thumb|right|260px|Cima da Conegliano: Szent Ilona. A késő középkori és reneszánsz művészet rendszerint a Szent Kereszttel vagy a kereszt megtalálásának jelenetével ábrázolta. thumb|right|260px|Andrea Bolgi Szent Ilona-szobra a vatikáni Szent Péter-bazilikában. A szobor fölötti ereklyekápolnában a római Szent Kereszt-ereklye egyik nagyobb darabját őrzik. thumb|right|260px|A betlehemi Születés temploma, amelynek konstantini kori előzménye Ilona szentföldi útjához kapcsolódik.
Szent Ilona vagy Szent Heléna (latinul: Flavia Iulia Helena Augusta, görögül: Ἑλένη; 248/250 körül – 328/330 körül) római császárné, Nagy Konstantin édesanyja, Constantius Chlorus társa, majd a Constantinus-dinasztia Augustája volt. A keresztény hagyomány a Szent Kereszt megtalálását kapcsolja a nevéhez, ezért a késő antik és középkori jámborságban a szent helyek, az ereklyetisztelet és a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb női alakjává vált.
Életéről kevés kortársi adat maradt fenn. Születési helye bizonytalan; a modern kutatás leggyakrabban a bithüniai Drepanont tartja a legvalószínűbb jelöltnek, amelyet fia később Helenopolisznak, azaz „Ilona városának” nevezett el. A szicíliai Trapanival való azonosítás régebbi vagy félreértésen alapuló hagyomány, amelyet a mai szakirodalom általában nem tekint fő megoldásnak.
Ilona történeti alakját világosan el kell különíteni a későbbi hagiográfiai hagyománytól. Kaiszareiai Euszebiosz beszámol idős kori szentföldi útjáról, jótékonyságáról és a betlehemi, illetve olajfák-hegyi templomépítésekről, de nem említi a Szent Kereszt megtalálását. A kereszt megtalálásának története a 4. század végének és az 5. század elejének forrásaiban jelenik meg részletesebben, különösen Szent Ambrusnál, Tyrannius Rufinusnál és a későbbi egyháztörténetíróknál.
Neve és címei
Ilona neve a latin és görög forrásokban több alakban fordul elő. A pénzeken és feliratokon leggyakrabban a Flavia Helena, Flavia Iulia Helena és Flavia Iulia Helena Augusta alakok ismertek. Az Augusta cím nem egyszerű udvari megszólítás volt, hanem a császári család nőtagjainak legmagasabb rangját jelölte. A cím odaítélése Ilona nyilvános dinasztikus szerepét fejezte ki a Constantinus uralma alatt egységesülő birodalomban.
A „Szent Ilona” és „Szent Heléna” magyar alakok egyaránt használatosak. A „Konstantinápolyi Szent Ilona” név a nyugati és keleti hagyományban is előfordul, de történetileg nem pontos születési vagy állandó lakóhelyi megjelölés: a „konstantinápolyi” jelző inkább fia, Nagy Konstantin és a későbbi bizánci emlékezet felől kapcsolódott hozzá.
Források és történeti nehézségek
Ilona életrajza több, egymástól eltérő természetű forrásrétegből áll. A legkorábbi és legfontosabb forrás Kaiszareiai Euszebiosz Vita Constantini című műve, amely Constantinus dicsőítő életrajza, és Ilonát elsősorban jámbor, bőkezű, idős császáranyaként mutatja be. Euszebiosz szerint Ilona mintegy nyolcvanéves volt szentföldi útja után, ami alapján születése általában 248/250 körülre tehető.
A második fontos forráscsoport a késő 4. századi és 5. századi egyházi hagyomány. Szent Ambrus Ilonát a stabularia kifejezéssel illeti, amelyet fogadósnőként, istállóhoz vagy vendégfogadóhoz kötődő szolgálóként szokás fordítani. Ambrus ezt nem gyalázkodásként, hanem erkölcsi példaként használja: Ilona alacsony társadalmi helyzetből emelkedett császárnévá, de keresztény alázatát a magas rangban is megőrizte. Aquileiai Rufinus és a későbbi egyháztörténetírók már részletesen közlik a Szent Kereszt megtalálásának hagyományát.
A harmadik forrásréteg a középkori hagiográfia és legendairodalom. Ide tartoznak azok a hagyományok, amelyek Ilonát a napkeleti bölcsek ereklyéinek megtalálásával, a szent szegek különböző felhasználásával, a Szent Lépcső vagy más passióereklyék Rómába vitelével, illetve különböző helyi alapításokkal kapcsolják össze. Ezek az emlékezettörténet szempontjából fontosak, de nem kezelhetők azonos súlyú történeti adatként, mint Euszebiosz beszámolója vagy az epigráfiai és numizmatikai források.
A negyedik forráscsoportot a pénzek, feliratok, építészeti maradványok és szarkofágok alkotják. Ilona pénzei különösen fontosak, mert a Flavia Helena Augusta cím és a császárnői reprezentáció nyilvános megjelenését tanúsítják. Az érmék általában nem keresztény jelképeket, hanem a római állami ikonográfia megszokott alakjait, például a Securitas rei publicae eszméjét használják.
Származása és korai élete
Ilona születési helye és társadalmi háttere bizonytalan. A legvalószínűbbnek tartott hagyomány szerint a bithüniai Drepanonból származott, amely a Nikomédiai-öböl közelében feküdt Kis-Ázsiában. Ezt az azonosítást támogatja, hogy Constantinus később Helenopolisz néven nevezte át a várost. A névadás önmagában nem abszolút bizonyíték, de erős hagyományt jelez, és a modern szakirodalomban ez maradt a legelterjedtebb álláspont.
Más születési helyeket is javasoltak, például Naissust, Edesszát, Triert vagy a középkori brit hagyomány alapján Colchester környékét. Ezek közül egyik sem rendelkezik olyan történeti valószínűséggel, mint a bithüniai Drepanon. A brit királylányról szóló középkori legenda, amely Ilonát egy Coel nevű brit uralkodó lányaként mutatta be, a középkori angol történeti képzelethez tartozik, nem a 4. századi forrásokhoz.
Társadalmi származása feltehetően szerény volt. A 4. századi források szerint nem tartozott a szenátori vagy magas rangú arisztokrata családok közé. Szent Ambrus stabularia megnevezése alapján gyakran fogadósnőnek vagy vendégfogadóhoz kapcsolódó szolgálónak tartják. Ezt a kifejezést azonban óvatosan kell értelmezni: nem bizonyítja pontosan Ilona foglalkozását, és különösen nem igazolja a későbbi, ellenséges vagy moralizáló találgatásokat. Ambrusnál a hangsúly nem Ilona megalázásán, hanem alázatának és felemelkedésének keresztény értelmezésén van.
Constantius Chlorushoz fűződő kapcsolata
Ilona Constantius Chlorus társa volt. Kapcsolatuk jogi természete a kutatás egyik vitatott pontja. Az ókori források nem egységesek: némelyik feleségként, másik concubinaként említi. A modern szakirodalomban ezért több megoldás is létezik. Egyes kutatók tényleges, de jogilag nem teljes értékű együttélésről vagy de facto házasságról beszélnek, mások szerint rendes házasságuk volt, amelyet később politikai okokból megszüntettek.
A kapcsolatból egyetlen ismert gyermek született, a későbbi Nagy Konstantin. Születési éve vitatott, de általában a 270-es évek elejére, gyakran 272/274 körülre teszik; születési helyeként a források Naissust, a mai Ništ említik. Constantinus születése később dinasztikus jelentőségűvé vált, mert ő lett a Constantinus-dinasztia alapító uralkodója.
Constantius politikai előmenetele miatt Ilonától elszakadt, és Maximianus mostohalányát, Theodorát vette feleségül. A dinasztikus házasság a tetrarchia rendszerében Constantius pozíciójának megerősítését szolgálta. A hagyományos dátum 293, amikor Constantius Caesar lett, de egyes adatok már 289 körüli házasságra is utalhatnak.
A szakítás után Ilona nem tűnik fel jelentős nyilvános szerepben. Valószínűleg visszavonultan élt, miközben Constantinus Diocletianus és Galerius keleti udvari környezetében nevelkedett. A későbbi források hangsúlyozzák, hogy Constantinus tisztelte és szerette édesanyját, de Ilona életének e hosszú szakaszáról kevés biztos adat maradt fenn.
Nagy Konstantin udvarában
Constantius Chlorus halála után, 306-ban Constantinus katonái Eboracumban, a mai Yorkban császárrá kiáltották ki. Ilona ekkor fokozatosan visszakerült a nyilvános dinasztikus térbe. Pontos mozgása nem rekonstruálható teljes bizonyossággal: kapcsolatba hozták Trierrel, ahol Constantinus egy ideig udvart tartott, majd Rómával, különösen a Horti Spei Veteris és a Sessorianus-palota környékével.
Constantinus először a nobilissima femina címmel tüntette ki, majd Licinius legyőzése és az egységes császári hatalom megszerzése után, 324-ben Augusta rangra emelte. Ez a cím az érméken is megjelent. Ilona pénzein a FL HELENA AVGVSTA felirat és a diadémos, császárnői portré hangsúlyozta dinasztikus helyzetét. A hátlapokon gyakori volt a SECVRITAS REI PVBLICAE felirat, amely a birodalom biztonságát és stabilitását jelenítette meg.
Az érmék egyik fontos tanulsága, hogy Ilona hivatalos császárnői reprezentációja a római állami ikonográfiát követte. A pénzek nem a későbbi hagiográfiai Ilonát, a kereszt megtalálóját ábrázolják, hanem a császári ház stabilitását jelképező Augustát. A keresztény szentként tisztelt Ilona képe a későbbi liturgikus, ikonográfiai és legendai hagyományban alakult ki.
Kereszténysége és jótékonysága
Ilona megtérésének pontos ideje nem ismert. Euszebiosz szerint Constantinus hatására lett keresztény, és olyan buzgó Isten-szolgálóvá vált, mintha gyermekkorától fogva keresztény lett volna. Szent Ambrus ezzel szemben a későbbi hagyományban Ilona szerepét emeli ki Constantinus kereszténységhez való közeledésében. A két hagyomány nem feltétlenül zárja ki egymást, de történetileg biztosan csak annyi állítható, hogy Ilona a 320-as évekre nyilvánosan keresztény császáranyaként jelent meg.
Euszebiosz hangsúlyozza Ilona jótékonyságát. Szerinte a szent helyeken nemcsak építkezéseket támogatott, hanem adományokat osztott, segítette a szegényeket, foglyokat, száműzötteket és rászorulókat. Ez a leírás részben császári dicsőítő irodalom, de összhangban áll azzal, hogy Ilona az Augusta ranggal jelentős anyagi eszközökhöz és udvari tekintélyhez jutott.
A későbbi hagiográfia különösen Ilona alázatát hangsúlyozta. A jámbor elbeszélések szerint egyszerű ruhában vegyült a hívek közé, szegényeket hívott asztalához, és saját kezével szolgált fel nekik. Ezek a motívumok a keresztény császárné ideális képét fejezik ki: a magas rang nem önmagáért való kiváltság, hanem a szegények és az egyház szolgálatának eszköze.
Az udvari válság és a Crispus–Fausta-kérdés
326 körül Constantinus udvarában súlyos családi és politikai válság tört ki. A császár kivégeztette fiát, Crispust, majd nem sokkal később felesége, Fausta is meghalt. Az események okai vitatottak; az ókori források későiek, részben ellenségesek, és nem adnak egységes magyarázatot.
Egyes későbbi források Ilona felháborodását is említik Crispus halála miatt, és Fausta halálát ezzel hozzák összefüggésbe. Ezeket az állításokat azonban nem lehet tényként kezelni. A modern kutatás általában óvatos: a Crispus és Fausta halálát körülvevő udvari konfliktus valós, de Ilona pontos szerepe és motivációja nem rekonstruálható biztosan.
Nem szerencsés ezért azt írni, hogy Fausta „cselszövése” okozta Crispus halálát, vagy hogy Ilona bizonyítottan Fausta ellen fordította Constantinust. Az ilyen állítások inkább udvari pletykahagyományhoz, illetve késő antik történetírói konstrukciókhoz tartoznak, nem szigorúan ellenőrizhető történeti tényekhez.
Szentföldi útja
Ilona idős korában, feltehetően 326 és 328 között utazott Keletre és Palesztinába. Euszebiosz beszámolója szerint útja vallási jellegű volt: felkereste a keresztény szent helyeket, adományokat osztott, és gondoskodott templomok építéséről vagy ékesítéséről. A modern történetírás ugyanakkor gyakran megjegyzi, hogy egy Augusta ilyen útja politikai és reprezentációs jelentőséggel is bírt. Ilona nem magánzarándokként, hanem a császári ház tagjaként mozgott a keleti provinciákban.
Euszebiosz két szent helyet emel ki: Betlehemet és az Olajfák hegyét. Betlehemben a Születés temploma Krisztus születésének helyéhez kapcsolódott. Az Olajfák hegyén az Eleona-bazilika a mennybemenetel emlékhelyéhez és a krisztusi tanítás hagyományához kötődött. Ezek a templomok a konstantini korszak új keresztény építészetének részét alkották: a birodalmi támogatás révén a keresztény emlékezet szent helyei monumentális formát kaptak.