Polgár Rózsa (Szombathely, 1936. november 23. – Budapest, 2014. május 22.Elhunyt Polgár Rózsa . Evangelikus.hu. 2014. május 22.) Kossuth-díjas magyar textilművész, gobelinművész.
Életútja
Polgár László és Horváth Rózsa házasságából született. Felsőfokú tanulmányokat Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán folytatott szövött kárpit és gobelin szakon (1962–1967). 1961-ben ment férjhez, férje Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök-elnök, házasságukból két fiúgyermek született. (Béla, László, 1966 és Gergely Ádám, 1969). 1967 óta szabadfoglalkozású textilművész. 1968 és 1970 között Nyugat-Európában járt tanulmányúton (Svájc, Franciaország, NSZK). Később hosszabb időn (1981–1987) keresztül Genfben alkotott.
A rendszerváltás után 1992 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia egyik alapító tagja és rendes tagja. Műveit közgyűjtemények őrzik, köztük a budapesti Iparművészeti Múzeum és a Szombathelyi Képtár.
Művészete
Pályája kezdetén selyemfestéssel foglalkozott, majd színházi jelmezeket és kellékeket tervezett. Az 1970-es évek végén tért vissza a szövéshez, a gobelinhez. Egy-egy korszakból kiemel köznapi tárgyakat, s azokat jeleníti meg gobelinjein, melyek által szimbolikus jelentéseket tár a néző elé. Lírai és szakrális témákat dolgoz fel. Ismertebb művei:
Mellényke; Fontos kis zsebkendő; Gyermektakaró (1979); Katonapokróc 1945-ből (1980); Hommage à Luther (1983) Ablakok I-II; Esernyő; Ködmön (1984) Vándortarisznya; Relatív szabadság (1987) Tisztelet Ferenczy Noéminak (1990); Triptichon (1993); Himnusz (1996)
Könyvek
Szövött kárpitok; Polgár Rózsa, Bp., 2001 Tarisznyakönyv. Polgár Rózsa kárpitjai versekkel; szerk. Zászkaliczky Zsuzsanna; Luther, Bp., 2007 Szövött kárpitok; Polgár Rózsa, Bp., 2011
Kiállításai (válogatás)Lista www.artportal.hu nyomán Egyéni
1969 • Centre Oecuménique, Genf 1977 • Pataky Művelődési Ház, Budapest • Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat 1978 • Rzezby G., Varsó 1979 • Ifjúsági Ház, Zalaegerszeg 1980 • Handwerksforum, Kassel, Hessen tartomány, Németország (katalógussal) 1981 • Kultúrház, Dombóvár (kat.) • Fészek Galéria, Budapest 1984 • Galerie Faust, Genf 1985 • Dominikanerkloster Galerie, Frankfurt am Main • Galerie Muscade, Párizs 1987 • Genf 1988 • Jurisics Művelődési Központ, Kőszeg (katalógussal) 1991 • Dreifaltigkeitskirche, Ulm (Németország) 1993 • Akadémiai székfoglaló kiállítás, Vigadó Galéria, Budapest (katalógussal) 2000 • Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Bécs 2001 • Válogatás 25 év kárpitjaiból, Műcsarnok, Budapest • Körmendi Galéria, Sopron 2002 • Magyar Kultúra Alapítvány, Budapest 2006 • Új művek, Egry József Emlékmúzeum, Badacsony 2008 • Gödöllői Királyi Kastélymúzeum, Gödöllő 2009 • 2010 • Erdős Renée Ház, Budapest 2010 • Budapest Fasori Evangélikus Egyházközség
Csoportos
1972 • Öltözködés '72, Ernst Múzeum, Budapest 1973 • Triennale di Milano, Milánó 1974 • Mai Magyar Iparművészet II., Iparművészeti Múzeum, Budapest 1976 • Textilgrafika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • La Tapisserie Moderne en Hongrois, G. Yaha, Tunisz 1980 • 6. Fal- és Tértextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely • A kéz intelligenciája, Műcsarnok, Budapest 1981 • Objektek, szituációk és ellenpontok lágy anyagokkal, Műcsarnok, Budapest 1982 • 4. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely • Miniatures Textil Suisses/2, Galerie Filambule, Laussane 1983 • Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1984 • 5. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely 1985 • Kortárs Magyar Textil, Városi Múzeum, Pozsony • Nemzeti Múzeum, Prága • Miniatures Textil Suisses/3, Galerie Filambule, Laussane 1986 • 9. Fal- és Tértextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely • Magie de la Tapisserie VI., Palais de l'UNESCO, Párizs 1987 • Tapisserie Contemporaine, Salon d’Automne, Grand Palais, Párizs • Contemporary Hungarian Textiles 1933–1986, Castel Museum, Nottingham, Wapping Art Centre, London • Casper Arts Gallery, Barnsley (GB), City Arts Gallery, Leicester (Egyesült Királyság) 1988 • Eleven textil, Műcsarnok, Budapest 1989 • Textilbiennálék 1970–1988, Kulturális Központ, Muraszombat, (Jugoszlávia) 1990 • Szombathelyi Biennálék díjazottjainak kiállítása, Szombathelyi Képtár, Szombathely 1991 • A Ferenczy Család, Vigadó Galéria, Budapest • A kis csomag, Iparművészeti Múzeum, Budapest 1992 • 12. Magyar Textilbiennálé (Fal- és Tértextil Biennálé), Szombathelyi Képtár, Szombathely • Hungary Festival in Japan, Metropolitan Art Space, Tokió 1993 • 2. Triennale Internationale de Tournai, Maison de la Culture, Tournai (Belgium) 1999 • Szövött emlékezet 1956, Hegyvidéki Kortárs Galéria 2000 • HÍD 2000, Kecskeméti Képtár 2001 • Ipar-Művészet. Millenniumi iparművészeti kiállítás, Műcsarnok 2002 • Batthyány-kastély, Körmend • Budavári Kárpitműhely 2003 • Nádasdy-vár, Sárvár • Városi Könyvtár, Győr • Magyar Kulturális Központ, Párizs 2004 • Bencés Apátság, Tihany 2005 • Városi Képtár, Orosháza 2006 • Mai Magyar Mesterművek : 2006 (Kiállító művészek: Bajkó Anikó, Borbás Dorka, Csíkszentmihályi Réka, Hollósy Katalin, Laczák Géza, Máté János, Mészáros Éva, Polgár Ildikó, Polgár Rózsa, Sipos Éva, Várbíró Kinga Evelin, Zelenák Katalin.) Iparművészeti Múzeum, Budapest 2007 • Vonaljátékok – Játékos vonalak (Kiállító művészek: Balás Eszter, Benes József, Farkas Ádám, Gyémánt László, Hauser Beáta, Kodolányi László, Kovács Péter, Kőnig Frigyes, Pasqualetti Eleonóra, Polgár Rózsa, Sulyok Gabriella, Szöllőssy Enikő.) Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, Budapest
Köztéri művei
Evangelische Kirche, Friedenspark, Kassel; Evangelische Kirche, Dominikanerkloster, Frankfurt am Main; Organisation Mondiale de la Propriété Intellectuelle, Genf; Evangélikus templom, Siófok; Szárnyas oltárkép, Evangélikus-Református templom, Hévíz, (1994)Evangélikus-Református templom, Hévíz Christus Victor Quia Victima (=Krisztus a győztes áldozat) című kárpitja 2004 óta a rákoshegyi evangélikus templom oltárképe.
Díjak, elismerések (válogatás)
A milánói triennálé ezüstérme (1973) A szombathelyi fal- és tértextilbiennálé első díja (1980, 1986) Munkácsy-díj (1991) Kossuth-díj (1999)
Jegyzetek
Források Kortárs magyar művészeti lexikon. Főszerk. Fitz Péter. 3. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 1999. Polgár Rózsa textilművész lásd 175-176. p. Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Polgár Rózsa szócikkét lásd II. köt. 1299. p. Polgár Rózsa, artpotal.hu P. Szabó Ernő: Polgár Rózsa; HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület, Bp., 2014 Galambos Ádám: Aki a fellegeket hozta közénk – Emlékezés Polgár Rózsára (2014) Kismonográfia jelent meg Polgár Rózsa művészetéről (2014)
Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar textilművészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Szombathelyiek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai