bélyegkép|jobbra|300px|A Crossroads Able kísérleti robbantás gombafelhője bélyegkép|jobbra|300px|A Crossroads Baker kísérleti robbantás. A szélesebb külső felhő egy kondenzációs felhő, amit a Wilson-kamra hatás idézett elő. A tulajdonképpeni gombafelhő a kondenzációs felhőn belül foglalt helyet és ennek eloszlása után vált láthatóvá
A Crossroads hadművelet nukleáris fegyverek tesztsorozata volt az Egyesült Államok által a csendes-óceáni Bikini-atollon, 1946-ban. Célja a nukleáris fegyverek hadihajókra gyakorolt hatásainak vizsgálata volt. A művelet során két robbantást hajtottak végre (mindkettő 23 kilotonnás) Able és Baker néven. Az Able-t tengerszint felett 158 méterrel robbantották fel 1946. július 1-jén, a Baker felrobbantása 27 méterrel a víz alatt történt 1946. július 25-én. Az 1947-re tervezett Charlie robbantás elmaradt, ugyanis a haditengerészet nem tudta megtisztítani a Baker teszt során beszennyeződött hajókat. A Crossroads Charlie később Wigwam hadművelet néven került kivitelezésre 1955-ben, mint mélyvízi robbantás Kalifornia partjainál,[„Trinity and Beyond” dokumentumfilm, rendezte: Peter Kuran, 1995. IMDb: http://www.imdb.com/title/tt0114728/] a felszín alatti nukleáris tesztek korszakát fémjelezve.
A Crossroads tesztek az Egyesült Államok negyedik és ötödik nukleáris robbantásai voltak a Trinity teszt, valamint Hirosima és Nagaszaki bombázása után, továbbá az elsők a Marshall-szigeteken lebonyolított számos kísérleti nukleáris robbantások közül. Az első olyan teszt volt, amit előzőleg hivatalosan bejelentettek és meghívott közönség (többek között a sajtó képviselői) előtt mutattak be.
A Baker robbantás következtében valamennyi teszthajó radioaktív szennyezést szenvedett. Ez volt az első eset az azonnali és helyi radioaktív hulladék koncentrálódásra.
A Crossroads teszt előkészítése során a Bikini-atoll helyi lakosait beleegyezésükkel evakuálták. Az 1950-es évek nagy méretű termonukleáris tesztjei a Bikini-atollt alkalmatlanná tették a fenntartható mezőgazdaságra és halászatra. A radioaktív szennyezés miatt az atoll napjainkban is lakatlan. Az Oscar-díjra jelölt Radio Bikini című dokumentumfilm olyan felvételeket mutat be, amelyeken a haditengerészet emberei védőruha nélkül vizsgálják a teszthajók roncsait, mindössze órákkal a robbanást követően. Ezen kívül több megfigyelő hajót is elért a Baker teszt radioaktív kihullása. A film feltárta azt is, hogy a tesztek után a haditengerészet emberei a környék radioaktívvá vált vizét használták fürdésre és ivásra.[„Radio Bikini” dokumentumfilm, rendezte: Robert Stone, 1988. IMDb: http://www.imdb.com/title/tt0893570/]
Előkészületek Egy 3 robbantásból álló tesztsorozatot indítványoztak a nukleáris fegyverek hajókra és felszerelésekre gyakorolt hatásainak vizsgálatára. A teszt helyszíne a következő feltételeknek kellett megfeleljen: egy legalább 10 km széles védett horgonyzóhely jelenléte teljesen vagy csaknem teljesen lakatlan terület a legközelebbi város legalább 480 km távolságban intenzív viharok és komoly hideg nélküli időjárás kiszámítható, egyirányú szelek a tengerszinttől 18000 méter magasságig kiszámítható tengeráramlatok, távol a hajózási útvonalaktól, halászterületektől és benépesített partoktól közigazgatásilag az Egyesült Államokhoz tartozó terület
1946. január 24-én Blandy tengernagy a Bikini lagúnát nevezte meg a két 1946-os robbantás helyszínéül (Able és Baker). Az 1947-re tervezett mélyvízi robbantást (Charlie) a Bikini-atolltól nyugatra, az óceánban kívánták végrehajtani. A lehetséges helyszínek közül, amelyek közé a Galápagos-szigetek is beletartozott, a Bikini-atoll volt a legtávolabbi terület, egy nagy és védett horgonyzóhellyel, megfelelő időjárással, és egy kisméretű, elköltöztethető lakossággal. Megemlítendő, hogy a fenti feltételek közül a Bikini helyszín egynek nem felelt meg: mint a legtöbb trópusi óceáni területen, a felszíni szelek itt is nyugati irányba fújnak, a sztratoszférikus szelek pedig keleti irányba. A Bikini-atoll 1946. január 15-én vált az Egyesült Államok kizárólagos tulajdonává, amikor Truman elnök kijelentette, hogy a háború során az összes Japántól elfoglalt szigetnek az Egyesült Államok az egyedüli letéteményese. A haditengerészet 1945 októberétől kezdődően tanulmányozta a lehetséges helyszíneket és Truman nyilatkozatát követően kész volt bejelenteni a Bikini-atollra esett választását. 1946. február 6-án a Sumner felderítő hajó csatornákat kezdett robbantani a zátonyba, a lagúna belseje felé. A helyi lakosságnak nem adták tudtára, hogy miért.
A 167 szigetlakó négy nappal később tudta meg, hogy ki akarják őket telepíteni, amikor Ben H. Wyatt, a Marshall-szigetek katonai kormányzója, a helyiek által ismert bibliai történetekre hivatkozva (Izrael népéhez hasonlítva őket, akiket az Úr megmentett az ellenségeitől és az ígéret földjére vezetett) közölte velük az amerikaiak tervét. Azzal érvelt, hogy az itt elvégzendő tesztek az emberiség javát szolgálják és a háborúk végét jelentik majd. Bár nem volt aláírt megállapodás a felek között, azonban Wyatt jelentése alapján, a helyi törzsfőnök azt mondta, hogy a szigetek lakosai büszkék arra, hogy egy ilyen nagyszerű vállalkozásban vehetnek részt. Március 6-án a törzsfőnök kamera előtt is kijelentette távozási szándékukat az atollról. A következő nap során a haditengerészet egy hajója elszállította őket és tulajdonukat a keleti irányban 206 kilométerre található, addig lakatlan Rongerik-atollra. 1974-ben három család visszaköltözött a Bikini-atollra, azonban 1978-ban ismét kitelepítették őket a szervezetükben felgyűlt radioaktivitás miatt.
A hajók Hogy a célhajóknak helyet biztosítsanak, 100 tonna dinamit felhasználásával korallt távolítottak el a lagúnából. 95 célhajóból álló flottát állítottak össze a lagúnában. A célcsoport középpontjában a hajók sűrűsége négyzetkilométerenként 7,7 volt, ami 3-5-ször nagyobb attól, amit a katonai előírások megengedtek. A kitűzött cél nem egy valószerű állapot másolása volt, hanem a robbanási központtól a távolság függvényében okozott károk felmérése, a lehető legtöbb távolság figyelembevételével. A célhajók közé tartozott négy elavult csatahajó, két repülőgép-anyahajó, két cirkáló, tizenegy romboló, nyolc tengeralattjáró, számos kiegészítő és kétéltű jármű és három átadott német és japán hajó. A hajók üzemanyagot és lőszert tartalmaztak, ezenkívül mérőműszereket a légnyomás, a mozgás és a sugárzás mérésére. Egyes célhajókra élő állatokat helyeztek el. Az USS Burleson kísérőhajó 200 disznót, 60 tengerimalacot, 204 kecskét, 5000 patkányt, 200 egeret és rovarokat tartalmazó magvakat szállított a helyszínre.
A teszt 42000 fős személyzetének több, mint 150 hajó biztosított lakhelyet.Bombs at Bikini; the official report of Operation Crossroads (1947) Néhányan a közeli Eniwetok és Kwajalein atollokon tartózkodtak.
Kamerák Nyolc B-17-es bombázót rádió-távirányításos robotpilótával szereltek fel, ezáltal távirányított repülőgépekké alakítva őket. Ezeket a gépeket automata kamerákkal, sugárzásmérőkkel és levegő-mintavevő készülékekkel látták el. Az irányító pilótájuk egy másik repülőgépben foglalt helyet, biztonságos távolságra a robbanásoktól. A távirányított repülőgépek képesek voltak olyan erős sugárzású helyekre is berepülni, például az Able gombafelhőjébe, ahol a személyzet tagjai nem maradtak volna életben.Operation Crossroads, the official pictorial record (1946)
A robbanásokról készült valamennyi földi felvétel az atoll néhány szigetén magas tornyokra felszerelt távirányításos kameráknak köszönhető. Összesen 50000 fénykép készült és 457 km hosszú mozgófilm. Az egyik kamera 1000 képkocka/másodperc felvételi sebességre is képes volt.
Az első teszt előtt a célflotta hajóin tartózkodó személyzet valamennyi tagját evakuálták és a személyzetet kiszolgáló hajókra szállították őket, amelyek biztonságos pozíciókba húzódtak vissza, legalább 10 tengeri mérföld (18.5 km) távolságra keletre az atolltól.
A bombák elnevezése Az Able és Baker a haditengerészet fonetikus ábécéjének első két betűje, amit 1941 és 1956 között használtak. A jelenleg használt NATO fonetikus ábécében Alpha és Bravo a megfelelőjük. Mindkét rendszer harmadik betűje a Charlie.
A két bomba a Nagaszakira ledobott plutónium-tartalmú implóziós Fat Man másolata volt. Az Able bombát Gildának nevezték el és Rita Hayworth képmásával dekorálták, aki az 1946-os Gilda című film főszereplője volt. A Baker neve Helen of Bikini volt. A nukleáris fegyverek és a végzet asszonya témájának összekapcsolódását jól példázza a kétrészes fürdőruha elnevezése a Bikini-atollról.
A Gildában használt plutónium magot Los Alamos-i tudósok korábban démon magnak nevezték, miután kétszer is kritikussá vált 1945-ös és 1946-os kísérletek során. Mindkét esetben megölt egy-egy tudóst.
Az Able teszt bélyegkép|jobbra|250px|A 23 kilotonnás Crossroads Able lagúnából emelkedő gombafelhőjének légi felvétele. A Bikini-sziget egy része a háttérben látható. A felhő radioaktív anyagait a sztratoszférába szállította
Július 1-jén 0900 órakor egy B–29 Superfortress repülőgépről ledobták a bombát és 158 méterrel a célflotta fölött felrobbantották 23 kilotonnás hozammal. Öt hajó elsüllyedt: két támadó szállítóhajó azonnal, két romboló órákon belül és egy japán cirkáló a következő nap folyamán.
Az elsüllyedt és megsérült hajók száma kevesebb volt a vártnál. Ennek fő oka az volt, hogy a bomba 649 méterrel célt tévesztett. A megcélzott hajó nem süllyedt el. Kivizsgálás után megállapították, hogy nem a legénység hibázott, hanem a bomba farokstabilizátora okozta a pontatlanságot.
Az Able célpontjának a Nevada csatahajót jelölték ki és vörös színűre festették, fehér ágyúcsövekkel, hogy jól láthatóan kitűnjön a központi hajórajból. Nyolc hajó kevesebb, mint 366 méterre (400 yardra) tartózkodott tőle. Ha a bomba a terveknek megfelelően a Nevada fölött robbant volna, valószínűleg legalább kilenc hajó, köztük két csatahajó és egy repülőgép-anyahajó, elsüllyedt volna. A tényleges robbanás helye a tervezettől északnyugatra, a Gilliam szállítóhajóhoz közel volt, egy jóval kevésbé zsúfolt területen.
Az öt elsüllyedt hajó mellett további tizennégy súlyosan megsérült, a legtöbb a robbanás lökéshullámának köszönhetően. Ezek, három kivételével, a robbanástól kevesebb, mint 914 méterre (1000 yardra) helyezkedtek el. Ezen a távolságon belül a hajó elhelyezkedési iránya jelentős tényező volt a lökéshullámmal való ütközéskor. Például a hatos számú hajó, a Lamson romboló, annak ellenére elsüllyedt, hogy jelentően messzebb volt a robbanás középpontjától, mint hét másik hajó. A Lamson oldalirányban állt a robbanáshoz képest, így a lökéshullám a hajó oldalának teljes felületét elérte. A másik hét hajó tatjával állt lehorgonyozva a robbanás irányában, ezáltal a hajótörzs legsérülékenyebb része némileg védett maradt.
Az egyedüli nagy hajó az 1000 yardos körben, amelyik inkább mérsékelt, mint súlyos sérüléseket szenvedett, az erősen megépített, hetes számú hajó, a japán Nagato volt. Védelmet nyújtott számára, hogy tatjával a robbanás irányában helyezkedett el. Három héttel később a Baker robbanás süllyesztette el.
A több, mint 1.6 kilométer (1 mérföld) távolságban elhelyezkedő Saratoga repülőgép-anyahajó (hetes számú hajó) tűz miatt szenvedett komoly sérüléseket. Teszt célok miatt minden hajó bizonyos mennyiségű üzemanyagot, ágyúkat és repülőgépeket szállított. A legtöbb hadihajó fedélzetén egy hidroplánt szállított, amelyet daruval a vízre lehetett helyezni. A Saratoga azonban számos, illékony üzemanyaggal töltött repülőgépet szállított a fedélzetén és a hangáraiban egyaránt. A tűz eloltása után a hajó nem süllyedt el és a Baker teszt során újból felhasználták.
Sugárzás bélyegkép|balra|200px|Az állatokat a hajók meghatározott pontjaihoz kötözték. A képen a Nevada fedélzetén bekerített 53-as számú kecske látható, ami a teszt után két nappal elpusztult a sugárzásnak való kitettség miatt