Bölcske község Tolna vármegyében, a Paksi járásban.
Fekvése A Dél-Mezőföld Kalocsai-Sárközzel határos peremétől keletre, a Duna jobb partján, Tolna vármegye északkeleti részén fekszik, Dunaföldvártól 8 kilométerre délkeletre, Pakstól 18 kilométerre északkeletre. Közigazgatási területét a Duna, Dunaföldvár, Németkér, Paks-Dunakömlőd és Madocsa fogja közre. Egyházi igazgatás szempontjából a Pécsi egyházmegyéhez, illetve a Dunamelléki Református Egyházkerülethez tartozik.
Bár a Dunántúlon van, földrajzi szempontból talajszerkezete és tájának jellege miatt az Alföldhöz tartozó Mezőföldhöz lehet sorolni. Az itt élők körülményeit, létfeltételeit a mai napig nagy mértékben meghatározza a község keleti határában folyó Duna. Földrajzi sajátosságai közül említésre méltó az alföldi jellegű tájból kiemelkedő, a falu lakói által „hegynek” nevezett dombvonulat, amelyen a középkorban még több apró falucska is volt. Ma a legtöbb rajta lévő kert a szomszédos Madocsa község lakosaié.
A falu keleti határán meredek löszfal emelkedik a Duna szintje fölé. A folyószabályozások hatásaként a Duna keletebbre helyeződött és az akkori számtalan kis szigetet, holtágat egyre inkább birtokba veszi az áthatolhatatlan ártéri erdőket alkotó természet.
A Paksi Atomerőmű hűtővíz-ellátásának biztosítására 1985-ben épült Bölcske-Paks árvízvédelmi töltés a régi Duna-partot teljesen átalakította.
A falu nyugati határában található szűk löszvölgyek különleges növénye a tátorján, amely Magyarországon csupán néhány helyen honos.
Megközelítése Közigazgatási területét érinti az M6-os autópálya és a 6-os főút is; ezek legfontosabb közúti megközelítési útvonalai. Központján azonban csak a Dunaföldvár-Dunakömlőd közti 5111-es út halad végig.
A központból az 51 362-es számú mellékút vezet a ma már nem működő Bölcske vasúti megállóhelyre. (A falutól 3 kilométerre lévő megállóhely a megszűnt személyforgalmú szakaszán volt. Az 1896-ban épült, egykor díszes állomásépület romjait lebontották.)
Története Bölcske a bronzkor óta lakott település. Számos bronzkori kultúra megtelepedése kimutatható a leletekből.
Az ókorban Pannónia tartomány keleti határának védvonalában (limes) feküdt. Az akkor még keletebbre folyó Duna partján és túlpartján egy-egy kikötőerőd állt.
A honfoglalást megelőzően szkíták, avarok lakták a vidéket, akiknek nyomai máig fellelhetők.
A középkorban mezővárosi rangú település (oppidum) a körülötte fekvő puszták (Leányvár, Hüllő, Szentandrás, Kormó, Hada, Gyűrűs, Szőlős, Örs, Várréve) központja volt.
A török seregek elé vonuló II. Lajos magyar király a Bölcskétől nyugatra húzódó, egykor római úton haladt dunaföldvári és kétnapos paksi időzés után Mohácsra -, majd a győztes Szulejmán szultán 1526. szeptember 5-12 között ugyanezen az úton már Budára. A szultán később (1529, 1532, 1541, 1543) újabb hadjáratokat vezetett, minden esetben útba ejtve Bölcskét.
A törököt kiűző felszabadító seregek 1686. szeptember 15-16-án Bölcske és Madocsa között táboroztak. Ekkor készítette L. N. Hallard Bölcske (Potzca) és a szomszédos Madocsa eddig ismert első rajzos ábrázolását.
Említése forrásmunkákban
Vályi András: Magyarország leírása (1796)
BÖLCSKE. Magyar falu Tolna Vármegyében, földes Ura Gróf Battyáni Uraság, lakosai katolikusok, fekszik a’ Dunához közel, Földvártól egy mértföldnyire. Határja jó termékenységű.
Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára (1851)
Bölcske, magyar falu, Tolna vármegyében, a Duna jobb partján, ut. p. D. Földvártól délre 1 mfdnyire, 3652 r. kath. és ref. lakossal, kath. és ref. anyatemplommal. 1846-ban számláltatott 118 r. kath. fiu, 73 leány, 170 ref. fiu és 111 leány elemi tanuló. Határa sárga és fekete homokos, s közép termékenységü. Szőlőskerteket mivel. A paksi birtokhoz tartozván, számos közbirtokosok birják.
Révai Nagy Lexikona (III. kötet) (1910)
Bölcske, nagyk. Tolna vm. dunaföldvári j.-ban (1910) 4584 magyar lak., vasúti állomás, posta- és táviróhivatal.
Bölcskei születésű vagy kötődésű személyek
A faluhoz tartozó Szentandráspusztán volt gazdatiszt Molnár Gábor, aki később 1929 és 1932 között Dél-Amerikában vadászexpedíciókban vett részt. Makk és jaguár (Bp. 1972) című könyvének egy hosszú fejezetében számol be a Bölcskén eltöltött évéről - számos bölcskei, madocsai és dunaszentgyörgyi vonatkozással. Ma Bölcskén egy utca viseli Molnár Gábor nevét. Bölcskén született 1922. október 19-én Kiss József László tanár, ifjúsági regényíró. 1989. február 21-i halála után a bölcskei gyermekkoráról írott kézirata elkallódott. A falu szülötte Kegyes József (1834-1914) autodidakta festőművész, aki az 1860-70-es években vándorfestőként országszerte számos portrét, oltárképet és zsánerképet festett. Egy, a Műcsarnokban 1885-ben rendezett festészeti kiállítás után az egyik bemutatott művét Gárdonyi Géza is megörökítette a Hosszúhajú veszedelem című művében. A Gárdonyi-regényben említett festmény a Pipára gyújtó magyar pór egy félhomályban pipára gyújtó parasztember portréját ábrázolja, akinek a gyufa felvillanó fénye világítja meg az arcát. A regénybeli történet folytatása, hogy a képet feltehetőleg Ferenc József vásárolta meg. Egy festménye a Magyar Nemzeti Galériában, önarcképe pedig a Magyar Történelmi Képcsarnokban látható. A helyi általános iskola az ő nevét viseli. Itt született 1843-ban Tahy István császári és királyi kamarás, megyebizottsági tag, Pest vármegye tiszteleti főjegyzője, kinevezett főispánja, aki a hivatali eskü letétele nélkül lemondott e tisztéről.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kiss József (független) 1994–1998: Kiss József (független) 1998–2002: Kiss József (független) 2002–2006: Kiss József (független) 2006–2010: Kiss József (független) 2010–2014: Kiss József (független) 2014–2017: Baranya István (független) 2017–2019: Baranya István (független) 2019–2024: Baranya István (független) 2024– : Baranya István (független)
A településen 2017. augusztus 6-án időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak, az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt. A választáson a hivatalban lévő polgármester is elindult, és meg is erősítette pozícióját.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,7%-a magyarnak, 1,3% cigánynak, 1,1% németnek, 0,2% ukránnak mondta magát (15,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,1%, református 23,3%, evangélikus 1%, görögkatolikus 0,2%, izraelita 0,1%, felekezeten kívüli 7,1% (23,9% nem nyilatkozott).Bölcske Helységnévtár
2022-ben a lakosság 91,4%-a vallotta magát magyarnak, 1,1% németnek, 0,9% cigánynak, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% horvátnak, örménynek és bolgárnak, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29,5% volt római katolikus, 19,4% református, 1% evangélikus, 0,2% görögkatolikus, 0,3% egyéb keresztény, 1,7% egyéb katolikus, 8,6% felekezeten kívüli (39,2% nem válaszolt).Bölcske Helységnévtár
Nevezetességei A Szentháromság tiszteletére szentelt római katolikus temploma az egykori madocsai apátság köveiből épült 1796-ban barokk stílusban. Református templom (1844, klasszicista) Hanzély-kastély (1915, szecessziós). A Hanzély János által épített kastély, ma szociális otthonként működik. Hanzély-kripta. Az evangélikus vallású Hanzély család nem temetkezett sem a katolikus, sem a református temetőbe, hanem saját erdejükben építettek e célra egy kápolnát. 1945-ben az átvonuló Vörös Hadsereg katonái kifosztották a sírokat. Szakách-kastély (a hidaskürti és gányi Nagy család hajdani kastélya a család kihalásával a Pécsi Egyházmegyére szállt. Ezt követően egy oldalági rokon rassói Rassovszky Stefánia és férje, varsányi Szakách Ernő, egy bölcskei születésű, de Budapesten praktizáló ügyvéd haszonélvezetébe került a negyvenes évek végéig, az államosításig. Ma Szent András-kastély néven kulturális rendezvényeknek ad helyet. Pincefalu - több mint 400 présház van a falu területén: többségük a Béke téri pincesoron, a többi a Csorda úton. Helytörténeti és régészeti magángyűjtemény. A település egymást követő bronzkori kultúráit és római kori emlékeit mutatja be. Római kori kőtár. Az első régészeti lelet, egy római kori bélyeges tégla, 1973-ban került elő a folyómederből. Az 1986-os alacsony dunai vízállás idején lehetővé vált az egykori kikötőerőd maradványainak feltárása és kőlelet-anyagának felszínre emelése. A leletek a helyi Kőtárban és Szekszárdon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban tekinthetők meg.
Sportélete A Bölcskei Sport Egyesület (Bölcske SE) egy 1913-ban alapított labdarúgóklub. 2009–2010-ben megnyerte a Tolna megyei I. osztályt. A Bölcskei Sport Egyesület oldala a magyarfutball.hu-n Neves játékosa Buzás Attila.
Képgaléria
Jegyzetek
Források Bölcskei tanulmányok 1-2. (Bölcske, 1994.) Régészeti, történeti, természettudományi és néprajzi kutatások, tanulmányok a falu életéből Havassy Péter- Pongrácz Gábor: Kegyes József bölcskei festő élete (2015)
További információk
Bölcske képei és története
Kategória:Tolna megye települései Kategória:Tolna vármegye települései