Bicsérd (, Bičer) község Baranya vármegyében, a Szentlőrinci járásban.
Fekvése A falu a Pécsi-síkságon fekszik Pécs és Szentlőrinc között, a és a közös szakaszától és a 6-os főúttól délre, Pécstől 18, Szentlőrinctől 9 kilométerre.
A község központját csak az 58 102-es és 58 103-as számú mellékutak érintik, ezeken érhető el a 6-os főútról letérve. A vasút megállási pontja Bicsérd vasútállomás a település központjától mintegy 3,5 kilométerre északnyugatra.
Története A római korban már lakott település volt a Mursa/Eszék/ -Sopianae/Pécs/-Savaria/Szombathely/ út mentén.
Első írásos említése 1262-ből ismert.
Nevének jelentése, eredete a szerint bölcső, vagy bölcs.
A település a 15. században költözött jelenlegi helyére.
A pápai tizedlajstromokban Bulchew és 1542-ben Bycherd néven is szerepel, más forrásokban pedig Bulchir és Bulcherd formában is.
A török uralom alatt lakossága megfogyatkozott, de teljesen nem néptelenedett el.
A falu plébániájának, amely már 1232-ben megvolt, és 1787-ben önálló plébánia lett, a Pécsi Székes-káptalan 1837-ben új templomot építtetett Mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetelének tiszteletére.
A település 1886-ban közigazgatásilag kettévált Kisbicsérdre és Nagybicsérdre, de 1950-ben ismét egyesült.
A faluban a mezőgazdasági tevékenység a jellemző.
A vízvezeték, a telefon- és a helyi kábeltelevíziós-hálózat is kiépült. A szennyvíz-elszállítást szervezetten megoldották.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Vér József (független) 1994–1998: Vér József (független) 1998–2002: Vér József (független) 2002–2006: Vér József (független) 2006–2010: Vér József (független) 2010–2014: Vér József (független) 2014–2019: Vér József Ottó (független) 2019–2024: Vér József Ottó (független) 2024– : Vér József (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,9%-a magyarnak, 2,8% cigánynak, 0,4% horvátnak, 0,9% németnek, 0,9% románnak, 0,2% szlováknak mondta magát (14,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 53,4%, református 2,7%, evangélikus 0,8%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 11,7% (29,3% nem nyilatkozott).Bicsérd Helységnévtár
2022-ben a lakosság 92,3%-a vallotta magát magyarnak, 2,2% cigánynak, 1,7% németnek, 0,7% románnak, 0,7% horvátnak, 0,1-0,1% örménynek, ruszinnak, ukránnak és szlovénnek, 1,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 45,7% volt római katolikus, 3,1% református, 0,8% evangélikus, 0,4% görögkatolikus, 0,9% egyéb keresztény, 0,2% egyéb katolikus, 17,6% felekezeten kívüli (31,1% nem válaszolt).Bicsérd Helységnévtár
Oktatás A helyi általános iskolába a 2019/2020-as tanévben 121 tanuló járt.diákok
Nevezetességei thumb|200px|a horgásztó bejárata Faluház Horgásztó "Földanya" Marton Ákos Fénykapuja Római katolikus templom Kálvária (Soltra Elemér munkája) Művészeti alkotótábor Burgonyafesztivál. – A kétnapos mezőgazdasági rendezvény színvonalas szakmai, kulturális és gasztronómiai programja Bicsérd és Zók községek önkormányzatai, a Bicsérdi ARANY-MEZŐ Rt., a Szentlőrinci Szolanum Kft., valamint a Bicsérdi Burgonyatermelő és Értékesítő Kft. együttműködésének eredménye. A fesztivál szakmai programjának két legfontosabb eleme a minden évben felállított bemutató-pavilonok, melyekben a látogatók a hazánkban termesztett burgonyafajták csaknem teljes skálájával megismerkedhetek, valamint a színvonalas szakmai előadások, melyeken az utóbbi öt évben a hazai agrárium jelentős alakjainak nem kizárólag a burgonyatermesztésről és a burgonyafogyasztásáról szóló előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Jegyzetek
További információk Bicsérd önkormányzatának honlapja
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Baranya megye települései