A Marry the Night Lady Gaga amerikai énekesnő dala a Born This Way (2011) című második stúdióalbumáról. A dal promóciós célokból hat nappal a Born This Way megjelenése előtt, a Farmville internetes játékban jelent meg. Az album ötödik és eredetileg utolsó kislemezeként jelent meg 2011. november 11-én az Interscope Records gondozásában (később az Interscope kiadta a Bloody Mary-t 2022-ben). A dalszerzést és a produceri munkákat Gaga és Fernando Garibay végezték, míg a dal felvételeit az énekesnő The Monster Ball című koncertsorozatának turnébuszában Garibay közreműködésével készítették. Egy 2011-es interjúban Gaga elmondta, hogy a dalt korábbi Dance in the Dark című kislemezének energiája, és szülővárosa, New York City iránti szeretete inspirálta.
A Marry the Night egy elektro rock és house stílusok által inspirált dance-pop és szintipop dal. A számban elektronikus templomi csengők, elektronikus orgona hangzás, techno ütemek és funk-rock inspirálta breakdown szerepelnek. A dalszöveg Gaga szülővárosa, illetve az éjszakai élet és bulizás iránti szeretete előtt tiszteleg. Pozitív visszajelzéseket kapott a zenei kritikusoktól, akik dicsérték grandiózus és euforikus dance hangzásáért. Ezen kívül Giorgio Moroder olasz diszkó zenei producer és Bruce Springsteen amerikai rockzenész hatását vélték felfedezni a dalban. A Born This Way megjelenését követően több ország kislemezlistájára is felkerült digitális eladásainak köszönhetően.
A dalhoz készült videóklipet Gaga rendezte, és New York City-ben forgatták. Élete azon szakaszát mutatja be, mikor az énekesnő szerződést kötött az Interscope Records lemezkiadóval, miután a Def Jam felbontotta vele a megállapodásukat. A klip fő helyszínei egy klinika, egy táncstúdió, saját New York-i lakása és egy parkolóházban lévő autó teteje. A videóban Calvin Klein Collection, Yves Saint Laurent és Stéphane Rolland ruhadarabokat visel. Megjelenése előtt több képet, és egy előzetest is bemutattak a klipből. Pozitív kritikákat kapott, kreatívnak és ambiciózusnak ítélték, továbbá dicsérték elbeszélő stílusáért. Gaga előadta a Marry The Nightot többek között a 2011-es MTV Europe Music Awardson, a brit The X Factorban, illetve a 2012–2013-as Born This Way Ball elnevezésű turnéjának záródalaként. Hálaadás-napi műsorában, az A Very Gaga Thanksgivingben egy akusztikus változatot is készített a dalhoz.
Dalszerzés és felvételek A Marry the Nightot Lady Gaga és Fernando Garibay szerezte a The Monster Ball című világ körüli turné során, és a dal produceri munkáját is ők végezték. A Marry the Nightot először 2011. február 14-én említette meg Gaga Ryan Seacrest rádióműsorában, ahol a Born This Way albumáról az egyik kedvencének nevezte. Ez a dal volt Gaga és Garibay második közös munkája a 2009-es The Fame Monster albumon található Dance in the Dark után. Mielőtt megkezdték a munkát a Marry the Nighton, Gaga meghallgatta a Dance in the Darkot, és eltökélte, hogy túl akarja szárnyalni ennek a dalnak az energiáját az új Garibay-jel közös kollaborációjában. „Emlékszem, ahogy a színfalak mögött állva hallgatom, ahogy kezdetét veszi a koncert. Aztán kilépek, és hallom, ahogy a Dance in the Dark megnyitja az egész koncertet és túl akartam szárnyalni ezt az érzést. Túl akartam szárnyalni ezt a pillanatot, amely megnyitja a show-t. Én egyszerűen ilyen vagyok.” – mondta az énekesnő.
Ugyanakkor olyan számot akart alkotni, ami nem hasonlít egyik korábbi munkájára sem, és Gaga azt is tisztázta, hogy nem azt akarta elérni, hogy a rajongói szeressék a dalt. Egy olyan dalt akart szerezni, amely meghatározza, hogyan viszonyult a Born This Way-hez és az életéhez. Egy NME-vel készített interjúban Gaga elmagyarázta, hogy a dal fő inspirációja Whitney Houston énekesnő volt. „A dal arról szól, hogy visszamegyek New Yorkba. Arról a bátorságról írtam, amit össze kellett szednem ahhoz, hogy azt mondjam 'Utálom Hollywood-ot, egyszerűen Brooklynban akarok élni, és zenét csinálni.'” – tette hozzá.
Miközben Gaga a The Monster Ball Tourral koncertezett, Garibay elkezdett dolgozni a dal zenéjén. Miután vége volt a koncertnek, Gaga visszament a turnébuszban lévő stúdióba, és megkérdezte a férfit, hogy haladt. Garibay ekkor elmondta, hogy kigondolt egy más stílusú zenét a dalhoz, és lejátszotta a templomi csengők inspirálta zenét Gagának. Miután először meghallgatta, az énekesnő elmondása szerint sírva fakadt a zene „nagysága” miatt, és elkezdte megírni a Marry the Night dalszövegét. A Marry the Nightot eredetileg 2010-ben az énekesnő stúdióként funkcionáló buszában vették fel, később a hangkeverést a kaliforniai Burbankben található The Mix Roomban Paul Pavao asszisztálása mellett Dave Russell végezte. Gaga a dalt egy „masszív, benzinkutas, diszkó felvételként” jellemezte, és azonnal megkezdte a dal felvételét, miután elkészült a szövege. Garibay szerint Gaga néhány percre elmélyedt, majd megkérte, hogy adjon át neki egy mikrofont, és egy órán belül el is készültek.
Kompozíció A Marry the Night egy elektro rock és house inspirálta dance-pop és szintipop dal. A szám elektronikus templomi csengőkkel kezdődik, és Gaga lágyan azt énekli, hogy „I’m gonna marry the night/ I won’t give up on my life/ I’m a warrior queen/ Live passionately tonight” („Az éjszaka lesz az én hitvesem/ Nem fogom feladni az életemet/ Egy harcos királynő vagyok/ Ma éjjel szenvedélyesen élek”). Nem sokkal ezután dance ritmusra vált a dal, amit techno ütemek, tapsok és funk zenei elemek kísérnek. Ezt követi a refrén, ahol a „Ma-ma-ma-marry/ Ma-ma-ma-marry/ Ma-ma-ma-marry the night” szöveget dadogja. Tim Jonze a The Guardiantől a refrént Dr Alban It′s My Life című Eurodance dalához hasonlította, míg Nicola Jame-nek az MTV-től Jennifer Lopez 1999-es Waiting for Tonight című kislemezét juttatta eszébe. Peter Robinson az NME blogjában a hivatalos megjelenés előtt készített kritikájában azt írta, hogy Gaga a dalban egy „Whitney Houstonhoz hasonlatos pop eufóriát” mutat be, amely az énekesnő zenei karrierjének csúcspontjából ismert elsősorban.
A refrént egy funk-rock inspirálta úgynevezett breakdown rész követi, ahol Gaga a következőket énekli: „Nothing’s too cool/ To take me from you/ New York is not just a tan that you’ll never lose.” („Semmi sem lehet annyira jó/ Hogy elvegyen tőled/ New York nem csak egy napbarnított szín ami majd lekopik rólad”). A Sony/ATV Music Publishing által a Musicnotes.com weboldalon közzétett kotta szerint a Marry the Night 4/4-es ütemben íródott. A dal bevezetője egy lassú 64-es percenkénti leütésszámmal rendelkezik, amely az azt követő pop ütemek során 132-es tempóra gyorsul. A dal hangneme A-moll, míg Gaga hangterjedelme G3-tól E5-ig terjed. A Marry the Night az Am–Dm/A–F/A–G akkordmenetet követi. A dalban hallható templomi csengőkkel párhuzamot kívántak vonni Gaga rajongói és egy vallás vagy egy szekta tagjai között. A dalszöveg bulizásról és nagy éjszakai pusztításról szól, és New York City belvárosi zenei színtere előtt tiszteleg. Evan Sawdey a PopMatters-től úgy írta le a dalszöveget, mint egy felkérés, hogy „vegyük a hátunkra az éjszakát”.
Kiadás A Marry the Night eredetileg az album első kislemezeként jelent volna meg, azonban végül a címadó dal kiadása mellett döntöttek. Később a Marry the Nightot tervezték kiadni harmadik kislemezként, azonban ez ismét nem valósult meg, és a The Edge of Glory-t választották helyette. Gaga a Marry the Nightot az HBO Monster Ball turnéhoz készített koncertfilmjében mutatta be, amelyet 2011. május 7-én sugároztak első alkalommal. Míg a színfalak mögött volt, a capella énekelte: „I’m gonna marry the night/ I won’t give up on my life/ I’m a warrior queen/ Live passionately tonight.” A Born This Way népszerűsítésének részeként Gaga 2011. május 17-én megjelentette a Marry the Nightot a Farmville internetes játékban. A dal a Farmville-en belül a Gagaville résznél jelent meg, amelyet Gaga a Zynga játékfejlesztő céggel közösen tervezett meg. Négy hónappal a Born This Way megjelenését követően Gaga megerősítette, hogy a Marry the Night lesz az album ötödik kislemeze. 2011 szeptemberében Gaga kiadója, az Interscope Records azt az információt közölte, hogy míg a Marry the Night biztosan kiadásra kerül az ötödik kislemezként nemzetközileg, arról még nem döntöttek, hogy melyik dalt adják ki az Egyesült Államokban. Gaga később megerősítette, hogy az Egyesült Királyságban a kislemez remixekkel együtt 2011. november 21-én jelenik meg. Később azonban ez a dátum 2011. december 11-re módosult. Gaga kiadója végül úgy döntött, hogy a Marry the Night kislemez lesz az Egyesült Államokban is. 2011. november 15-én megjelentették az úgynevezett rhythmic és mainstream formátumú zenei rádiókban.
2011. október 17-én Gaga TwitPic-en keresztül bemutatta a Marry the Night hivatalos kislemezborítóját. A képhez a dal dalszövegének egy részletét társította: „New York Is Not Just A Tan That You’ll Never Lose.” A borítón Gaga látható, ahogy egy eső áztatta autó tetején ül, miközben a háttérben egy másik jármű lángokban áll. Gaga a képen egy pár térd fölé érő bőrcsizmát, egy faragott felsőt és sortot visel, miközben szőke haját rázza. Contessa Gayles, az AOL munkatársa úgy jellemezte a képet, mint egy „titokzatos éjszakai rém”.
A kritikusok értékelései
Megjelenése után a Marry the Night általánosságban pozitív kritikákat kapott; Stephen Thomas Erlewine az AllMusic-tól pozitív kritikát adott a dalnak, mondván, hogy „fénylik a neon lüktetésével”. Sal Cinquemani a Slant Magazine-tól a Marry the Nightot az album egyik kiemelkedő dalának nevezte, és a Dance in the Dark „méltó utódjának” titulálta. Mark Savage, a BBC Music munkatársa szintén dicsérte a dalt. Christian Blauvelt az Entertainment Weekly-től az olasz lemezproducer, Giorgio Moroder munkásságához hasonlította a dalt. Caryn Ganz a Spintől le volt nyűgözve a számtól, és „four-on-the-floor slágernek” nevezte. Tim Jonze a The Guardiantól az It’s My Life című dal refrénjével Dr. Albanhoz hasonlította, és úgy érezte, hogy az album néhány nagyobb dance-dalához képest könnyen feledésbe merül. Jody Rosent a Rolling Stone-tól lenyűgözte, hogy a Marry the Night számára csak „egyre nagyobbnak és nagyobbnak” tűnt, miközben a pop és a glam metal, valamint olyan előadók, mint Pat Benatar, Bonnie Tyler és Bon Jovi hatásait sorolta fel. Kitty Empire a The Observertől úgy fogalmazott: „a Marry the Night egy fúvós carpe [noctem] affér, amely a hi-NRG klub-popból merít modus operandi-t.”
Evan Sawdey a PopMatters-től negatív kritikát adott a dalnak, mondván: „A Marry the Night nagyon is csúcsminőségű Justice-koppintás akar lenni, de azzal, hogy a 3:30-as rész után egy felemelő közhelyekkel teli bridge-t és egy teljesen értelmetlen instrumentális szakaszt ad hozzá, végül gyengíti a „vegyük az éjszakát a hátunkra” kiáltás erejét.” Kerri Mason a Billboardtól a gótikus rock hatásait találta benne, de a továbbiakban „hamisítatlan diszkós popnak” nevezte, amely akár Gaga debütáló albumának, a The Fame-nek (2008) egyik száma is lehetett volna. Neil McCormick a The Daily Telegraph-tól a rockzenész „Meat Loaf diszkóba menő” analógiáját hozta fel a dal jellemzésekor. Dan Martin, az NME munkatársa úgy vélte, hogy a dal, bár hatásos, de konzervatívabb, mint a Born This Way nyitódala. Továbbá hasonlóságot talált Moroder munkásságával és Bruce Springsteen 1975-ös kislemezének, a Born to Runnak a hatásaival.