Szakács Györgyi (Baks, 1951. március 1. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar jelmeztervező.

Életpályája Kisgyermekkorát Szentendrén töltötte, majd a Gellérthegyen nőtt fel. Édesanyja a Váci utcában vezetett divatszalont és napi kapcsolatot ápolt Rotschild Klárával illetve a korszak Váci utcai szalonjait meghatározó közeggel.Filmkultúra.hu A divat, az esztétikum, a korszak Belvárosának világa és az irodalom hatottak rá kamaszként. 1965-1969 között a Kaffka Margit Gimnázium kitűnő tanulója. 1969-től a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója. 1974 óta jelmeztervező. A színháztörténeti jelentőségű "nagy kaposvári időszak" (kaposvári Csiky Gergely Színház) összes jelentékeny előadásának tervezője, a jelmeztervezés nyelvújítója (olyan előadásokkal, mint az Ács János rendezte Marat halála 1981-ben). A kecskeméti Katona József Színház tagja volt 1976-tól 1979-ig. 1979-től 1988-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 1988 és 1991 között pedig a Nemzeti Színház jelmeztervezője volt. 1991-ben a budapesti Katona József Színház tagja lett. A stuttgarti Theater Tri-Bühnének is tagja volt. Lipcsében Muszorgszkij: Borisz Godunov, Lyonban pedig Mozart: Don Giovanni című operájához készített jelmezeket. A napfény íze című film jelmeztervezéséért Genie-díjra jelölték. 2007-ben Szakács Györgyi címmel 40 perces portréfilmet készített róla a Duna Televízió. Több, mint 800 darabhoz tervezett jelmezeket magyar színházaknak, a valaha élt egyik legtöbbet tervezett aktív jelmeztervező. Tervezett jelmezeket játék- és tévéfilmekhez, dolgozik külföldi színházaknak is. Filmes életműve sem marad el rendkívüli művészi minőségű, formanyelvteremtő színházi pályája mögött. Válogatott csoportos kiállítása volt Prágában, 1982-ben Újvidéken, 1983-ban pedig Budapesten, a Műcsarnokban. Kosztümtörténeti műveltsége páratlan. Viselet és jelmez magángyűjteménye egyedülálló gazdagságú, fontos számára a múlt szépségeinek megmentése és megőrzése.

Férje: Szlávik István, Jászai Mari-díjas díszlettervező. Gyermekei: Csiszár Éva, Szlávik Juli (1985), jelmeztervező, ifj. Szlávik István (1994).

Színházi munkáiból A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 423!!!.2011. november 8.-i lekérdezés

Miskolci Nemzeti Színház

Kecskeméti Katona József Színház

Nemzeti Színház

Budapesti Katona József Színház

Filmek Játékfilmek

Tévéfilmek Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társainak ügyében (1980) A revizor (1984) Linda (1984) Csinszka (1987) Groteszk (1989) Offenbach titkai (1996) Hóesés a Vízivárosban (2004)

Díjai Színikritikusok Díja – A legjobb jelmez (1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1992, 1993, 1995, 1996, 2001, 2005, 2007) MAFILM-díj (1985) Jászai Mari-díj (1986) Kossuth-díj (1998) Hevesi Sándor-díj (2015) A Magyar Filmakadémia életműdíja (2022) Prima-díj (2024)

Jegyzetek

Források

Magyar Állami Operaház Artportal

További információk 7 óra 7 Hány kiló egy előadás?

Kategória:Magyar jelmeztervezők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Hevesi Sándor-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Prima díjasok