bélyegkép|jobbra|Az 1956-os forradalom mártírjainak emlékműve a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában Jovánovics György (Budapest, 1939. április 3.) Kossuth-díjas magyar szobrászművész. Az Iparterv-csoporthoz kötődő neoavantgárd művészek egyik jelentős alakja.
Életpályája A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett (1957). Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán folytatta (1957–60), ahol mestere előbb Somogyi József, majd Mikus Sándor szobrászművész volt. Az ELTE bölcsészkarára is beiratkozott filozófiát hallgatni. A bécsi Művészeti Akadémián tanult tovább (mestere itt H. Knesl, 1964), majd a következő évben a párizsi Beaux-Arts hallgatója lett, ahol mestere H. G. Adam volt. Külföldi tanulmányai után visszatért Budapestre.
A 60-as évek közepén bekapcsolódott a hazai neoavantgárd képzőművészek körébe. Az Iparterv-csoport mindkét kiállításán kiállító művész volt (1968–69). 1971-ben kéthónapos ösztöndíjjal Essenben alkotott, majd a 80-as években különböző ösztöndíjakkal újra az NSZK-ban. A Szöuli Olimpia alkalmából 1988-ban rendezett szoborszimpozionon tűnt ki márványból készült Trójai papírgyár c. monumentális alkotásával. 1991-ben újabb képzőművészeti szimpozionra kapott meghívást, ezúttal Izraelbe, ahol egy szintén monumentális, 5 méter magas szobrát állították fel Risón Lecijón nagyvárosban, Tel-Avivtól délre. Hazatérve 1991-től a Képzőművészeti Főiskolán oktatott. 1992-ben alkotta meg az 1956-os forradalom mártírjainak emlékművét a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába (a kompozíció előképét már 1989-ben elkészítette).
Művészete Emlékműveit és köztéri szobrait leszámítva gipszből dolgozott legszívesebben, ezzel a fehér anyaggal tudta ugyanis legjobban megvalósítani fényelméletét: a fehér szín mintegy szimbolizálja alkotásaiban a fényt, melynek árnyalatait sokszor leheletfinom, pár milliméter peremmagasságú reliefekkel juttatja érvényre. A fénynek és fényhatásoknak a jelzése spirituális, mitikus alkotásokra ösztönzi. Sokoldalú művész, aki a szobrászat mellett a fotó, a film és a zene elemeivel is él; HOLOS GRAPHOS elnevezéssel konceptuális fotósorozat-fénymontázst – egyfajta képregényt – is készített. Jovánovics erőssége az alkotások térbeli elhelyezése, melynek során a mű és az azt körülvevő tér összhangjának megteremtésére törekszik.
Hazai és nemzetközi kiállításokon folyamatosan megmérette alkotásait. Számos hazai és külföldi közgyűjtemény őrzi műveit.
Nevezetes volt a Műegyetemen 2004-ben rendezett ünnepélyes csoportos kiállítás, mely a 70-es évek betiltott képzőművészeinek (Iparterv II. R-csoport) alkotásait a teljesség igényével mutatta be: Jovánovics mellett Bak Imre, Harasztÿ István, Hencze Tamás, Gáyor Tibor, Maurer Dóra, Nádler István és Molnár Sándor műveit.
Könyv Wiathruck, Liza: HOLOS GRAPHOS. Képregény / Ein Bildwerk. Comics. Jelenkor, Pécs, 1999
Alkotásai (válogatás) Részlet a Nagy Gillesből (gipsz, textil; 1967) Magyar torzó (1967) Ember (gipsz, textil, 180 cm; Iparterv I., 1968; MNG) Fekvő figura (Iparterv II. 1969) Asztal-abrosz environment (Fényes Adolf Terem, 1970) Ablak-, fal-, fakeret-motívumokra épülő relief-installációs rendszer (Essen, 70-es évek) L. Wiathruck: HOLOS GRAPHOS konceptuális fotósorozat-fénymontázs, avagy képregény (1974) Mohácsy Mátyás mellszobra (1976 körül) Trójai papírgyár (márvány; Szöuli Olimpiai Park, 1988) Az 1956-os mártírok emlékműve (mészkő, márvány, gránit; Új köztemető, 301-es parcella, 1989/1992) Nemes Nagy Ágnes síremléke (rusztikus márvány + bronz; Farkasréti temető, 1993) Az épülés szelleme (33 m magas, fehér szoborinstalláció 27 elemből a Corvinus Egyetem új épületének dunaparti főhomlokzatán; acél; 2009)Nagyméretű műalkotás az új Corvinus Campus falán Göncz Árpád mellszobra (bronz, mészkő; Óbuda, 2017)
Kiállítások (válogatás)Lista www.artportal.hu nyomán Egyéni 1970 • Fényes Adolf Terem 1971 • Folkwang Museum, Essen (nyomtatott katalógussal, továbbiakban: kat.) 1977 • Fiatal Művészek Klubja 1980 • Francia Kultúrintézet 1981 • Galerie Zellermayer-Lorenzen, Berlin (kat.) 1982 • Galerie für Kunst + Architektur, Hamburg • Galerie Zellermayer-Lorenzen, Berlin (kat.) 1983 • Künstlerhaus Bethanien, Berlin (kat.) 1985 • Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár 1986 • Galerie Zellermayer-Lorenzen, Berlin 1989 • Fővárosi Képtár • Óbudai Művelődési Központ 1990 • Galerie der Stadt Fellbach 1991 • Galerie Hartmann und Noe, Berlin 1994 • Fészek Galéria • Galerie Hartmann und Noe, Berlin 1995 • XLVI. Velencei Biennálé (kat.) 1996 • Fővárosi Képtár (kat.) • Galerie Gaudens-Pedit, Lienz 1999 • Kilenclukú emberi test (Goethe Intézet) 2000 • 39 frottage/ok, Dovin Galéria • L. Wiathruck • HOLOS GRAPHOS, Mai Manó Ház 2000–2001 • Könyvek és reliefek (Fészek Galéria) 2008 • A valóság tükörképe a valóságon. Munkák fényképezőgéppel 1970–1978. (Fényképinstallációk, Kisterem) 2009 • „Sassetta – Jovánovics” (Szépművészeti Múzeum Modern Gyűjteménye)
Csoportos 1967 • Fiatal Művészek Klubja 1968 • Iparterv I., IPARTERV 1969 • Iparterv II., IPARTERV • R-Csoport, BME 1972 • G. Foksal, Varsó 1973 • Fiatalok Biennáléja, Párizs 1974 • CAYC, Buenos Aires 1976 • Expozíció, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan 1977 • Sorozatművek, Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár • Kelet-európai konceptuális fotográfia, Eindhoven 1979 • Fotogramm, Budapest Galéria • Sidney Biennálé, Amsterdam 1980 • IPARTERV 1968–1980, Iparterv • Tendenciák 1970–1980 5.; Egyéni utak – Öt művész, Óbuda Galéria • Magyar művészek, Műcsarnok; Wilhelmshaven 1981 • Kibővített fotográfia, Bécs 1982 • Külföldi művészek Berlinben 1983 • FBK, Berlin 1984 • A Deutscher Künstlerbund 32. éves kiállítása, Frankfurt • I. Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás, Castellana • Contemporary Visual Arts in Hungary, Third Eye Centre, Glasgow 1985 • Drei Genarationen ungarischer Künstler, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz • Pillanatkép, Műcsarnok 1986 • Eklektika ’85, MNG • 3. Kisplasztikai Triennálé, Schwabenlandhalle, Fellbach 1987 • Régi és új avantgárd 1967–75. A 20. század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Kortárs magyar művészet, Műcsarnok • Mágikus művek, Budapest Galéria • Kortárs képzőművészet Magyarországról, Galerie der Künstler, München • Aktuális magyar kisplasztika, Museum für Kunst und Kulturgeschichte der Stadt Dortmund • 7. Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás, Műcsarnok 1989 • Más-Kép, Ernst Múzeum • Az avantgárd vége 1975–1980. 20. század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Emlékmű 1956 vértanúinak a 301-es parcellában, Budapest Galéria • A modern magyar művészet mesterművei, Fővárosi Képtár; Schloß Plankenwarth bei Graz 1991 • 60-as évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, MNG 1993 • Variációk a pop artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum • „Mi, kelet-franciák”. A 80-as évek művészete. A 20. század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Magyarország akkor és most, IMF Cultural Center, Washington; Magyar Ház, New York; Fővárosi Képtár 1994 • 80-as évek - Képzőművészet, Ernst Múzeum 1996 • Mítosz, Memória, História, Fővárosi Képtár • Művek és magatartás. A 20. század magyar művészete. Csók Képtár, Székesfehérvár 1997 • Abstract/Real, Museum Moderner Kunst, Bécs 1998 • Sensitivities, European Academy of Art, London 1999 • Magyar művészet a 90-es években, Akademie der Künste, Berlin • L’autre part d’Europe, Jeu de Paume, Párizs 1999–2000 • Nézőpontok / Pozíciók. Művészet Közép-Európában, Museum Moderner Kunst, Bécs; Kortárs Művészeti Múzeum; Ludwig Múzeum 2009 • A(bsz)ttrakció a Vérmezőn - Válogatás magyar művészek (Bálint Endre, Barabás Márton, Galambos Attila, Jánosházi Ágnes, Jovánovics György, Keserü Ilona, Kopasz Tamás, Korcsmár Eszter, Matzon Ákos, Mészáros Szabolcs, Schaller István, Sinkó István és Zsédely Teréz) absztrakt műveiből. HUBA Galéria
Művei közgyűjteményekben (válogatás) Magyarországon: Nemzeti Galéria Kiscelli Múzeum Ludwig Múzeum Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár Janus Pannonius Múzeum, Pécs Paksi Képtár Külföldön: Nationalgalerie, Berlin Museum Folkwang, Essen Guggenheim Museum, New York
Díjak, elismerések Kiváló művész (1990) Kossuth-díj (1997) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007) Prima Primissima díj (2011) Herczeg Klára-díj (2020)
Jegyzetek
Források
Kortárs magyar művészeti lexikon. Főszerk. Fitz Péter. 2. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2000. Jovánovics György lásd 234-239. p. Jovánovics György élete, munkássága, artportal.hu Jovánovics György élete, munkássága, 2002 Iparterv kiállítások
További információk Beke László: Jovánovics; Képzőművészeti Alap, Bp., 1980 Jovánovics; szövegvál. Földényi F. László; Corvina, Bp., 1994 (németül is) Ut manifestius atque apertius dicam. Egy kiállítás. Kiscelli Múzeum, 1996. június 14–július 14.; bev. Hans Belting, katalógusszerk. Fitz Péter; Fővárosi Képtár, Bp., 1996 (Fővárosi Képtár katalógusai) György Jovánovics. XLVI Biennale di Venezia, 1995. Ungheria; katalógusszerk. Kovalovszky Márta, Lakat Erika, Pinczehelyi Sándor; Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1999 Jovánovics; szerk. Hafner Zoltán; Corvina, Bp., 2004 Hommage à Jovánovics. Szépművészeti Múzeum, Budapest 2009. április 3–június 3.; tan. Hans Belting; Szépművészeti Múzeum, Bp., 2009 (A 19. és 20. századi gyűjtemény kabinetkiállításai)
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Avantgárd Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Kassák Lajos-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Herczeg Klára-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Pop-art művészek