Nagytálya község Heves vármegye Egri járásában.

Fekvése Füzesabonytól északra, Egertől délre, Mezőkövesdtől nyugatra fekszik, mindhárom várostól közel azonos (~10-13 kilométeres) távolságra. A közvetlenül határos települések: észak felől Andornaktálya, kelet felől Ostoros, dél felől Maklár (mellyel a belterülete teljesen összenőtt), délnyugat felől Kerecsend, nyugat felől pedig Demjén. [A felsoroltak közül Ostoros nem tekinthető a szomszédjának, mert lakott területe messze északra esik tőle, csak déli külterületei érintik a határszélét.]

Megközelítése Lakott területén a 2501-es út halad át, ezen érhető el Füzesabony és Eger felől is. Külterületeit érinti az M25-ös autóút, a 253-as főút és a is. Utóbbinak megállási pontja nincs a község határai között, így a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget a közelben létesült Maklár vasútállomás kínálja.

Története

Nagytálya nevét egy pápai tizedjegyzék említette először Talha minor és Talha major (Nagy- és Kis-Tálya) néven. Mindkét helység az egri püspökség birtoka volt.

1430-ban Kistályát az egri püspökség a szomszédos Novajjal együtt az újonnan alapított egri prépostságnak adományozta.

1546-os összeírásban csak Tálya nevű helység szerepelt, melynek ekkor 28 portája volt.

1554-ben végzett összeírás szerint Eger várának ostromakor Tálya teljesen elpusztult, de a következő évtizedben újra benépesült.

1564-ben 53 porta szerepelt az összeírásban, s ekkor egyike volt a vármegye legnagyobb községeinek, s az összeírásban is csak Gyöngyös és Felnémet volt nagyobb portaszámú.

Az 1635 és 1683-as összeírásokban nem fordult elő neve.

Az 1612-es adatok szerint Kis-Tályán törökök gazdálkodtak.

A 17. század végén ismét az egri püspökségé lett, és a püspökségé, majd az érsekségé maradt a későbbiekben is, egészen 1848-ig.

A 20. század elején az egri érsekséget írták legnagyobb birtokosának.

Nagytályára a 18. században telepített svábokat az egri püspök, de idővel teljesen elmagyarosodtak, a község lakosai a 20. század elején már döntő részben magyar anyanyelvűek voltak.

A lakosság vallásra nézve tiszta római katolikus volt.

Nagytálya 1950 és 1958 között Maklártálya néven egyesítve volt a vele már akkor is egybeépült szomszédos Maklár községgel.Maklártálya története a KSH online helységnévtárában

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Hevesi László (független) 1994–1998: Hevesi László (független) 1998–2002: Hevesi László (független) 2002–2006: Ifj. Hevesi László (független) 2006–2010: Lovasi Ferenc (független) 2010–2014: Lovasi Ferenc (független) 2014–2019: Orosz József (független) 2019–2024: Orosz József (független) 2024– : Orosz József (független)

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86%-a magyarnak, 0,3% németnek mondta magát (14% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 49,9%, református 6,2%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 18,8% (24,2% nem nyilatkozott).Nagytálya Helységnévtár

2022-ben a lakosság 94,1%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% németnek, 0,3% görögnek, 0,2% bolgárnak, 0,2% cigánynak, 0,1% lengyelnek, 3,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 39,6% volt római katolikus, 6,1% református, 0,5% görög katolikus, 0,4% evangélikus, 1,5% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 12,7% felekezeten kívüli (37,7% nem válaszolt).Nagytálya Helységnévtár

Nevezetességei bélyegkép|Az 1903-ban épült római katolikus templom.

bélyegkép|zsilipbélyegkép|zsilipNagytálya, Rima patak zsilip Római katolikus temploma - 1903-ban épült. A templomot a II. világháborúban felrobbantották, majd 1947-1949 között új templomot építettek a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. bélyegkép|Nagytálya volt vízi malmaTörőcsik Mari Faluház

Híres szülöttei Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát

Források Borovszky Samu: Heves vármegye

Jegyzetek

További információk Európai borutak portál

Kategória:Heves megye települései Kategória:Heves vármegye települései