Az STS–8 az amerikai űrrepülőgép program 8., a Challenger űrrepülőgép 3. repülése.
Küldetés A hatnapos repülés célja a szállított műholdak pályára állítása volt. Bluford volt az első afroamerikai asztronauta a világűrben. A második alkalom, hogy egyszerre öt űrhajós dolgozott a fedélzeten.
Az űrrepülőgép-program történetében először fordult elő, hogy éjszakai indítás/leszállás történt. Az Apollo–17 esetében volt az első éjszakai start. Elsötétített körülmények között gyakorolták az indítást, de a rakétahajtóművek fényei szinte nappali világosságot produkáltak.
Jellemzői Első nap 1983. augusztus 30-án a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC39–A jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Az orbitális pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 306 kilométer, az apogeuma 313 kilométer volt. Felszálló tömeg indításkor kilogramm, műveleti tömege a pályán kilogramm, leszálló tömeg kilogramm. Szállított hasznos teher felszálláskor/leszállásnál kilogramm.
Először alkalmazták az új, nagy teljesítményű szilárd hajtóművet. A rakétamotor 7 százalékkal nagyobb tolóerő teljesítményt biztosított. Az új rakétatestek fejlesztésével 1800 kilogramm súlycsökkenést értek el. A start végrehajtásánál tapasztalták, hogy az egyik szilárd hajtóanyagú segédrakéta illesztő gyűrűjénél szivárgás történt (a katasztrófa elmaradt)! A repülési mutatók elemzése következtében a STS–9 egy hónapos csúszással indulhatott. Jelentősen sérült a hővédő burkolat, az űrrepülő ablakait ki kellett cseréni az elemi részek okozta sérülések miatt. A termikus védelmi rendszer sem működött kielégítő szinten.
Második nap Insat–1B A beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátor kart 50 méter kinyúlást biztosítva (műholdak indítás/elfogása, külső munkák [kutatás, szerelések], hővédőpajzs külső ellenőrzése), a raktérből kiemelte, augusztus 31-én pályába állította az indiai Insat–1B műholdat. Az űrrepülőgép eltávolodását követően (13-16 kilométer) saját hajtóművének beindításával geostacionárius pályára ( kilométer) állt.
Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) működteti a második többfeladatú (távközlési, televíziós műsorszolgáltatás, a meteorológiai, kutatási és mentési szolgáltatások) műholdat. Az első, az Insat–1A volt, de a pályaelemek helyreállítását biztosító hajtógáz elfogyása miatt idő előtt befejezte szolgálatát. Működési idejét 7 évre tervezték (1993. január 1-ig szolgált), súlya 1152 kilogramm. 1990. július 17-én az Insat–1D több programját átvette, az Insat–2B felbocsátásával szerepe megszűnt.
Harmadik/negyedik nap Tesztsorozat keretében ellenőrizték a korábban pályába állított adattovábbító műhold, a TDRSS–1 működőképességét, hogy a következő küldetési programot (STS–9) megfelelően támogassa. A teszt során elveszítették a kapcsolatot.
Több TDRSS program csúszása miatt egy 3855 kilogramm súlyú, 6 méter hosszú alumínium test mozgatásával tesztelték a Canadarm használhatóságát.
Ötödik nap Folytatódott a Canadarm program. Megállapítást nyert, hogy a technikai eszköz 5 centiméteres pontossággal képes nagy súlyokat mozgatni. Az Apollo–17 fedélzetén tartott sajtótájékoztató után az elsőt végezték az űrrepülőgépről. A TDRSS–1 adatátviteli műholddal sikerült helyreállítani a kapcsolatot, több pozícióból (űrrepülőgép navigálása során) sikeresen együttműködtek (űrrepülőgép- árjátszó-földi rendszerek). Több manővert (89) hajtottak végre, tesztelve az űrrepülő technikai és elektronikus rendszereinek, a TDRSS–1 összhangját.
Hasznos teher A meghatározott kutatási, kísérleti folyamatokat a repülés ideje alatt program szerint végezték. A legénység sikeresen befejezte az 54 megtervezett vizsgálati feladatot. A meghatározott kutatási, kísérleti program keretében tesztelték az új környezetvédelmi hardvert. # Anyag előállítást, biológiai vizsgálatokat (hatástényezők az emberi szervezetre) végeztek. Development Flight Instrumentation (DFI) – az űrsikló rendszereinek folyamatos ellenőrzésére (felszállás, orbitális mozgás, leszállás), Induced Environment Contamination Monitor (IECM) – az STS–3 feladatához hasonlóan környezetszennyezés mérése, fényképezése, a kozmikus sugárzás hatása az elektromos berendezésekre, ultraibolya abszorpciós mérések, a japán Asahi Shimbun napilap – vízgőz/hókristály kísérletei. Az STS–6 esetén végzett kísérlet során a víz megfagyott a tartályban. Folytatódott a kereskedelmi kísérletet, az Elektroforézis (CFES) vizsgálat, az amerikai posta (USPS) bélyegeket küldött a világűrbe. Visszatérés után értékesítették, a nyereséget megosztotta a NASA és az USPS. állatkísérletek, a Föld fotózása,
Hatodik nap 1982. október 28-án Kaliforniában az Edwards légitámaszponton szállt le. Az első éjszakai leszállás történt. Az űrrepülőgép nem rendelkezik, a leszállást segítő reflektorokkal, ezért a leszálló/gördülő pályát megvilágították. Összesen 6 napot, 1 órát, 8 percet és 43 másodpercet töltött a világűrben. kilométert (mérföld) repült, 97 alkalommal kerülte meg a Földet. Egy különlegesen kialakított Boeing 747 tetején visszatért kiinduló bázisára.
Személyzet (zárójelben a repülések száma az STS–8-cal együtt) Richard Truly (2), parancsnok Daniel Brandenstein (1), pilóta Dale Gardner (1), küldetésfelelős Guion Bluford (1), küldetésfelelős William Thornton (1), küldetésfelelős
Visszatérő személyzet Richard Harrison Truly (2), parancsnok Daniel Brandenstein (1), pilóta Dale Gardner (1), küldetésfelelős Guion Bluford (1), küldetésfelelős William Thornton (1), küldetésfelelős
Források
Kategória:Space Shuttle-repülések Kategória:1983 az űrkutatásban