Bócsa község Bács-Kiskun vármegyében, a Kiskőrösi járásban.

Fekvése Bács-Kiskun vármegye középső részén, a megyeszékhely Kecskeméttől mintegy 40 kilométerre dél-délnyugatra, Soltvadkerttől 8 kilométerre északkeletre fekszik 9703 hektárnyi területen, melyből a belterület 160 hektár.

Megközelítése Legfontosabb közúti elérési útvonala a Kecskeméttől Soltvadkertig vezető 54-es főút, amely a település főutcájaként végighalad Bócsa belterületének északi részén. Szankkal és Kiskunmajsával az 5404-es út, Fischerbócsa nevű különálló településrészével pedig a Tázlárig vivő 54 122-es számú önkormányzati út köti össze.

Vasútvonal nem érinti. Legközelebb – mintegy 9 kilométerre – a Budapest–Kelebia-vasútvonal soltvadkerti állomása van a faluhoz.

Története Az levéltárakban fennmaradt első említések 1436-ból származnak; ezek Boycha-szállásként említik a nevét, melyet egy Boycha nevű úrról kapott. Láttuk fentebb, hogy 1347-ben Budán a Cherthan nemzetségbeli kúnok kapitánya Kumcheg biró egy oklevelet állitott ki, melyben emliti fiát Chyrchy-t is; 1371-ből emlittetik Kuncheg nemzetségbeli Fekete László mint kún kapitány; 1436-ban Thertezálláson lakó Cherche Bálint őseitől öröklés útján Therte Boycha, és Kempcegszállásoknak volt kapitánya; 1469-ben ugyanezen Thewrtherzállási Cherthe (? Csercse) Bálint a maga és fija Mátyás nevében a Thewrther, Boycha és Kempecz (helyesen Kempceg) szállásra vonatkozó 1436-ik évi kir. oklevél megerősitését kéri; 1475-ben Cherchy Bálint Thertelszállásról, ki a Halas székhez tartozó Thertel-, Kengcheg-, és Boycha szállási kúnok kapitánya volt, e szállások benépesithetése végett engedélyért folyamodik Mátyás királyhoz, végre 1509-ben találjuk Cherchy Mátyást, ki atyjával Bálinttal 1469-ben együtt emlittetik, mint Boychaszállási kapitány.Idézi: Gyárfás István: A jász-kúnok története I-IV. (1870-1885)

A puszta betelepítésére Mátyás király adott ki oklevelet 1475. június 23-án. Ez lehet a község lakott területté válásának első dátuma. A törökök az 1500-as évek derekán vették birtokukba, s pusztították el a környéken a szétszórt településeket. Bócsa is erre a sorsra jutott: lakatlanná vált.

A településről 1643-tól maradtak fenn újra levéltári adatok, de mai arculatának kialakulása csak az 1800-as évek elején kezdődött. 1872-ben Tázlár, Harka, Kötöny, Nagybócsa-puszták községgé alakultak, majd 1906-ban Bócsa Kisbócsával együtt kivált Tázlárból. 1906. december 11-én a belügyminiszter aláírta a település önállóvá válásának rendeletét.

Az egyház- és oktatásszervezés egy időben kezdődött, feltehetően az 1800-as évek végén. Az oktatást főleg a katolikus egyház szervezte. 1890-ben az egyik tanya alakult át iskolává és római katolikus templommá, s később itt működött az első posta is. 1905-ben Fischer-Bócsán, 1910-ben pedig Zöldhalomban épült iskola, benne oltár. A katolikus iskolákba református és evangélikus diákok is járhattak. Az első önálló lelkész 1922-től Dudás István volt, aki egy Fischer-Bócsa mellett felépült parókián lakott. Az ezerkilencszázhúszas években országosan beinduló iskolaépítés idején Bócsán is növekedett az iskolák száma. 1924-től 1932-ig 4 iskola is épült a településen. Ebben az időszakban épültek fel a község mai templomai is, 1940-ben Kisbócsán, 1948-ban Fischer-Bócsán és 1952-ben Nagybócsán.

Az 1940-es évek elején árvíz pusztította a vidéket, nagyon sok tanya összedőlt. Az állam az ún. ONCSA-program keretében Nagybócsa peremén egy 40 házas utcából álló falut építtetett. Ez képezi a mai község magját. Az addig központ nélküli tanyás településen megkezdődött a faluközpont kialakítása.

1948-ban az ún. Font-major területén Termelő Szövetkezet alakult. 1954-ben az ONCSA-falu melletti iskola is felépült két tanteremmel, s a későbbiekben fokozatosan bővült. A tantermek számának növekedésével együtt felépült a tornaterem, s kialakításra került a hétközi otthon is. (A 80-as években körzetesítették a tanyasi iskolákat, s a központtól távol lakó diákok a hétközi otthonban kaptak elhelyezést.)

Az 1960-as években a község mezőgazdasággal foglalkozó lakosságát termelőszövetkezetbe kényszerítették. Mindenki gazdálkodhatott ugyan a saját területén, de hozzá kellett járulnia a szövetkezet fenntartásához is.

Az 1990-es évek elején a közös gazdaságok felbomlottak, ami átmeneti munkanélküliséget okozott, de ezt sikerült rövid időn belül szinte teljesen felszámolni: a termelőszövetkezet melléküzemágaiból új üzemek alakultak, a parasztemberek szőlőültetvényeket telepítettek, s megkezdődött a nagyüzemi állattartás is.

Az elmúlt évtized alatt az önkormányzat – élve a különböző pályázati lehetőségekkel – megteremtette a település alapvető infrastruktúráját: közvilágítás, szilárd burkolatú úthálózat, vezetékes gázhálózat és kábeltévé hálózat. A vezetékes ivóvíz-hálózat szintén kiépített a település belterületén, a térségben elsők között került a vízműnél uniós elvárásoknak megfelelő vas- és arzénmentesítő berendezés beépítésre. A hátralévő és megoldandó infrastrukturális hiányosság a település szennyvízhálózatának kiépítése.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Eifert Ferenc (független) 1994–1998: Eifert Ferenc (független) 1998–2002: Eifert Ferenc (független) 2002–2006: Eifert Ferenc (független) 2006–2010: Gál László (független) 2010–2014: Szőke-Tóth Mihály (Fidesz–KDNP) 2014–2019: Szőke-Tóth Mihály (Fidesz–KDNP) 2019–2024: Szőke-Tóth Mihály (Fidesz–KDNP-Nemzeti Fórum Egyesület) 2024– : Szőke-Tóth Mihály (Fidesz–KDNP-Nemzeti Fórum Egyesület)

Nevezetességei Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szentelt templom (Bócsa) Szent Imre tiszteletére szentelt templom (Fischerbócsa) Szent Kereszt tiszteletére szentelt templom (Kisbócsa) Kisboldogasszony tiszteletére szentelt kápolna (Zöldhalom) Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök apjának családja innen származik. Bócsai Boróka Citerazenekar Egyesület Bócsai Citerazenekar Nefelejcs Népdalkör Li-2 (HA-LIP) repülőgép a település határában kiállítva

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,8%-a magyarnak, 0,5% cigánynak, 1,1% németnek, 0,7% románnak mondta magát (13,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56,2%, református 9,3%, evangélikus 7,6%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 5,2% (20,1% nem nyilatkozott).Bócsa Helységnévtár

2022-ben a lakosság 85,5%-a vallotta magát magyarnak, 1,3% németnek, 0,6% románnak, 0,3% cigánynak, 0,1% szlováknak, 1,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 33,2% volt római katolikus, 8,1% református, 7,1% evangélikus, 0,6% görögkatolikus, 0,1% ortodox, 0,9% egyéb keresztény, 1,3% egyéb katolikus, 4,5% felekezeten kívüli (44% nem válaszolt).Bócsa Helységnévtár

Itt születtek Bogár Imre (Bócsa, 1842 - Pest, 1862) az ország talán leghíresebb lovas betyárja volt. Zákány Antal (Bócsa, 1918. szeptember 8. – Szabadka, 1987. febr. 28.): jugoszláviai magyar költő. Testvértelepülése Torockó, Románia

Jegyzetek

További információk http://www.bocsa.hu/

Kategória:Bács-Kiskun megye települései Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései