Az antijudaizmus a judaizmussal, annak tanításaival, szent irataival, vallásjogi hagyományaival vagy közösségi gyakorlatával szembeni vallási, teológiai, filozófiai vagy kulturális ellenállás gyűjtőfogalma. A kifejezést a szakirodalom leggyakrabban a keresztény teológiában és keresztény társadalmakban kialakult zsidóellenes gondolati hagyományokra alkalmazza, de használják a kereszténység előtti görög–római, az iszlám, valamint egyes újkori szekuláris valláskritikai jelenségek leírására is.David Nirenberg: Anti-Judaism: The Western Tradition. New York: W. W. Norton, 2013. Peter Schäfer: Judeophobia: Attitudes toward the Jews in the Ancient World. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1997.
Az antijudaizmust rendszerint megkülönböztetik az antiszemitizmustól. Az előbbi ideáltipikusan a judaizmust mint vallást vagy teológiai rendszert bírálja, míg az utóbbi a zsidókat származási, etnikai, társadalmi, nemzeti vagy rasszista kategóriák alapján teszi előítélet, ellenségképzés és diszkrimináció tárgyává. A két jelenség történeti határa azonban nem mindig éles: vallási eredetű toposzok társadalmi és származási előítéletekkel kapcsolódhattak össze, a modern antiszemitizmus pedig régebbi keresztény és nem keresztény zsidóellenes képzeteket is felhasználhatott.Gavin I. Langmuir: Toward a Definition of Antisemitism. Berkeley–Los Angeles: University of California Press, 1990. Robert Chazan: From Anti-Judaism to Anti-Semitism: Ancient and Medieval Christian Constructions of Jewish History. Cambridge: Cambridge University Press, 2016.
A keresztény antijudaizmus történetében visszatérő motívum volt a zsidó vallási törvény krisztológiai értelmezése, az Egyház és Izrael viszonya, a Jézus haláláért viselt kollektív felelősség tétele, továbbá a zsidó nép üdvtörténeti helyzetéről alkotott tanítás. E kérdéskörhöz kapcsolódik a szuperszesszionizmus fogalma is: a keresztény teológia azon hagyományos értelmezéseinek gyűjtőneve, amelyek szerint az Egyház valamilyen módon átvette, beteljesítette vagy meghaladta a bibliai Izrael szerepét. A fogalom azonban több, egymástól eltérő – például büntető, beteljesedési és strukturális – modellt foglal magában.
E teológiai nézetek nem minden korban és felekezetben jelentek meg azonos módon, és önmagukban nem magyarázzák a zsidókat ért jogi korlátozásokat, erőszakot vagy a modern népirtó antiszemitizmust. A vallási érvelés, a világi hatalom érdekei, a társadalmi konfliktusok, a gazdasági szerepek, a járványokhoz és válságokhoz kapcsolódó bűnbakképzés, valamint a modern nacionalista és fajelméleti ideológiák eltérő arányban járultak hozzá a zsidóellenesség történeti megjelenési formáihoz.Gavin I. Langmuir: History, Religion, and Antisemitism. Berkeley–Los Angeles: University of California Press, 1993. New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 7. kötet. Detroit: Thomson–Gale, 2003, „Holocaust (Shoah)”, 12–15.
Fogalom és terminológia Az „antijudaizmus” modern elemző fogalom; az ókori, középkori és kora újkori szerzők általában nem ezzel a szóval nevezték saját álláspontjukat. A fogalom tárgya ezért nem egyetlen, változatlan eszmerendszer, hanem egymástól eltérő történeti jelenségek csoportja. Ide tartozhat a judaizmus vallási igazságigényének cáfolata, a zsidó szentírás-értelmezés elutasítása, a zsidó szertartások vagy a rabbinikus hagyomány bírálata, a zsidó közösségek vallási jogállásának teológiai indoklása, továbbá a „zsidóság” jelképes használata valamely elutasított társadalmi vagy filozófiai elv megnevezésére.
A kifejezés használata nem értékeli automatikusan azonos módon a vallások közötti minden tanbeli különbséget. A kereszténység, a judaizmus és az iszlám egymással össze nem egyeztethető kijelentéseket tesz például Jézus személyéről, a kinyilatkoztatás lezárulásáról, a Tóra kötelező erejéről és a bibliai szövetség értelmezéséről. A felekezeti tanítás puszta ismertetése ezért nem feltétlenül antijudaista. A fogalmat többnyire akkor alkalmazzák, amikor a teológiai különbségtétel a judaizmus vagy a zsidók általánosító leértékelésével, kollektív bűnösségük állításával, valótlan vádakkal, társadalmi alárendelésük igazolásával vagy ellenséges sztereotípiák kialakításával kapcsolódik össze.Matthew A. Tapie: „Christ, Torah, and the Faithfulness of God: The Concept of Supersessionism in ‘The Gifts and the Calling’”. Studies in Christian-Jewish Relations, 12. évf. 1. sz. (2017), 1–18. Michael G. Azar: „‘Supersessionism’: The Political Origin of a Theological Neologism”. Studies in Christian-Jewish Relations, 16. évf. 1. sz. (2021), 1–25.
Az „antijudaizmus” kifejezés alatt egyes szerzők szűken a keresztény teológiai zsidóellenességet értik, mások minden olyan gondolati rendszert, amely a „judaizmust” a tévedés, a literalizmus, a partikularizmus, a materializmus vagy a társadalmi romlottság jelképévé teszi. David Nirenberg e tágabb értelemben az antijudaizmust a nyugati gondolkodás egyik visszatérő fogalmi eszközeként vizsgálta; módszerét más történészek azért bírálták vagy árnyalták, mert a nagyon különböző korok és szövegek egyetlen hosszú hagyományba rendezése elfedheti az egyes helyzetek sajátos társadalmi és vallási összefüggéseit.
Az antijudaizmus és az antiszemitizmus viszonya Az antijudaizmus és az antiszemitizmus elhatárolása a kutatás egyik vitatott kérdése. Gavin I. Langmuir az antijudaizmust olyan vallási ellenállásként írta le, amely a judaizmus tényleges tanításaiból, a keresztény és zsidó igazságigények összeütközéséből, illetve történetileg felismerhető közösségi konfliktusokból indul ki. Ezzel szemben az antiszemitizmus meghatározó elemének azokat a „kimérikus” állításokat tekintette, amelyeknek nincs ellenőrizhető alapjuk, például a rituális gyilkosság vagy a világméretű összeesküvés vádját. Langmuir szerint az ilyen képzetek a középkorban már a modern antiszemitizmus egyes jellegzetességeit előlegezték meg, ezért a rasszista korszak előtti zsidóellenesség sem írható le egységesen puszta vallási vitaként.
Más kutatók erősebben hangsúlyozzák a folytonosságot. E megközelítés szerint a kollektív istengyilkosság vádja, a zsidók isteni elvetettségének tétele, a vakság és megátalkodottság képei, valamint a zsidó vallásnak a csalással, kapzsisággal vagy testiséggel való azonosítása hosszú időn át olyan kulturális készletet alkotott, amelyet későbbi társadalmi és politikai mozgalmak új jelentéssel tölthettek meg. Egyes történészek ezt „kulturális előkészítésnek” nevezik: a régebbi képek nem hozták létre automatikusan a modern antiszemitizmust, de olyan fogalmi és érzelmi készletet biztosíthattak, amelyet az új ideológiák felhasználtak. A folytonosság tétele ezért nem jelent szükségképpen közvetlen, egyenes ok-okozati láncot az egyházatyák vitairataitól a nemzetiszocialista népirtásig.Rosemary Radford Ruether: Faith and Fratricide: The Theological Roots of Anti-Semitism. New York: Seabury Press, 1974.
A két kategória közötti különbség legegyszerűbb megfogalmazásában a vallásváltás szerepével szemléltethető: a vallási antijudaizmus elvileg elfogadhatta a megkeresztelkedett zsidót a keresztény közösség tagjaként, míg a modern fajelméleti antiszemitizmus a származást megváltoztathatatlannak tekintette. Ez azonban csak ideáltípus. A késő középkori és kora újkori Ibériában a zsidó származású keresztényeket is érintő limpieza de sangre, vagyis „vértisztasági” szabályok a vallási, genealógiai és társadalmi megkülönböztetés összefonódását mutatják. A kutatás vitatja, hogy ezek már a modern rasszfogalom kezdetét jelentették-e, de abban széles körű egyetértés van, hogy a megtérés itt nem szüntette meg automatikusan a zsidó származáshoz kötött hátrányokat.David Nirenberg: „Was There Race before Modernity? The Example of ‘Jewish’ Blood in Late Medieval Spain”. In: David Nirenberg: Neighboring Faiths: Christianity, Islam, and Judaism in the Middle Ages and Today. Chicago: University of Chicago Press, 2014, 232–264.
A 19. század utolsó harmadában megjelenő politikai antiszemitizmus a zsidókat nem csupán vallási közösségként, hanem öröklött faji, nemzeti vagy társadalmi csoportként határozta meg. A „szemita” nyelvészeti kategóriát fajelméleti jelentéssel ruházták fel, miközben a zsidó emancipáció, a nacionalizmus, a modern tömegpolitika, a társadalmi átalakulás és az összeesküvés-elméletek új keretet adtak a régi előítéleteknek. A keresztény antijudaizmus, a modern rasszizmus és a politikai antiszemitizmus ezért sem teljesen azonos, sem teljesen független történeti jelenségek.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 7. kötet. Detroit: Thomson–Gale, 2003, „Jews, Post-Biblical History of the”, 865–874.
Története Az antijudaizmus történetének legfontosabb korszakai, kiváltó okai és legfőbb jellemzői: Történelmi korszakFő kiváltó okok és vádakKulcsfontosságú események és jellemzőkÓkor (Hellenizmus és Róma)Monoteizmus, az uralkodók istenítésének megtagadása, elkülönülő törvények és szokások (szombat, körülmetélés).* i. e. 167: Antiochus Epiphanes megszentségteleníti a jeruzsálemi templomot. i. u. 70: A rómaiak lerombolják a jeruzsálemi templomot. i. u. 135: A Bar Kohba-felkelés leverése, a zsidók kitiltása Jeruzsálemből.Korai kereszténységTeológiai rivalizálás, a „deicidium” (istengyilkosság) vádja, a zsidók kollektív felelősségre vonása Jézus haláláért.* A zsidó vallás háttérbe szorítása állami szinten a Római Birodalom kereszténnyé válása után. Megszorító törvények (pl. Codex Theodosianus).KözépkorVallási fanatizmus, gazdasági feszültségek (kamatbírási szerep), rituális vádak (vérvád, ostya-meggyalázás, kútmérgezés).* 1096: Az első keresztes hadjárat pogromjai a Rajna-vidéken. 1215: A IV. lateráni zsinat megkülönböztető ruházat (pl. sárga folt) viselésére kötelezi a zsidókat. 1348–1351: A pestisjárvány idején zsidó közösségek tömeges lemészárlása. - Kiűzetések: Anglia (1290), Franciaország (1306), Spanyolország (1492).Kora újkor és reformációA betérések elmaradása miatti csalódottság, vallásháborúk kora.* 1543: Luther Márton megírja A zsidókról és hazugságaikról című könyvét, amely a zsinagógák felégetését sürgeti. Gettók kialakítása (pl. Velence, Róma) az elkülönítés érdekében.Felvilágosodás és modern korÁtmenet a vallási alapú gyűlöletből (antijudaizmus) a faji alapú gyűlöletbe (antiszemitizmus).* A zsidók egyenjogúsítása (emancipáció) után a vádak már nem a vallásukra, hanem a származásukra és feltételezett gazdasági befolyásukra irányulnak.
Kereszténység előtti előzmények A zsidóellenes nézetek a kereszténységet megelőző hellenisztikus és római világban is jelen voltak. Ezeket nem a Jézussal kapcsolatos teológiai vita, hanem elsősorban a vallási és társadalmi különállás, a monoteizmus, a képtilalom, a körülmetélés, a szombat megtartása, az étkezési előírások, a jeruzsálemi templomhoz fűződő kapcsolat és a császárkultuszban való részvétel kérdései alakították. A mediterrán városokban élő zsidók egyszerre rendelkezhettek uralkodói kiváltságokkal, önkormányzati intézményekkel és jelentős kulturális kapcsolatokkal, miközben különállásuk helyi konfliktusok és xenofób képzetek forrásává válhatott.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 4. kötet. Detroit: Thomson–Gale, 2003, „Diaspora, Jewish”, 729–730.
Manethón egyiptomi hagyományának későbbi változatai a kivonulást tisztátalan vagy beteg emberek kiűzéseként beszélték el. Apión alexandriai grammatikus a zsidókkal szemben több valótlan vádat fogalmazott meg, amelyekre Flavius Josephus az Apión ellen című művében válaszolt. Cicero a Pro Flacco beszédében politikai és retorikai célból támadta a zsidó közösségi szolidaritást, Tacitus pedig a Historiae ötödik könyvében ellenséges eredetmondákat és szokásmagyarázatokat közölt. A görög–római irodalom azonban nem volt egységesen zsidóellenes: a zsidó monoteizmus, erkölcsi hagyomány és ősi törvények iránt érdeklődés és elismerés is megjelent, a római állam pedig időszakonként pragmatikus jogvédelmet és vallási kivételeket biztosított a közösségeknek.