bélyegkép|262px|A Szent Péter tér bélyegkép|262px|A bazilika kupolája
A vatikáni Szent Péter-bazilika (, ) a római katolikus egyház legismertebb temploma, a négy nagybazilika (basilica maior) egyike. A Vatikán állam területén található, befogadóképessége körülbelül . A hagyomány szerint Szent Péter apostol sírjára építették, ennek ellenére nem ez a templom a Római egyházmegye székesegyháza, hanem a lateráni bazilika. Belső hosszúsága 211,5 méter, magassága 132,5 méter, alapterülete körülbelül , amellyel a bazilika valószínűleg a világ legnagyobb belső terével rendelkező temploma.
A bazilikát II. Gyula pápa idejében, a 16. század elején kezdték építeni, az akkor részlegesen lebontott régi római Szent Péter-bazilika helyére. Alapkőletétele 1506. április 18-án volt. Tervezését II. Gyula pápa Bramantéra bízta, aki az eredeti bazilika helyére egy lenyűgöző, kilencosztatú térrendszert tervezett. A középpontba 42 m átmérőjű, tamburos kupolával fedett négyezetet, ahhoz négy oldalról félköríves apszissal záródó, körülbelül 60 m hosszú keresztszárakat, a sarkokba pedig a főtér formáját 1:2-es méretcsökkentéssel megismétlő, szintén görög kereszt alaprajzú, kupolás melléktereket képzelt el. Bramante halála után Raffaello és Ifjabb Antonio da Sangallo is számos tervrajzot készített, azonban csak Michelangelo tervei valósultak meg, de azok is csak részlegesen.
A kupolát Michelangelo tervezte, görög kereszt alaprajzú tér fölé. Egy magas dobon álló kupolát képzelt el, de mielőtt megvalósíthatta volna terveit, 1564-ben meghalt. Követője, Giacomo Della Porta igyekezett tiszteletben tartani nagy elődje elképzeléseit, és a kupolát Michelangelo tervei alapján készítette el, de úgy, hogy ívét magasabbra emelte. A templom végleges alaprajza azonban Michelangelo szándékával ellentétben nem görög, hanem latin kereszt alaprajzú lett.
A templom befejezése után szükségessé vált olyan tér kialakítása az épület előtt, ahol a hívek részt vehetnek az egyházi ünnepségeken, és láthatják a körmeneteket is. A megrendelés szerint további követelményeknek is eleget kellett tennie, így fontos szempont volt például az, hogy a pápa a tér minden pontjáról látható legyen, emellett a teret 100 ezer ember befogadására kellett alkalmassá tenni. Mivel a Michelangelo által tervezett kupolát a Carlo Maderno által épített homlokzat teljes egészében takarta, Bernini az ellipszis alakú térrel (amelyet körként érzékelünk) és az itt felállított szökőkutakkal, valamint a tér oldalán található kolonnádokkal igyekezett elvonni a figyelmet erről a hibáról. A főhomlokzat előtti, trapéz alakú tér (Piazza Retta) szolgált arra, hogy az emberek figyelmét a kupolára irányítsa. Ennek köszönhetően a bazilikához való közeledés kevéssé érzékelhető; tovább engedi láttatni a kupolát. Ezen építészeti bravúroknak köszönhetően, végül sikerült kijavítani az épület hibáit, és 1667-re befejeződött a több mint egy évszázadig tartó építkezés.
A 71 méter hosszú, 13,5 méter széles és 20 méter magas előcsarnok a homlokzathoz hasonlóan Carlo Maderno munkája, a belső térbe innen öt ajtó vezet. Ezek közül a jobb szélső, a Porta Santa (szent kapu) csak szentévekben használható, máskor be van falazva. A bal szélsőn, a Halál Kapuján át a megboldogult pápák porhüvelye hagyja el a trónját, 1964 óta. A bazilika háromhajós, kereszthajóval és apszissal ellátott, latin kereszt alaprajzú tér. A főhajót tíz korinthoszi pillér választja el a mellékhajóktól, közülük az apszis felé eső négy óriási pillér tartja a kupolát. Tetejét dongaboltozattal fedték be, amelyet a 18. század végén VI. Piusz pápa megrendelésére aranyozott panelekkel borítottak be. A főoltár előtti, félkörív alakú, korláttal védett, mélyebben fekvő területen, a régi bazilika padlószintjén egy fülke nyílik Szent Péter sírjával. Pontosan efölött van a bazilika főoltára, amelyen csak a pápa misézhet. Az oltár fölé bronzból készült baldachin magasodik, Bernini alkotása. Az apszis legkiemelkedőbb műalkotása Szent Péter katedrája, szintén Bernini zseniális és összetéveszthetetlen remekműve. A bazilikában számos oltárt és síremléket állítottak fel, az oltárképek túlnyomó többsége vászonra festett képek alapján készült mozaik.
Kezdetek és a régi bazilika
bélyegkép|250px|A régi és a jelenlegi Szent Péter-bazilika elhelyezkedése Caligula római császár cirkusza mellett bélyegkép|250px|A régi Szent Péter-bazilika egy 15. századi metszeten
A római császárok korában a jelenlegi Vatikán területe gyümölcsöskertekkel borított, divatos városrész volt, ahol az előkelők fényűző villákat építtettek. Caligula idejében az egyik, a császár anyjának tulajdonában lévő birtokon az uralkodó kőcirkuszt építtetett, ahol gladiátor- és állatviadalokat tartottak. Később, a keresztényüldözés idején, a viadalok mellett, a keresztények nyilvános, látványszámba menő kivégzésének helyszínévé is vált.
A hagyomány szerint Szent Péter is ebben a cirkuszban szenvedett mártírhalált, és az északi irányban elterülő közeli temetőben temették el. Az évszázadok során viszonylag kevés utalás maradt meg temetkezési helyével kapcsolatban, és ezek is homályos forrásból származnak. Csak XII. Piusz pápa idejében, a 20. század közepén, 1940-től 1952-ig folytattak tervszerű feltárásokat a területen, a jelenlegi bazilika alatt, ahol feltételezhetően sikerült azonosítaniuk Szent Péter sírját, késő antik források szerint, már I. Anaklét pápa idejében kis méretű kápolnát emeltek a szent sírja fölé, ami hamarosan az első keresztények népszerű zarándokhelyévé vált. A régi Szent Péter-bazilika, amely a jelenlegi templom helyén állt, annak a kápolnának a helyére került. Az épületről Raffaello egyik, a Vatikáni Stanzákban látható, A Borgo égése című festményéről kaphatunk képet, amelyen a homlokzat látható bizánci mozaikdíszítéssel.
A forrásokban nem maradtak fenn pontos utalások arra, hogy Nagy Konstantin császár mikor döntötte el, hogy Szent Péter sírja fölé akkora templomot emeltet, ahol egyszerre több ezer hívő gyűlhet össze. Az építkezés kezdetének időpontját sem lehet pontosan meghatározni. Feltételezhetően 324 előtt kezdték el építeni, valamikor 319 és 322 között. Az építőknek komoly nehézségekkel kellett megküzdeniük, ugyanis a temető domboldalon helyezkedett el, amelyen először egy vízszintes területet kellett kialakítaniuk, amelynek során a régi temető sírjait földdel és törmelékkel töltötték fel, valamint Szent Péter sírjának kivételével a magasabb sírok tetejét elbontották. Csak ezután kerülhetett sor a munkálatok elkezdésére. A templom alapozásánál a templomhajók alapfalait 8 méter magasra kellett építeni, míg az épület nyugati és északi részén a domb oldalába süllyesztették őket. Az épület nagy mérete és a technikai nehézségek ellenére a munkálatok olyan gyorsan haladtak, hogy 329 körül a bazilika szerkezete elkészült, és a dedikációs mozaikfeliratok is rákerültek az apszis félkörívére. A templom bazilika-elrendezésű volt, négyszer huszonnégy oszlop tagolta öt hajóra, belső terébe öt ajtón keresztül lehetett bejutni. A főhajó 118 méter hosszú volt, szélessége elérte a 64 métert. Az oszlopok fölött egyenes architráv húzódott, tetejét fából ácsolt fedélszék borította. A főhajó és a kereszthajó azonos magasságúak voltak, és a mellékhajók fölé magasodtak. Az építkezés a templom felszentelése után is folytatódott, a homlokzat 360, a nagy átrium, középen egy kúttal csak 390 körül készült el.
Az apszis közepén, porfir oszlopokkal körülvéve állt Szent Péter sírja. A falak mellett pápák, királyok és császárok síremlékét állították fel. A padlót is szinte teljesen beborították a sírok, a terület 16. századi feltárásakor számos, padlóba süllyesztett szarkofágot tártak fel, ezek közül több a 4. századból származott. Az épület belsejét értékes márványokkal, mozaikokkal valamint szőttesekkel díszítették. A pápák olyan művészeknek adtak megbízásokat a templom díszítésére, mint Giotto és Pietro Cavallini. A templomban koronázták meg a német-római császárokat, és itt ünnepelték 1300-ban a kereszténység első szentévét is.
A 15. század közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az épület állapota teljesen leromlott. Ezenkívül egyre kevésbé felelt meg az avignoni fogságból visszatért és fokozatosan egyre nagyobb befolyást szerző pápaság reprezentációs igényeinek. V. Miklós pápa volt az első, aki elkezdte átépíttetni a templomot. A tervezéssel Leon Battista Albertit, a kivitelezéssel Bernardo Rossellinót bízta meg, azonban a pápa 1455-ben meghalt, mielőtt komolyabb átépítésbe kezdtek volna. Utódai csak kisebb átalakításokat végeztek a legkritikusabb helyeken, főleg a közelgő szentév miatt. II. Piusz helyreállíttatta a főoltár fölötti cibóriumot, IV. Szixtusz utasítására a cibóriumot kidíszítették, valamint VI. Sándor idejében befejezték a főhomlokzaton álló lodzsát.
Története
A jelenleg látható templom 120 év alatt épült fel, II. Gyula, X. Leó, VII. Kelemen, III. Pál, III. Gyula, IV. Pál, IV. Piusz, V. Piusz, XIII. Gergely, V. Szixtusz, VIII. Kelemen, V. Pál pápák idejében, akik Donato Bramante, Raffaello Sanzio, Giuliano da Sangallo, Fra Giocondo da Verona, idősebb Antonio da Sangallo, Baldassare Peruzzi, ifjabb Antonio da Sangallo, Michelangelo Buonarroti, Pirro Ligorio Jacopo Barozzi (ismertebb nevén Vignola), Giacomo Della Porta, Domenico Fontana, Carlo Maderno és Giovanni Lorenzo Bernini részére adtak megbízásokat az épület egyes részeinek kivitelezésére.
A régi bazilika Szent Péter apostol mellett Nagy Konstantinhoz, az első keresztény császárhoz is köthető volt, így II. Gyula kevésbé magabiztos elődei nem is gondoltak a lebontására. Uralkodásának kezdetén feltételezhetően ő is csak annyit tervezett, hogy folytatja a régi bazilika renoválását, és csak a feltétlenül szükséges részeket építteti át. Valószínűleg 1503 nyarán jutott arra az elhatározásra, hogy lebontatja a régi templomot, így megteremtve a lehetőségét annak, hogy a nyugati kereszténység legnagyobb templomát emeljék a helyére.
Bramante
bélyegkép|250px|A Bramanténak tulajdonítható egyetlen alaprajzrészlet
A pápa pályázatot hirdetett az új Szent Péter-templom tervezésére. A pályázatot Bramante nyerte meg, ami meglepő volt, ugyanis a művész csak néhány évvel korábban költözött Milánóból Rómába. Az Uffizi gyűjteményében számos vázlatot őriznek, köztük az egyetlen olyan alaprajztöredéket, amely bizonyíthatóan Bramante munkája. Ez a töredék, ami az eredeti rajznak a fele, egy görög kereszt alakú épületet ábrázolhat, a hajók találkozásánál és a kereszt szárai fölött kupolákkal. Ez az elrendezés a bizánci építészetre vezethető vissza, többek között a velencei Szent Márk-székesegyház formájára. Az volt az elképzelése, hogy a római Pantheon félgömb alakú kupoláját két dongaboltozatú hajó találkozására helyezi. Ez az épületforma óriási teherbírású falakat igényelt volna, ezért úgy tervezte, hogy a falakat fülkékkel tagolja, hogy megtörje a nagy, sima falfelületek egyhangúságát.
A terv ebben a formában nem valósult meg, viszont komoly hatást gyakorolt a kortárs építészekre, akik kisebb templomokon felhasználták Bramante ötleteit. Ezek közül a legismertebbek: a Todiban álló Santa Maria della Consolazione-templom, amelyet Cola di Mateuccio kezdett építeni, 1508-ban, a másik a firenzei idősebb Antonio da Sangallo alkotása, a Montepulcianóban található Madonna di San Biagio.