bélyegkép|jobbra|220px|Egykori otthona Rákoshegyen bélyegkép|jobbra|220px|Sírja az Új köztemetőben (29/1-1-81.) Erdős Renée, születési és 1897-ig használt nevén Ehrenthal Regina (Érseklél, 1878. május 7. – Budapest, Erzsébetváros, 1956. július 7.)Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 1059/1956. folyószáma alatt. író, költő. Álnevei: Réz Bálint, Myriam, René du Bois.
Ő volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni alkotómunkásságából. Legnagyobb sikerét a vatikáni pompát és római miliőt pazarul visszatükröztető Santerra bíboros (1922) című regényével érte el.
Élete Felvidéki, sokgyermekes szegény magyar zsidó családban született Ehrenthal Lipót és Pollák Mina leányaként. Győrben nevelkedett, ahol atyja gazdálkodó volt. Erdős Renée pedagógiai pályára készült és huzamosabb ideig a Pesti Izraelita Hitközség Síp utcai iskolájában tanított. Budapesti iskolaévei után 1894-től 1897-ig színésznőnek tanult a fővárosban, ám tanulmányait hamarosan megszakította.
Tehetségére Eötvös Károly figyelt fél. Első verseivel A Hét költőjeként indult, s a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be. Szenvedélyes lírájával a közfigyelmet csakhamar magára irányította. A kritika várakozásaival ellentétben, nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágyának megéneklésével aratott sikert, s vívta ki a századforduló némely korifeusának haragját. Regényeit ifjú lányok csak titokban olvasták, s a közvélemény nemsokára mint a legerotikusabb magyar írónőt tartotta számon.
Költészete Ady Endrére is hatást gyakorolt, akárcsak Bródy Sándorra, akinek évekig a szeretője volt. A családos – és csapodár – Bródyval való szakítása után egy olaszországi kolostorba vonult vissza, miután katolikus hitre tért. Ezt követően írásaira a misztikus erotikus atmoszféra volt jellemző.
1904-től Az Újság bécsi, később római, majd firenzei tudósítójaként működött. 1905 és 1914 között Rómában élt. Vallásos tárgyú költeményei jelentek meg az első világháború kitörése előtt. 1913-ban feleségül ment Fülep Lajos művészettörténészhez, akitől két gyereke született, 1918-ban elváltak. 1926-ban Rómában házasságot kötött Erdős Artúrral.
1944-ig Rákoshegyen lakott. Életének utolsó esztendeiben Ifjúságunk címmel emlékiratait írta, amelyhez számos fényképet, levelet és más dokumentumot csatolt. A budapesti Erzsébet kórházban hunyt el szívizomelfajulás következtében.
Egykori lakóháza, az Erdős Renée Ház ma kiállítóterem és helytörténeti gyűjteménynek ad otthont.
Művei bélyegkép|jobbra|Versek c. 1902-ben megjelent kötetének borítója Leányálmok; Hunnia Ny., Budapest, 1899 (versek) Versek; Pallas, Budapest, 1902 Az asszony meg a párja; Singer és Wolfner, Budapest, 1904 (Modern magyar könyvtár) Csodálatos mezőkön; Pallas, Budapest, 1905 Új dalok. Kleopátra; Pallas, Budapest, 1906 Norina. Regény, 1-2.; Légrády Testvérek, Budapest, 1909 (Legjobb könyvek) Jöttem hozzátok...; Franklin, Budapest, 1909 (versek) Aranyveder; Stephaneum Ny., Budapest, 1910 (versek) János tanítvány. Evangéliumi színjáték; Eke, Budapest, 1911 Giovanni il Discepolo. Dramma (János tanítvány); olaszra ford. Paolo Emilio Pavolini; Carabba, Lanciano, 1911 Fioretti. Szent Ferenc legendái; ford. Erdős Renée; Élet Ny., Budapest, 1911 Sibyllák könyve; Athenaeum, Budapest, 1918 (versek) Ősök és ivadékok (regény I-IV., 1920–1929) Ősök és ivadékok. 1. r. Az új sarj; Athenaeum, Budapest, 1915 Erdős Renée–Sík Sándor–Harsányi Lajos: Legendák; s.n., Győr, 1916 (Családi könyvtár) Nyírfaerdő. Szanatóriumi jegyzetek; Révai, Budapest, 192? Antinous. Regény; Pantheon, Budapest, 1920 Ősök és ivadékok. 2. r., Az élet királynője; Pallas, Budapest, 1920 Egy perccel alkonyat előtt; Pallas, Budapest, 1921 (versek) Egy szerelmes nyár története. Regény; 2. kiad; Pantheon, Budapest, 1922 Santerra bíboros. Regény; Athenaeum, Budapest, 1922 Római levelek; Pallas, Budapest, 1922 Alkotók; Fővárosi Ny., Budapest, 1922 Ősök és ivadékok. 3. r., Berekesztett utak. Regény; Dick Manó, Budapest, 1923 A nagy sikoly. Regény; Dick, Budapest, 1923 Az assisibeli zsoldos; Dick, Budapest, 1923 Borsóhercegnő. Regény; Singer-Wolfner, Budapest, 1924 Római napló 1925, 1-2.; Dick, Budapest, 1925 Teano Amaryll egyszerű élete. Regény; Dick Manó, Budapest, 1925 Nyírfaerdő. Novellák; Révai, Budapest, 1925 után (Erdős Renée összegyűjtött művei) A herczeg. Regény; Dick, Budapest, 1925 Egy szerelmes nyár története. Regény; az Antinous 3. kiad.; Dick, Budapest, 1926 (Erdős Renée munkái) Báró Herzfeld Clarissz. Regény; Athenaeum, Budapest, 1926 Lavinia Tarsin házassága. Regény, 1-2.; Révai, Budapest, 1927 Pándy György ifjúsága. Regény; Révai, Budapest, 1928 Az indiai vendég; Révai, Budapest, 1929 A meztelen táncos. Regény; Dick, Budapest, 193? Brüsszeli csipke. Regény, 1-2.; Révai, Budapest, 1930 Ősök és ivadékok. 4. r., Ave Roma, 1-2.; Révai, Budapest, 1931 (Erdős Renée összegyűjtött művei) Versek; Révai, Budapest, 1931 Ezüst bölcső. Regény; Révai, Budapest, 1931 Emlékeim; Révai, Budapest, 1931 Örök papok. Regény, 1-2. köt.; Révai, Budapest, 1932 A csöndes kikötő. Regény; Révai, Budapest, 1933 Hajnali hegedűszó. Regény; Athenaeum, Budapest, 1933 Szentgyörgyvára. Regény; Révai, Budapest, 1934 Réz Bálint: Abiság. Regény; Palladis, Budapest, 1935 (Koszorús regények) Az asszony, aki ölt. Regény; Révai, Budapest, 1936 Réz Bálint: Sába királynője. Regény; Palladis, Budapest, 1936 (Századik pengős regény) Árgirus; Athenaeum, Budapest, 1937 Timóthy-ház. Regény; Révai, Budapest, 1938 Szemünk fénye. Regény; Nova, Budapest, 1939 Édes Rosamunda; Központi Könyvkiadó, Budapest, 1941 Réz Bálint: Lysias. Regény; Palladis, Budapest, 1943 A csukott kert. Versek; Müller K., Budapest, 1945 Gránátvirág. Regény; Müller Károly, Budapest, 1945 Antinous. Egy szerelmes nyár története; sajtó alá rend., szerk. Czibere Györgyi; Garabonciás, Budapest, 1990 Erdős Renée összegyűjtött versei; Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010 A nagy sikoly; Szépmíves, Budapest, 2016 Számos írás a Temesvári Hírlap 1927–1930 évfolyamaiban
Jegyzetek
Források
Győri Életrajzi Lexikon
Szolnok Megyei Néplap, 1956. július 11., 4. old.
További információk Erdős Renée az Írónők a hálón 1880-1945 oldalán Sipos Balázs: A felszabadult sikoly (Mozgó Világ cikke Erdős Renée-ről) Illés Endre kritikája Erdős Renée Brüsszeli csipke c. könyvéről (Nyugat 1930/20. szám) Magyar Narancs (XVIII. évf. 45. szám) Elsüllyedt szerzők V.: Erotikus, katolikus (Erdős Renée, 1879–1956) Kádár Judit: „A legerotikusabb magyar írónő": Erdős Renée. Műhely, 1997. 5. szám, 43-47. o. Kádár Judit: A „zseniális poétalány". Erdős Renée szubverzív lírájáról. In: Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág – Zsávolya Zoltán. Budapest, Ráció, 2009, 421-426. o. Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány. Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna; Napvilág, Budapest, 2013 Lázár Zsanett: Egy zseniális poétalány, cultura.hu, 2014. május 7. Menyhért Anna: Egy szabad nő. Erdős Renée regényes élete; General Press, Budapest, 2016 Hoványi Béla: Erdős Renée. Irodalmi tanulmány; Magyar Jövő Ny., Miskolc, 1927 Galantai Gyula: Beszélgetésem Stern Samuval. Találkozásom Erdős Renéevel. Audenciám Léderer Mór többszörös háztulajdonossal; Spatz Ny., Budapest, 1936 (Szókimondó riport könyv)
Erdos Erdos Kategória:Magyar nők Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Nagykesziek Kategória:Rákosmentiek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek