Nagymaros (, ) egy város Pest vármegyében, a Szobi járásban.
Fekvése bélyegkép|balra|190px|A Duna és a Visegrádi vár Nagymarosról bélyegkép|balra|190px|Árvízmagasság-jelző táblák a Duna-parti sétányon Pest megyében, Váctól nyugatra, Budapesttől 52 kilométerre északnyugatra, a 12-es főút mentén, Visegráddal szemben; távolsága ez utóbbi településtől légvonalban valamivel kevesebb mint egy kilométer. Központján a 12-es főút halad végig, fontos belterületi útja még a településnek a 12 128-as út. Kóspallaggal a 12 106-os út köti össze, hajóállomásának közúti megközelítését pedig a főút felől az alig több mint száz méter hosszú 12 307-es út biztosítja.
Végighalad a településen, a Dunával és a 12-es úttal párhuzamosan a is, melynek három megállási pontja is van itt: a központban Nagymaros-Visegrád megállóhely, a belterület délnyugati, Zebegény felőli végén Nagymaros vasútállomás, valamint attól még nyugatabbra Dömösi átkelés megállóhely, ahol a vonatok 2021. 06. 19. óta megállás nélkül áthaladnak.
Földrajza
A Dunakanyarban, a Visegrádi-szoros áttöréses völgyében, a Duna bal partján, a Börzsöny lábánál helyezkedik el, szemben a visegrádi Fellegvárral és a Visegrádi-hegységgel. Megközelíthető vasúton a on Nagymaros-Visegrád vagy Nagymaros állomáson leszállva, menetrendi kirándulóhajóval, szárnyashajóval Budapestről és Esztergomból is, vagy Visegrádról komppal, esetleg a 12-es országúton gépkocsival.
Egyéb belterülete Svábhegy; külterületi településrészei Alsómező, Aranyos, Foglárdűlő, Hatlópatak, Kóspallagi út, Köbölvölgy, Latorvölgy, Magyarvölgy, Mihályhegy, Mosonpatak, Remetehegy, Rigóhegy, Somdűlő, Törökmező, Vasúti őrházak
Története Nagymaros múltjához a vele szemben, a Duna jobb partján, magas sziklabércen emelkedő középkori királyi székhely, Visegrád története is szorosan hozzáfűződik. A Visegráddal szembeni oldal keskeny földnyelvére épült Maros az uralkodók kedvelt tartózkodási helye volt Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás korában. A Visegráddal szembeni Maros síksága különösen alkalmas volt lovagi játékok megtartására, melyek főleg Mátyás korában virágoztak, de a bécsi Udvarnak 1572-ben a török Portára, Konstantinápolyba tartó királyi követei is említik a marosi lovagi játékokat, mikor hajón érkezve Maroson néhány órára kikötöttek. Ungnad Dávid Omichius által tíz évvel később kinyomtatott naplójában erről ez olvasható: „Eljutottunk két mérföldnyire Esztergomtól, egy bal parton fekvő mezővárosba, melyet Marosnak hívnak. Az udvari népnek az említett Maros mezővárosban a lovagi játékokkal sok öröme volt.” Maros ez időkben a főurak ideiglenes tartózkodási helye volt, ahol kúriákat építettek maguknak.
Kereskedőket is vonzott a helység, akik hajókon érkező áruikkal a visegrádi harmincadon lerótták vámkötelezettségüket s Maroson már értékesíthették azokat.
Maros az Árpád-korban bélyegkép|balra|200px|Nagymaros légifotója bélyegkép|200px|A nagymarosi katolikus templom bélyegkép|jobbra|260px|A régi Nagymaros egyik legismertebb terméke a pezsgő volt. Reklámok az 1900-as évek elejéről bélyegkép|260px|Nagymaros, Fekete Sas fogadó Visegrád már 1002-ben királyi várispánság központja, ekkor Maros már lakott hely lehetett, 1241-ben mindkettő megszenvedi a tatárpusztítást. Első írásos említése 1257-ben történt Morus néven. IV. László király 1285-ben Rosd nemzetségbeli Herbord fiainak, Márknak és Miklósnak Morus nevű földjét Visegrádhoz csatolta, s cserébe adta a Pilisi erdőőrök Bogud nevű földjét.
A tatárok által kipusztított lakosság helyébe német származású telepesek (hospesek) érkeztek ide, és a szomszédos Verőcére, mely a váci püspök birtoka volt. III. András király halászati jogot adományozott a Duna fele részén a marosi hospeseknek Leustak szigetétől Ipulthunig. 1298-ban a dömösi prépostság és káptalan tiltakozására azonban a halászati jog kiváltságát a király visszavonta – elismerve, hogy az egész folyamszakasz teljes terjedelmében az egyház tulajdonába tartozik.
Az 1300–1400-as évek
Az Árpád-ház kihaltát követő trónviszályok idején Károly Róbert királynak 1316-ban sikerült Visegrádot elfoglalnia, de csak 1323-tól tartózkodott ott udvarával.
Károly Róbert 1324-ben Maros lakóit Buda város kiváltságaival ruházta fel, s Marost Visegrád ikervárosává nevezte ki. Ekkor foglalta írásba Maros kiváltságait is, mely oklevél szerint Győrtől Visegrádig, s onnan Földvárig (Dunaföldvár) a Dunán vámmentességet élveznek. Maros a városi kiváltság elnyerését Károly Róbert király iránti hűsége jutalmaként a címeres pecsétjén látható páncélos gyalogos szolgálatán kívül közvetítő kereskedelmével nyújtott érdemei elismeréseként kapta, hasonlóan Buda polgárainak kiváltságaihoz.
Maros a városi jogot elnyerve, kiváltsága szerint szabad halászatot kapott a váci püspökség birtokának verőcei határától az Ipolyig. A közösség vám- és harmincadmentességét tartalmazta a privilégium, továbbá a szabad bíró- és papválasztást, az önálló bírói ítélkezési-, a szabad birtoklási- és örökösödési jogot; a magvaszakadt polgár vagyonát csak a plébánosra lehetett hagyományozni, aki csak az egyház javára hasznosíthatta. A Pilis erdőben a lakosoknak szabad volt saját szükségletre a favágás ház, vagy kúria építéséhez.
A lakosok kötelezettsége volt minden kedvezményekkel szemben az egyháznak tized szolgáltatása a megtermelt gabonából és borból, a királynak a dunai viza (Huso huso) halászatából negyedrész odaajándékozása és évente három alkalommal „tisztességes” ajándékkal való kedveskedés.
Károly Róbert Maros számára adott kiváltságlevelének egyik követelménye volt, hogy a kifogott vizák egynegyedét a mindenkori királyi udvarnak ajándékozzák. A dunai halászatból, s főleg a vizahalászatból Maros jelentősen kivette a részét. A királyon kívül vizafogásra kötelezte a várost a királyi birtok kezelője, a Pozsonyi Kamara is. A pozsonyi Kamara rendszerint a tavaszi fogásból kérte a viza küldését, „mely még a nagy hét előtt minden bizonnyal ott legyen”, mert böjtben a király asztalára szánták.
A település elsősorban Károly Róbert 1324. április 22-én adományozott privilégiumának köszönhette felemelkedését, melyet majdnem minden utódával megerősíttettek. Fia Nagy Lajos király 1345. április 20-án átírja és megerősíti atyja eredeti oklevelét.
Utóda Zsigmond király 1388. június 17-én, majd 1436. július 8-án írja át, és erősíti meg 1388-ban kelt saját oklevelét.
Legközelebb Hunyadi Mátyás király 1464. június 7-én, majd II. Ulászló király 1492-ben erősíti meg elődei kiváltságlevelét.
A város első fennmaradt pecsétjét 1543-ban vésették, korábbi századokban használt, sajnos, nem maradt fenn.
Az 1500–1600-as évek A Habsburg uralkodók közül I. Ferdinánd 1528. január 25-én, majd fia Miksa 1571. november 7-én ismerte el és erősítette meg elődei kiváltságlevelét.
A dunai halászat továbbra is jelentős szerepet játszott a város életében. Ez főleg a viza halászatából állott: 1615-ben például a királyi hivatalnokok azt kifogásolták, hogy a marosiak csak vizából adnak ajándékot, viszont a többi dunai halászok a tok, sőre, nester, kevsege, csuka, ponty és egyéb halakból is a harmadát adják.
A tizenöt éves háború és az azt követő közel fél évszázad alatt a marosiak a pozsonyi Kamarának hol benyújtották, hol visszakérték féltve őrzött privilégiumukat.
Az 1683-ban megindult felszabadító háború alatt Marost közvetlen zaklatják az átvonuló szövetséges hadak, melyek ellen ismét a privilégium nyújtana védelmet.
1684-ben, mikor a közeli Vác rövid időre felszabadult, Maros elöljárósága I. Lipóthoz fordult kiváltságlevele újbóli átírása, megerősítése végett. A királyi megerősítés 1686. május 19-én kelt, magába foglalja Károly Róberttől kezdve az összes utódokét. Amire azonban ezt kézhez kaphatták volna – a város a közben többször átvonuló hadak áldozatául esett. A lakosság elmenekült, csak két év múlva, 1688-ban a török kiűzése után tért vissza otthonába.
Az 1700-as évektől napjainkig A török kiűzése után visszatért lakosságot előbb a felállított Budai Kamara akarta megadóztatni, majd 1700. július 20-án I. Lipót király Visegrád várát és erdőségeit Nagymarossal, Szentendrével, Nagy- és Kisoroszival együtt Kontzin Volcardo grófnak adományozta. Az új földesúr 1713-ban bekövetkezett halálával újabb adományozás folytán gróf Stahremberg Tamás kezére került.
Az adományozás azonban mindkét esetben jogtalan volt, mivel egyik koronabirtok sem tartozott a király által adományozható jószágok közé. Maros ugyanis Visegráddal, Kis- és Nagy Oroszival együtt a Szent Korona tulajdonában volt, azaz koronabirtokot képezett.
Földesura maga a király volt, de még az uralkodónak sem állt jogában eladományozni vagy más módon elidegeníteni a jószágokat, ellentétben a Kamarabirtokokkal, melyek fiági magvaszakadás vagy hűtlenség miatt elkobzás révén háramlottak vissza magán földesuraktól a királyra mint az ország minden birtokának eredeti urára.
1737-ben az I. Lipót által jogtalanul elajándékozott Marost a Kamara vissza is váltotta a Stahremberg családtól.
1709-ben a pestisjárvány idején teljesen elnéptelenedett, majd 1715 és 1735 között németek települtek be Mainz környékéről, akik újra benépesítették a települést. Nagymaros lakossága 1765-re már 1053 főre emelkedett.
1920 és 1923 között Hont vármegye Magyarországon maradt részének székhelye.
1946-1948 között a német lakosság egy részét kitelepítették, és helyükre a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében felvidéki magyar családokat költöztettek be. A település mellé tervezett dunai vízerőmű munkálatait a kormány 1989. május 13-án leállíttatta.
Városi rangot 1996-ban kapott.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Ormándy József (MDF-SZDSZ) 1994–1998: Zoltai Mihály (KDNP–MDF–SZDSZ) 1998–2002: Zoltai Mihály (Fidesz–MKDSZ) 2002–2006: Edöcsény András (független) 2006–2008: Petrovics László Ferenc (független) 2009–2010: Petrovics László (független) 2010–2014: Petrovics László Ferenc (független) 2014–2019: Petrovics László Ferenc (független) 2019–2024: Heinczinger Balázs (független) 2024– : Petrovics László (független)
A településen 2009. január 25-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani, az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt. A választáson a hivatalban lévő polgármester is elindult, és meg is nyerte azt.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88%-a magyarnak, 6,8% németnek, 1,1% cigánynak mondta magát (11,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 57,6%, református 5,6%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 12,1% (22,8% nem nyilatkozott).Nagymaros Helységnévtár
2022-ben a lakosság 88,1%-a vallotta magát magyarnak, 5,5% németnek, 3,1% cigánynak, 0,2% szlováknak, 0,1-0,1% románnak, lengyelnek, szerbnek, örménynek ás horvátnak, 4,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,7% volt római katolikus, 5,4% református, 0,8% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,1% ortodox, 0,6% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 11,1% felekezeten kívüli (36,6% nem válaszolt).Nagymaros Helységnévtár
Látnivalók