Kósa-Kiss Attila, álnevén Szalontai Árpád (Nagyszalonta, 1954. július 5. –) romániai magyar meteorológus és amatőrcsillagász.

Életútja

Középiskolai tanulmányait szülővárosában az Arany János Elméleti Líceumban végezte (1973), Aradon a Hidro-Meteorológiai Technikum vízminőségvédelmi szakán szerzett diplomát (1975). A nagyszalontai Község- és Lakásgazdálkodási Vállalat technikusa, amatőrcsillagász és meteorológus. Az időjárástan tárgyköréből vett ismeretterjesztő cikkeit a Fáklya, Előre, Ifjúmunkás, Brassói Lapok, A Hét közölte. Csillagászati írásai jelentek meg csehszlovákiai, szovjet, osztrák, francia, nyugatnémet és magyarországi szaklapokban. 1983-tól az EQLP (Earth Quake Light Project – Földrengés keltette fényjelenségek megfigyelése) munkatársa. A Halley-üstökössel kapcsolatos észleléseiről összeállított dokumentációjával a Los Angelesben 1986 nyarán rendezett IHW (International Halley Watch) kiállításon szerepelt.

A budapesti Csillagászok Baráti Köre 1988-as találkozóján Szentmártoni Béla Emlékéremmel tüntették ki, 2014-ben pedig Kulin György-díjban részesült. 2015-ben megkapta a Magyar Meteorológiai Társaság Az Év MET-ÉSZ észlelője kitüntetését.Légkör, 2015. 1. szám

Nevét viseli a 673014 Kosakissattila kisbolygó.

Jegyzetek

Források

További információk Nagy L. Róbert: A csillagok figyelője. Fáklya, 1980. július 15. Fábián Tibor: Kósa-Kiss Attila: „Sok mindent tudunk már, mégis nagyon keveset”, Harangszó (KREK, Nagyvárad), 2024. május. 8-9. oldal. Online hozzáférés

Kategória:Magyar meteorológusok Kategória:Magyar csillagászok Kategória:Romániai magyar szakírók Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el