Jászfényszaru (korábban: Fényszaru) város Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a Jászberényi járásban.
Fekvése Jászfényszaru a Jászság északnyugati szélén és a Hatvani-síkon, Pest és Heves vármegyével határosan fekszik, a Zagyva és a Galga torkolata fölött alig 2 kilométerrel, az előbbi folyó bal parti oldalán.
A közvetlen szomszédos települések: északkelet felől a Heves vármegyei Csány, kelet felől Jászágó, délkelet felől Pusztamonostor – utóbbi kettő Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozik –, dél felől Szentlőrinckáta, délnyugat felől Tóalmás, nyugat felől Zsámbok és Tura – mind a négy Pest vármegyében –, északnyugat felől pedig a szintén hevesi Boldog és Hatvan.
A környező nagyobb városok közül Hatvantól 11 kilométerre délkeletre, Jászberénytől pedig 17 kilométerre északnyugatra található.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 32-es főút, amely a belterületének keleti szélén halad el; ezen érhető el Hatvan és Szolnok-Jászberény felől is. Központján a 3106-os út húzódik végig, ez köti össze Zsámbokkal is; Boldog felől a 3126-os úton érhető el, s a határszélét délen érinti még a 3108-as út is.
Az ország távolabbi részei felől közúton a legegyszerűbben az M3-as autópályán közelíthető meg, hatvani letéréssel.
A közúti tömegközlekedés szolgáltatója a Volánbusz, elővárosi autóbuszjáratai Jászberényhez és Hatvanhoz kapcsolják a települést, a helyközi és távolsági viszonylatok pedig Budapesthez és Gödöllőhöz.
A hazai vasútvonalak közül a érinti, melynek egy megállási pontja van itt. Jászfényszaru vasútállomás a 32-es főút régi nyomvonala (a mai 32 136-os számú mellékút) mentén fekszik Hatvan irányában, a központtól mintegy 2 kilométer távolságra északkeletre. Az állomás a vonal állomásainak viszonylatában Hatvan vasútállomást elhagyva az első megállási pont; közúti elérését az említett régi főúti nyomvonalból kiágazó 32 331-es számú mellékút biztosítja.
Története A településen halad át a szarmaták által 324 és 337 között épített, a Dunát a Tiszával összekötő Csörsz árok nyomvonala.
A honfoglalás korából származó sírokat tártak fel a város határában, 2018-ban a Jász Múzeum régészei. A sírokban két holttestet találtak: egy felnőtt férfi és egy gyerek földi maradványait. A férfi mellé egy szablyát temettek, markolattal lefelé, amely szokatlan a korabeli temetkezési szokások közt. A Jászság első szablyás sírja, melyről részletes dokumentáció készült. Jobb medencecsontja mellett találták meg a Kárpát-medence hetedik tarsolyzáróját, mely bronzból készült. (Eddig három vas és három bronz tarsolyzáró került elő összesen.) A fiú mellé vaskést, pontkörös díszítésű bogozót, csikózablát, csiholót és nyílhegyeket temettek, amely utóbbi alapján tegezt is, ám ez nem maradt fenn.
Homokos, fövenyes részein (Kozma part, Csonthalom, Sós-tó) az ásatások avar és honfoglalás kori leleteket hoztak a felszínre. A mai Jászfényszaru helyén valószínűsíthető Cosma falu (egy 1067-es oklevél említi így), amit 1499-ből Szent Kozma és Damján néven pontosíthatunk. E néven a mai Kozma dombon Árpád-kori templom állt, amelynek alapjait 1996-ban Selmeczi László régész tárta fel.
A település története a jászok történelmének egy része, akiket IV. Béla telepített a tatárjárás után elnéptelenedett Zagyva folyó völgyébe. Kiváltságos helyzetük fejében katonáskodniuk kellett a királynak. A századok folyamán a történelem viharai Jászságot sem kímélték, különösen a török dúlásokat sínylette meg. A lakosság töredéke a Zagyva-Galga mocsaraiban húzódott meg, nagyobb része elköltözött. A török veszedelem elmúltával újabb sorscsapás következett: 1702-ben I. Lipót zálogba adja a Jász-Kunságot a Német Lovagrendnek. A jobbágysorba süllyedt jászfényszaruiak közül többen is Rákóczi táborába állnak, egykori kiváltságaikat azonban csak 1745-ben válthatják meg Mária Teréziától.
A Redemptio után a föld községi elosztású tulajdonban volt, a megváltás arányában osztották fel a családok között. A redemptus gazdák azonban saját földre vágytak, hogy teljesen önállóan gazdálkodhassanak. A földnek magántulajdonban való megjelenésével komoly gazdasági fejlődés indult meg. A község vezetői gondot fordítanak a település rendezésére, szabályozzák az építkezéseket. Kereskedők nyitnak boltokat, nő az iparral foglalkozó mesteremberek száma, akik 1817-ben vegyes céhet alapítanak. Jászfényszaru 1831-ben mezővárosi rangot kap, heti vásártartási joggal, majd 1845-től négy országos vásár tartására kap lehetőséget. Az 1867-es kiegyezés további lendületet adott a fejlődéshez, viszont az 1871-es központi rendelkezés szabta nagyobb terheket azonban mint város, már nem tudta tovább vállalni. Ezért 1872-ben az elöljárók kérik a nagyközséggé történő visszaminősítését, a jász kiváltságokat pedig az 1877. évi országos közigazgatási átszervezés szüntette meg véglegesen.
A település 1993. január 1-jétől jogosult ismét a városi rangra.
1990-től az akkor még nagyközség adott otthont a dél-koreai székhelyű Samsung televíziógyártó cégnek, mely mostanra a legnagyobb európai Samsung gyárrá nőtte ki magát, több ezer főnek adva állandó munkalehetőséget. 2004-ben készült el a tízmilliomodik jászfényszarui televízió. Tovább növelte a gyár jelentőségét, mikor az elnökség 2007-ben bejelentette: tovább szeretnék bővíteni az itteni üzemegységüket. Az új épület még az év végén megépült, újabb munkahelyeket teremtve a városban.
Infrastruktúráját illetően a település csatornarendszere 2008 végére teljesen kiépült, mintegy 40 km hosszú útrendszerének 2010-ben 84% szilárd burkolatú. A tervek szerint az év végéig kiépül a maradék utcák útalapja is.
Gazdasága
A korábbi hírek szerint 2017-ben készült volna el a német Thyssenkrupp gyára a városban. A beruházást végül 2018. március másodikán adták át. A beruházás 30 milliárd forintból valósul meg és 500 új munkahelyet hoz létre 2019-ig. A gyárban kormányrendszereket, valamint hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket fognak gyártani korszerű technológiával. Helyi média Jászfényszarun fogható FM rádiók: Rádió 1 (Budapest) – FM 89,5 MHz Bartók Rádió – FM 90,7 MHz Szent István Rádió – FM 94,0 MHz Kossuth Rádió – FM 95,5 MHz Sláger FM – FM 95,8 MHz Base FM – FM 96,4 MHz Trió FM – FM 97,7 MHz Manna FM – FM 98,6 MHz Best FM – FM 99,5 MHz Dankó Rádió – FM 99,8 MHz; 100,8 MHz Rádió 1 (Gyöngyös) – FM 101.7 MHz Petőfi Rádió – FM 94,8 MHz; 102,7 MHz FM 103.9 – A Rock – FM 103,9 MHz Retro Rádió – FM 103,3 MHz; 104,7 MHz
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,9%-a magyarnak, 7,8% cigánynak, 0,2% németnek, 0,6% románnak mondta magát (9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 64,8%, református 1,8%, evangélikus 0,2%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 11,9% (19,9% nem nyilatkozott).Jászfényszaru Helységnévtár
2022-ben a lakosság 87,2%-a vallotta magát magyarnak, 5,2% cigánynak, 0,4% ukránnak, 0,4% románnak, 0,2% németnek, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 42,7% volt római katolikus, 2,6% református, 0,5% görög katolikus, 0,2% evangélikus, 0,2% ortodox, 1,8% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 8,8% felekezeten kívüli (42,3% nem válaszolt).Jászfényszaru Helységnévtár
Közélete Önkormányzat Polgármesterek 1990 őszétől közel 35 éven át, 2025. július 24-i hatállyal bejelentett lemondásáig Győriné dr. Czeglédi Márta Mária vezette a települést [a második keresztnevét nem minden választáson használta]. Utódjául a helyi választópolgárok 2025. október 12-én, időközi választás keretében Zsámboki Sándort választották. A rendszerváltás előtti utolsó tanácselnök Bálint László volt.
Választások 1990 őszén Győriné dr. Czeglédi Mártát választották meg a település rendszerváltás utáni első polgármesterévé.
Önkormányzati választási alapadatok (1990-2025)Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: ; konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2019,2024, 2025ÉvLakókA lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – Polgármesteri tisztségKépviselő-testületA képviselő-testület adatai az egyes években: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2019, 2024, 2025 – száma+/–jelöltekszámaa hivatalbanlévő indult?testületlétszámajelöltekszáma1994−135 213321998−65 113282002+ 213332006+ 213262010−107 28302014−127 18192014−127 181920242025
Részvétel az önkormányzati választásokon (1994-2014)A részvételi adatok a polgármester-választási adatokból származnak. (Némi eltérés elképzelhető a képviselő-választások adataihoz képest.) Az 1994 és 2002 közötti jegyzőkönyvek esetében adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, az (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az "érvénytelen / hiányzó" rovat a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg. A 2006-os jegyzőkönyvek esetében a választójogosultak száma a (C), a szavazók száma az (E), az érvényesen szavazatok száma az (I) mezőben szerepel. A 2010-es jegyzőkönyvben sorrendben ugyanezek az adatok a (C), (E) és (H), a 2014-es jegyzőkönyvekben az (A), (B) és (G) mezőknek felelnek meg.ÉvVálasztó-jogosultSzavazóÉrvényesszavazatÉrvény-telenfő%199447,5%1,2%199832,8%9,1%200239,1%2,1%200636,1%3,3%201048,6%1,6%201431,7%10,3%20192024
+ Polgármester-választási eredmények (1990-2025)ÉvMegválasztott polgármesterSzavazatElőnya 2. előtt(%p)névszervezetdbjogosultakarányábanszavazókarányábanérvényesszavazatokarányában1990Győriné dr. Czeglédi MártaSzDSz-FKgP1994Győriné dr. Czeglédi MártaSzDSz-FKgP-MSzP-KDNP38,2%80,4%81,4%62,71998Győriné dr. Czeglédi Mártafüggetlen29,9%90,9%100,0%-2002Győriné dr. Czeglédi Mártafüggetlen32,5%83,3%85,1%70,22006Győriné dr. Czeglédi Márta Máriafüggetlen28,9%80,0%82,8%65,52010Győriné dr. Czeglédi Márta Máriafüggetlen38,9%80,1%81,4%62,72014Győriné dr. Czeglédi Márta Máriafüggetlen28,4%89,7%100,0%-2019Győriné dr. Czeglédi Mártafüggetlen100,0%-2024Győriné dr. Czeglédi Mártafüggetlen20242025Zsámboki Sándorfüggetlen2025
Helyi sajtó Mi újság Fényszarun?: a helyi önkormányzat által havonta kiadott, a település közéletével (önkormányzati, kulturális, oktatási, egyéb hírekkel) foglalkozó színes újság. Példányait a helyi lakosok postai kézbesítéssel ingyen kapják meg. Lapzárta: minden hónap második hétfője. A szerkesztőség címe: Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár, Jászfényszaru, Szent István út 1.
Nevezetességei Római katolikus templom (Mindenszentek) Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény: 1983 óta látogatható Papp kastély Rimóczy kastély Emlékművek Szent Család szobor: A római katolikus templom mellett áll. (Készült: 1769-ben) Szentháromság szobor: A római katolikus templom mellett áll. Első világháborús emlékmű: A római katolikus templom melletti parkban áll. (Felavatva: 1924-ben) Petőfi szobor Második világháborús emlékmű (Felavatva: 1989-ben) Zsidó emlékmű Díszkút: A városháza előtti téren, a település első artézi kútja helyén áll. (Felavatva: 2002-ben) Tanítók emlékműve (Felavatva 2002-ben) Megbékélés emlékműve: A művelődési ház parkjában, az egykori szovjet emlékmű helyén áll. Nemzetiségtől függetlenül állít emléket mindazoknak, akik a II. világháború során a község közigazgatási határai belül estek el. A tervezést és a bronzműves munkát Szabó Imrefia Béla, míg a kivitelezést Tóásó Tibor kőszobrász végezte. (Felavatva: 2005-ben) Bedekovich emlékoszlop: A római katolikus templom melletti parkban áll. Szilágyi Dezső népi fafaragó művész munkája. (Felavatva: 1993-ban) Trianon-emlékmű: A település határában, a 32-es út körforgalma mellett áll. (Felavatva: 2012-ben) IV.Béla szobor. A Rimóczy kastélynál található. (Felavatva: 2013-ban) Cigányzenész emlékmű: Az alsó temető közelében található. (Felavatva: 2013-ban)
Híres emberek