Az Album Top 40 (korábbi nevén Top 40 album-, DVD- és válogatáslemez-lista) a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége által heti szinten közzétett slágerlista, mely a magyarországi kiskereskedelmi forgalomban értékesített albumok eladásait tükrözi a zenei streaming szolgáltatók hallgatási adataival ötvözve.

Története 1990 októberében a Universitas Diákszövetkezet (Közgáz) munkatársai kezdték összegyűjteni a legkelendőbb albumok listáját (kéthetente 26 budapesti és 24 vidéki bolt adatai alapján), 1994 júniusában a Szonda Ipsos vette át a lekérdezést (40 budapesti és 80 vidéki üzlet). 2002 szeptembere óta a Top 40-es album sikerlistát a Szonda Ipsos és a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége közösen állítja össze a jelentősebb lemezboltok, áruházak heti eladási adatai alapján (összesen kb. 120 kereskedelmi egység). 2000 májusától 2017 decemberéig a válogatás- és mixlemezek külön szerepeltek a Top 120-as lista kivonatának segítségével.

2002 szeptembere óta a Top 40-es albumlista a jelentősebb lemezboltok, áruházak pontos, darabszám szerinti, elektronikus úton lekérdezett heti eladási adatai alapján készül. Ehhez társulnak továbbá a koncerthelyszíni és egyéb direkt (zenekari webshop, dedikálás, stb.) értékesítések is. A 2012-es év 27. hetétől a DVD Top 20 lista megszűnésével a CD-k és a digitális albumletöltések mellett a zenei DVD-k is ezen a listán szerepelnek. Ebben az időben Top 40 album-, DVD- és válogatáslemez-lista néven működtették. 2013 óta az online zeneáruházak albumeladásait is tartalmazza a lista.

2023 júliusa óta a a zenei streaming szolgáltatók (Spotify, Apple Music, Deezer) hallgatási adatait is magába foglalja egy speciális streamkonverziós módszertan és számítási metódus alkalmazásával. A listába kizárólag a Magyarországon hivatalosan elérhető szolgáltatások adatai számítanak bele. A Telex információi szerint a Youtube anyacégével még zajlanak a tárgyalások, így a Youtube-adatok egyelőre még nem jelennek meg az összesítésben. Ezzel egyidőben hozták létre az Album Top 40 „fizikai hanghordozók” című változatát, mely az eredeti szemlélet szerint továbbra is kizárólag a fizikai (CD, vinyl, DVD, kazetta) értékesítések alapján áll össze.

Rekordok

A legtöbb hétig vezető magyar albumok 23 hét Rapülők – Rapülők (1992)

22 hét Bereczki Zoltán - Szinetár Dóra – Musical Duett (2007)

21 hét Tankcsapda – Rockmafia Debrecen (2012)

20 hét Különböző előadók – Filmslágerek magyarul II. (1992)

16 hét Márió – A harmonikás (2001)

15 hét Mága Zoltán – A királyok hegedűse (2009)

14 hét Szandi – Tinédzser l’amour (1990) NOX – Ragyogás (2005) Rúzsa Magdolna – A döntőkben elhangzott dalok (2006)

13 hét Kowalsky meg a Vega – Még nem éden (2014) Ganxsta Zolee és a Kartel – Tribute album (2015) Tankcsapda – Dolgozzátok fel! (2016) Ákos – Az utolsó békeév (2021) Rapülők – Rapeta (1993)

12 hét Különböző előadók – Filmslágerek magyarul I. (1991) Zámbó Jimmy – Jimmy’s Roussos (1994) Republic – Tüzet viszek (1995) Tankcsapda – JUBILEUM 25 (Főnix Koncert) (2015)

11 hét Zámbó Jimmy – Szeress, hogy szerethessenek (1995) Majka Papa – Az ózdi hős (2003) Irigy Hónaljmirigy – Bazi nagy lagzi (2004) Tankcsapda – Liliput Hollywood (2019) Attila – Best Of 2010 - 2015 (2020) Omega – Testamentum (2020) Beton.Hofi – 0 (2024)

A legtöbb hétig vezető külföldi albumok 23 hét Filmzene – Mamma Mia! (2008)

15 hét Santana – Supernatural (1999)

12 hét Michael Bublé – Christmas (2011)

10 hét Ace of Base – Happy Nation (1993) Különböző előadók – Bravo Hits (1993) Hevia – Tierra de Nadine (1998)

9 hét Modern Talking – Back for Good (1998)

8 hét Gheorghe Zamfir – Feeling of Romance (2000)

7 hét Robert Miles – Dreamland (1996) Filmzene – Titanic (1997) Filmzene – KPop Demon Hunters (Soundtrack from the Netflix Film) (2025)

6 hét Diego Modena, Jean-Philip Audin – Okarina II. (1994) Scatman John – Scatman’s World (1995) David Guetta – One Love (2009)

5 hét Britney Spears – Oops!… I Did It Again (2000) Andrea Bocelli – Amore (2006) Andrea Bocelli – Vivere - Greatest Hits (2007) U2 – No Line on the Horizon (2009) Michael Bublé – To Be Loved (2013) Coldplay – Ghost Stories (2014) Ed Sheeran – ÷ (2017)

Előadók a legtöbb első helyezést elért albummal (magyar) 31 albummal Ákos (Karcolatok; Élő dalok; Beavatás; ÚjRaMIX; Ikon; Ismerj fel - Best of Ákos; Hűség; Új törvény; Andante; Még közelebb; 40+; A katona imája; Arénakoncert 2011; 2084; 2084 turné; Karcolatok 20 - Jubileumi koncert; Igazán EP; Még egyszer; Veletek vagyunk / Dupla Aréna 2015; Szintirock - Dupla Aréna 2016; Arany; Hazatalál; 50 - Jubileumi, akusztikus koncert; Idősziget; Idősziget Koncert (Dupla Aréna 2019); Az utolsó békeév; Magunk maradtunk; Több nem is kell (Aréna 2022.01.22.); Harminc év (Live); Metropolis; Élő Metropolis)

17 albummal Tankcsapda (Eleven; Connektor 567; Agyarország; Élni vagy égni; Mindenki vár valamit; Minden jót; Rockmafia Debrecen; Igazi hiénák; A legjobb méreg; Urai vagyunk a helyzetnek; JUBILEUM 25 (Főnix Koncert); Három rohadék rockcsempész - A huszonötödik év; Dolgozzátok fel!; Aréna Koncert; 2012-2018; 1989-1999; Liliput Hollywood) Ossian (Ítéletnap; Tűzkeresztség; Örök tűz; Egyszer az életben; Az lesz a győztes; A tűz jegyében; Lélekerő; 30 év legszebb balladái; Az igazi szabadság; Nyitott szívvel; A reményhozó; Csak a jót; A teljesség; Most Mi jövünk!; Angyalok és emberek; Célpont a szívemen; Élő 40 év)

13 albummal Zámbó Jimmy (Zámbó Jimmy II.; Számíthatsz rám; Zámbó Jimmy IV.; Jimmy's Roussos; Szeress, hogy szerethessenek; Mit akarsz a boldogságtól; Fogadj örökbe; Dalban mondom el; Karácsony Jimmyvel; Csak a jók mennek el; 1958-2001; Jimmyx; Királyi duettek)

9 albummal Hooligans (Szenzáció; Vírus; História; Társasjáték; Igaz történet; 20. Jubileumi Koncertshow; Jubiluem Best Of; Jég hátán; Zártosztály) Road (Aranylemez; Emberteremtő; Tegyük fel...; Tizenhét; A tökéletesség hibája; Onnantól - eddig; Senki kedvéért nem fékezünk; Akusztik - Live Session; Az utolsó rapszódia)

8 albummal Irigy Hónaljmirigy (A csillagok háborognak; Snassz Vegas; Selejtező; Ráncdalfesztivál; Flúgos Futam; ValóságShokk; Bazi nagy lagzi; K.O. Média) Ganxsta Zolee és a Kartel (Helldorádó; Rosszfiúk; Pokoli Lecke; Gyilkosság Rt.; Tribute album; K.O.; Helldorado újratöltve; Oldskool)

7 albummal Republic (Indul a mandula; Tüzet viszek; Igen; A reklám után; Rajzoljunk álmokat!; Koncert Budapest Park 2015.09.19.; Kimondom a neved) Kowalsky meg a Vega (Az évtized lemeze; Még nem éden; Varázsszavak; Kilenc; Árnyék és fény; Esszencia; Égigérő)

6 albummal Hupikék törpikék (Buli van Aprajafalván!; Törparty; Buli a hóban!; Hajrá törpök!; Az apraja nagyja; Hupikék Törpkarácsony) Depresszió (Vízválasztó; A folyamat zajlik…; Válaszok után…; Nehéz szó; 20+1; Vissza a Földre)

5 albummal Rúzsa Magdolna (A döntőkben elhangzott dalok; Ördögi angyal; Tizenegy; Aduász; Karma) Attila (Ez az út az az út…; Szárnyak nélkül; Best Of 2010-2015; Best Of 2016-2020; Infiltration) Kalapács (Poklok és mennyek között; Enigma; Örökfekete; Világvégre; Ezerből egy)

Előadók a legtöbb első helyezést elért albummal (külföldi) 8 albummal Madonna (Ray Of Light; Music; Confessions On A Dancefloor; The Confessions Tour; MDNA; MDNA World Tour; Rebel Heart; Confessions II)

7 albummal Stray Kids (5-Star; Rock-Star; Ate; Hop; Karma; Do It; This & That)

6 albummal Depeche Mode (Exciter; Playing The Angel; Sounds Of The Universe; Delta Machine; Spirit; Memento Mori) Linkin Park (Minutes to Midnight; Living Things; The Hunting Party; One More Light; Meteora; From Zero)

4 albummal Michael Bublé (Christmas; To Be Loved; Nobody But Me; Higher)

3 albummal Scooter (Our Happy Hardcore; No Time To Chill; Back To The Heavyweight Jam) Michael Jackson (Thriller - 25th Anniversary Edition; Essential Michael Jackson; This Is It) Andrea Bocelli (Amore; Vivere - Greatest Hits; My Christmas) Iron Maiden (The Final Frontier; The Book of Souls; Senjutsu) Ed Sheeran (÷; No.6 Collaborations Project; =) Red Hot Chili Peppers (I'm With You, The Getaway; Unlimited Love) Metallica (Load; St. Anger; 72 Seasons) BTS (Map Of The Soul : 7; Proof; Arirang)

A legtöbb hétig listás albumok 245 hét: Lady Gaga – The Fame / The Fame Monster (2008) 173 hét: Halász Judit – Csiribiri (2009) 171 hét: Tankcsapda – Élni vagy égni (2003) 169 hét: Azahriah x DESH – A ló túloldalán (2022) 169 hét: DESH – Deshperado (2022) 169 hét: Pogány Induló – Megáll az idő (2023) 168 hét: Beton.Hofi – Playbánia (2022) 167 hét: Manuel – Idegen (2023) 165 hét: Tankcsapda – Agyarország (2001) 162 hét: Azahriah – Memento (2023) 162 hét: DESH, Young Fly – Carpe Diem (2023) 158 hét: Tankcsapda – Mindenki vár valamit (2006) 157 hét: Vangelis – 1492 - The Conquest Of Paradise (1992) 154 hét: Dzsúdló – Kincugi (2023) 150 hét: Gyereklemez – Magyarország kedvenc gyerekdalai (2012) 149 hét: Tankcsapda – Az ember tervez (1995) 138 hét: Pogány Induló – Vagy mindent vagy semmit (2024) 136 hét: Rúzsa Magdolna – Tizenegy (2012) 133 hét: Beton.Hofi – 0 (2024) 132 hét: Dzsúdló – Fotofóbia (2020) 123 hét: Lana Del Rey – Born to Die (2012)

Jegyzetek

További információk A Mahasz hivatalos honlapja Az Album Top 40 slágerlista a Slágerlisták.hu weboldalon Az Album Top 40 slágerlista (fizikai hanghordozók) a Slágerlisták.hu weboldalon Slágerlista archívum a Slágerlisták.hu weboldalon

Kategória:Zenei listák Kategória:Albumeladási listák