Homokmégy község Bács-Kiskun vármegye Kalocsai járásában.
Nevének eredete A földrajzi nevek etimológiája szerint a név utótagja, a mégy a Kecskemét helynévhez hasonlóan száraz meder, időnként kiszáradó ér jelentésű lehetett. (Hasonlóképpen a Nemesmedves névhez is.)
Fekvése Homokmégy az Alföldön fekszik; területe tehát jobbára síkság. Kalocsa vonzáskörzetében helyezkedik el, a város központjától mintegy 8 kilométerre kelet-délkeleti irányban.
A szomszédos települések: észak felől Szakmár, északkelet felől Öregcsertő, kelet felől Kecel, délkelet felől Császártöltés, dél felől Hajós, délnyugat felől Miske és Drágszél, északnyugat felől pedig Kalocsa.
Megközelítése A hat kisebb-nagyobb különálló részből álló település ma csak közúton érhető el. Központján, annak főutcájaként a falut Császártöltéssel összekötő 5313-as út húzódik végig, erről letérve érhető el, az 53 116-os számú mellékúton a légvonalban 4 kilométerre keletre fekvő Alsómégy és az 53 117-es úton a központtól hasonló távolságra délre található Hillye. Halom és Kiskecskemégy községrészek az 5311-es út mentén találhatók, Mácsaszállás külterületi községrészbe pedig az 5301-es útról letérve lehet eljutni.
Az ország távolabbi részei felől az 5301-es út a legfontosabb közúti megközelítési útvonala, ezen érhető el Kalocsa és Kecskemét-Kiskőrös felől is.
Régebben áthaladt a területén a MÁV 153-as számú a is, melynek egy megállója volt a község határai között, de az a Szakmár megállóhely nevet viselte (fizikailag az 5311-es út vasúti keresztezése mellett helyezkedett el). 2007 márciusa óta azonban már nincs forgalom ezen a vonalon.
Története A falunak az írásos források és a régészeti terepbejárások tanúsága szerint Árpád-kori előzményei is voltak. Első írásos említése egy 1198-as oklevélben történt, melyben a kalocsai érsek többek között sármégyi tizedét átadta a káptalannak. Következő említése az 1548-as és 1560-as török defterekben történik, amelyekben templomos helyként, illetve olyan helyként említik, melynek plébánosa van. A 17. században a Miskey és gróf Cseszneky család birtoka volt. A későbbiekben Kalocsa város külső határához tartozott, s a kalocsai alsószállások önállósodásával 1897. április 30-án a község kivált a városból és önálló község lett.
1914. május 7-én Öregcsertő puszta, Halmiszállás legelő, Öregcsertői szállás legelő, Mácsai szállás, Csornai legelő kivált, és Csertőszállás néven községgé alakult – 1915. október 21-én a község neve Öregcsertőre változott.
1921. július 22-én Drágszélszállás kt. Drágszélszállás néven kivált – az új község végleges neve 1928. június 5-től Drágszél.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Matos Attila (független) 1994–1998: Matos Attila (független) 1998–2002: Matos Attila (független) 2002–2006: Matos Attila (független) 2006–2010: Matos Attila (független) 2010–2014: Tapolcsányiné Varga Krisztina (független) 2014–2019: Tapolcsányiné Varga Krisztina (független) 2019–2024: Tapolcsányiné Varga Krisztina (független) 2024– : Tapolcsányiné Varga Krisztina (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 75%-a magyarnak, 0,8% cigánynak, 0,5% németnek mondta magát (25% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 59,3%, református 4,4%, evangélikus 0,4%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 5,3% (29,6% nem nyilatkozott).Homokmégy Helységnévtár
2022-ben a lakosság 90,9%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% németnek, 0,4% cigánynak, 0,3% ruszinnak, 0,1% horvátnak, 0,1% bolgárnak, 1,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,5% volt római katolikus, 4,5% református, 0,4% evangélikus, 0,7% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 8,5% felekezeten kívüli (40,5% nem válaszolt).Homokmégy Helységnévtár
Nevezetességei balra|bélyegkép|A homokmégy-halmi rovásírásos felirat a 900-as évekből Honfoglalás kori fejedelmi központ maradványai, az egyik legkorábbi rovásírásos lelettel A középkori Sármégy falu templomának és temetőjének romjai Limoges-i kereszthez tartozó aranyozott bronz korpusz a 13. századból Halomi-högy (106 m) Őrjeg (Sár, Turján, Vörös mocsár)
Híres emberek Homokmégyen születtek 1944. augusztus 3-án Geiger György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas trombitaművész, a Nemzet Művésze 1951. március 30-án Romsics Ignác történész Regős Róbert zongoraművész Romsics Lászlóné Szarka Vera, a népművészet mestere 1963. december 3-án Romsics Imre etnográfus múzeumigazgató, 1994. január 1. óta a Viski Károly Múzeum igazgatója 1944. július 8-án Szabó Károly, a Tűzoltó Múzeum volt igazgatója, Baranya ill. Pest megye tűzoltóparancsnoka, 2003 óta nyugdíjban
Homokmégyen munkálkodtak Nagy István (1873–1937) festőművész
Gasztronómia birkapörkölt grillázstorta paprikás kalács sós-túrós rétes
Események Falunap – július utolsó hétvégéjén (2011-ig június első hétvégéjén)
Testvértelepülések (Erdély) – Székelyvarság
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Bács-Kiskun megye települései Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései