Az ikOn egy 2000-ben indult, közösségi alapú kortárs képzőművészeti adatbázis és kommunikációs platform.http://ikon.hu/
Az ikOn szolgáltatásai Az artAkkord az intézmények számára biztosít lehetőséget az események időpontjának összehangolására.
Az artRoll online eseménynaptár.
Az artKomm az adatbázishoz kapcsolódó hírlevél szolgáltatás, mely értesítést küld a kiállítások megnyitójáról, programjaikról, pályázatokról, valamint a szaklapok tartalomról.
Az archívum tartalmazza a 2000 óta megnyílt kiállítások adatbázisát.
Története Az ikOn.hu alapítója és szerkesztője Koronczi Endre képzőművész.
A szoftver első változatát Magyarország egyik első internetfejlesztő és tartalomszolgáltató vállalkozása, a Hungary.network Zrt. fejlesztette 1999-ben.
Az ikOn.hu nyilvános bemutatója 2000 januárjában a budapesti Műcsarnokban zajlott.A kezdeményezés 2002-ben szerepelt a Budapest Boksz - Rejtett szcéna az 1990-es években címmel a budapesti Ludwig Múzeumban rendezett kiállításon (kurátor: Hegyi Dóra és Timár Katalin).
Az ikOn.hu 2010. és 2013. között megjelentette a m.ikOn dvd alapú kortárs művészeti folyóiratot. A tíz lapszáma 36 képzőművészt mutat be egy interjú és egy kortárs videóművészeti alkotás közlésével.
A Rejtett mintázatok – a hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon a Barabási-Albert László bemutatta az ikOn archívumi adatai felhasználásával készült magyarországi Art network hálózati ábrát. Ludwig Múzeum, 2021.https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitas/barabasilab-rejtett-mintazatok-halozati-gondolkodas-nyelve
Rendezvényei Nincsen semmi baj - 20 éves az ikOn. A konferencia témája a független kortárs művészeti szcéna működési modelljei, fenntarthatósága, jövőképe. Jurányi Ház, 2020. [Jurányi Ház], 2020. január 27.https://www.prae.hu/news/36439-nincs-semmi-baj/
IkOn nap 2010 - Kerekasztal-beszélgetések a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola végzős diákjaival a pályaválasztás kérdéseiről. Műcsarnok, 2010. február 24.
"Are you talking to me?" - Kritika és kánon a hálózatban, konferencia. Műcsarnok, 2009. február 26.Műút: irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat. 2009. 13. sz.
Az állandósult utolsó pillanat - a közpénzből fenntartott kortárs művészeti intézmények sorsa, konferencia. Az AICA Magyar Tagozata, a Műcsarnok és az ikOn konferenciája. Műcsarnok, 2007. május 25.https://www.museum.hu/program/13352/Valtozo_Parameterek_4_-_Az_allandosult_utolso_pillanat_-_a_kozpenzbol_fenntartott_kortars_muveszeti_intezmenyek_sorsa_Az_AICA_Magyar_Tagozata_a_Mucsarnok_es_az_ikOn_konferenciaja
IkOn nap - A hivatalos képzőművészeti intézményrendszer mellett megjelenő alternatív kezdeményezések kommunikációs stratégiái, valamint együttműködési lehetőségeik és a szcénában betöltött szerepeik, műhelykonferencia. Műcsarnok, 2007. január 19.
Források
Kategória:Magyarországi művészeti szervezetek