásznó Szlovákia térképén Az általános iskola honlapja E-obce.sk

Karaszno Kategória:Trencsén vármegye települései