thumb|260px|Putna környéke 1769-72 között Putna település Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.

Fekvése Bozovicstól keletre, Mehádiától északnyugatra, a Putna völgyében fekvő település.

Története Putna nevét 1577-ben említette először oklevél Putna néven.

1808-ban Puttna, 1913-ban Putna alakban fordult elő.

1577-ben Gámán György feleségének Berta Katalinnak, Berta Gáspár leányának birtokai közé tartozott, ki ez évben testvéreivel Berta Miklóssal és Ferenccel megegyezett abban, hogy a karánsebesi kerületben fekvő Macsova, Pestere, Plugova, Putna és Brebul részbirtokok haszna négy évig testvéreié Berta Miklósé és Ferencé legyen, majd a 4 év lejárta után a birtok visszaszáll lánytestvérük Gámán Györgyné Berta Katalin birtokába. Berta Ferenc azonban a nevezett falvakban levő részbirtokát 1579-ben Gámán Györgynek 500 forintért elzálogosította, ebből később per is keletkezett.

Az 1717 évi összeírásban 13 házzal vették fel.

1774-től a zsupaneki zászlóalj határőri rendszeréhez került. A végvidéki rendszer megszüntetése előtt az oláhbánsági határőrezred prigori századához tartozott.

A trianoni békeszerződés előtt Krassó-Szörény vármegye Bozovicsi járásához tartozott.

1910-ben 410 lakosából 392 román volt. Ebből 5 római katolikus, 405 görög keleti ortodox volt.

Jegyzetek

Források Pesty Frigyes: Szörény vármegye (II. 465)

Kategória:Krassó-Szörény megye települései Kategória:Krassó-Szörény vármegye települései